Versek az egyes évszakokról
Kifordult sarkából ez a világ,
szédítő nyár, fényben haldoklik a virág,
talpam alatt szeretném érezni
a fű üdítő, puha selymét,
s nem a repedt föld sebét.
Vadvirágos réteken
izzón parázslik a nyár.
Ihletet merít napraforgók
fénylő mosolyából
a napsugár.
Lenge szellő
Balaton partján hullám csapkodja lábam
Nyugalommal ülök kint a nyári forróságban
Szemben látom magam előtt a Tihanynak báját
Elmém minden percben elkapja az ábránd
Szél. Északi hajcsár hajtja felhőnyáját.
Flóra és fauna félve a végét várják,
Fényt várnak s tűrnek viharok vizeit,
Feltárulnak hamarost az ősz színei.
Újhold volt, és a csillagok
távolodva, pislogva néztek,
az idő csendben ballagott
fekete bársonyán az égnek.
Kútkávához integető
szeder-inda ütközik,
bokor alján egér retten,
nyeszlett macskák üldözik.
Az évszázad felfedezése
Aludnék én, de nem tudok,
ágyamon fekve izzadok.
Éjjel nem süt a nap, s mégis
kábultan rám hull a légy is.
Tág mező, elnyűtt, álmatag,
hol romlás virágai szemünkre hullanak...
Forró a levegő, szinte minden szenved,
Egy nagy, jeges ital hozza meg a kedved.
Tudjuk, július van, most van az ideje,
De azért egy kicsit fújhatna a szele.
Kegyetlen, az idei nyár kegyetlen,
A városokban zsúfoltak a terek.
Szökőkútban pancsolnak a gyerekek,
Mindenki, egy-egy fagyit egyetek!
Nézz az égre, s hidd el,
Tavaszi nap jött el,
Tél tavaszra vált,
Idő melegre állt.
Napra ébredsz két szememnek,
Aranytálnak két kezemnek,
Pártád mögött szőkeséged,
Ringó, sárga nyár vendégem!
Csak most jöttél el,
a várva várt tavasz!
A nap fénye mosolygott rám,
és a szerelem.
Most újra hullnak a levelek,
repíti a fázós szél
vele édes szerelmedet.