Versek az egyes évszakokról
A május zöld kitűzőjén
büszkélkedik a szerelem,
a formásra kerekedett
és a beteljesületlen.
Éljen, itt van, amire mindenki várt,
A tanbörtön ezennel kulcsra bezárt.
Nézz fel a tisztaságos kék égre,
Nap sütkérezik, ez a legjobb része.
Erdőszélen, a szürke avaron,
mint fehér balettruhás lányok,
tavaszköszöntő táncukat lejtik
pipiskedő, karcsú hóvirágok.
A nap levegője mozdulatlan nyugalmat áraszt,
Fűben pihenve a diófa tavasszal csodálat.
Tüsszent egy kismacska,
arra ébredek,
de még nyitott szemmel is
álmomba révedek,
majd újra lecsukom szemhéjam,
hisz elvakít a nap,
hallom, hogy az udvarban
más állatok is ásítanak...
Micsoda ibolyamező!
Ha nem lenne kicsi, lehetne erdő
Rovarok és bogarak, benne tekergő
Az is, ki csokorba szedi
Érzi a csodás illatfelhőt
Vágtat a szél, mint vadlovak futása,
haraggal belekap kis fáim hajába.
Hervad a Nap, már alig ad meleget,
borong a hajnal, sárgarigóm néma lett.
Ébred a természet, gyökér ereikkel
Nedveket kutatnak ébredező fáink.
Májusi felhő
szürke ruhában
bontja a cseppet,
ázik a kő,
májusi lombok
vad szuszogása,
sírja a régi,
boldog időt.
Hajnali, hűs levegőben
reszket a fakó falevél.
Éji vadász hangtalanul
odújába hazatér.
Új tavasz áradva járja a várost,
rózsaszin szirmokat kerget a szél,
hópuha szőnyeget nyárfapihéből
szétteregetve a park fövenyén.
Tavasz hírnöke csengő hófehér virágaival,
árassza illatát a hóvirág.
Indigókék színével, illatával jelenlétét
jelzi az ibolya.
Itt vannak a fagyosszentek
hoztak esőt, hideg szelet.
Pongrác mondja: erős vagyok,
enyém minden, a hatalom,
viszem mind, ha úgy akarom
kertekben mi termett, hajtott.