Versek az egyes évszakokról
Gabóca módra
Léptek zaját hordozza a szél
dobbanó szívek hangjával.
Ösvények útja mindenhol él,
lelkük vonz örök álmukkal.
Szép tavasz eljön, az illata árad,
messzire elfut a bú meg a bánat.
Megjött az ősz, hullanak a levelek.
Szüret idején lettem szerelmes veled.
Szőke haj, kék szem, kedves férfiú.
Ölelésed oly erős, megvéd bármikor.
A vadgerle hajthatatlan,
Fújja dalát egyhuzamban.
Itt ülök a madárdalban,
Friss tavaszi fuvallatban.
Nézd, az ég mily kék!
Játszi szellő suhan,
fák virága fehér
menyasszonyi ruha.
Tavaszköszöntő
Ébredj, Tavasztündér,
Vár rád tengernyi feladat,
Lehelj életet fűbe, fába, virágba,
Nyíljék a kikerics, hérics, füzike, hóvirág, ibolya,
Illatuk lengje be a tájat...
Itt van a tavasz,
bomlik a hamvas
rügyecske szépen,
a Nap csak félve
ontja sugarát,
menjünk a rétre,
hallgassuk együtt
a fák susogó...
Melegszik az idő, a Napot egyre többet látom,
lassan elteszem nyugovóra a meleg kabátom.
Lassan aludni tér a tél,
Nyomába ébredő tavasz lép.
Madarak lágy hangján csengő dallamok,
Csalfán enyhének tűnő hajnalok.
Mély levegőt vesz,
nagyokat sóhajt,
itt van a tavasz,
vágy magja kihajt.
Jéghideg éjben
a Mátra tövében
a farkasüvöltés
úgy suhan át,
hogy a gazda,
ki hallja...
A táj még fehéren hallgatott,
mikor a két öreg vígan
a hegyről lefelé baktatott.
A szőlőt metszeni voltak.
Elbotorkál az éj, még alig pitymallik,
madárkórus dala messzire hallatszik.
Ibolyaillatot lehel a zöld pázsit,
léleksimogató, kirándulni csábít.