Versek az egyes évszakokról
Bandukol az öreg csősz,
közeledik már az ősz,
megpederi bajuszát,
s dúdolgatja himnuszát.
Oly hosszú volt, és perzselt a Nyár.
Nem fér bele normális, emberi agyba.
Őszi teendők
Szilva, szőlő,
szedegetni jó.
Szíves szóval
szeretni való.
életemben
Nyáron, augusztusban, sötét égbolton,
tele csillagokkal bármerre nézek, már látom a csillagomat!
Minden, mi tépett valaha idebent.
Minden, mi ökölbe szorította kezemet.
Magányosan fogyunk el,
mint egy gyertya,
egyedül.
Bent az őszi szobában
fátyolfejű nő ül.
Mióta a világ világ,
Mindig eljő, s
Nem kérdi ő: akarod?
Egy reggelen álmos szemmel
Kinyitod az ablakod,
És felébredsz azon nyomban,
Megtapsolod nagy boldogan
A rád vigyorgó, aranyszőttes...
Csillagfényes hajnalon leveti ruháját a Nyár,
ereszek szeglete alól elszáll a fecskemadár...
Augusztus végén a nyár már fáradó,
strandruhája kopott, kék szeme átható...
Elbűvölő, nyári szépség,
rétek, gabonamezők illata,
vontatottan áll az erdő,
fák suhogása muzsika.
Bársonyos léptekkel sétál az őz,
Nyomában ott jár a színpompás ősz.
Kábultan vetik le lombjukat a fák,
Megadón hajt fejet az összes virág.
Langyos széllel kel fel a Nap, a
bennünk
lévő érzés szárnyra kap.
Vigyázva
üldögél a nyár, lassan távolodik
tőlünk már.
Sűrű cseppek, fényes cseppek
az arcomra hulljatok,
elemésztő forróságban
rám enyhülést hozzatok!
Frissen kaszált fű illata,
körülölel a tó csendje...
Szóló szőlő s vágy hív haza:
Ó, bár a nyár visszajönne!