Versek az egyes évszakokról
Nem tudom, kínzó, nyári forróság
boncolja idő előtt testemet,
vagy vágyott múlt emléke feszeget,
széttép két részre képzelt mohóság.
Hüppög a pázsit napot nem áhít
zöld üde selyme oda
zörren a szála szél mikor ámít
messze a régi csoda.
Elment a nyár
Elköszöntél csak úgy sebbel-lobbal,
ahogy jöttél akkor is,
hirtelen-váratlan betoppantál,
elűzve a télutóval játszó,
virágbontó, széltáncoltató, ifjú tavaszt.
Nálunk járt látogatóban a nyár,
Áldott volt, békés, oly kedves fészek.
Lángolt lobogó aranysugara,
Uh, de csillogott, mint az ékszer.
Nekünk hangolt egy aprócska madár,
Ki valós volt, hálás - s még éber.
Délidőben oly`
Tüzes a búzatábla.
Nap nem kíméli.
Lélegzik a táj.
Szellős szívem
nyári boldogsága,
bennem
akarat helyett
a semmittevés dőzsöl.
Edinek
Ha egy teljesen normális, otthonülős,
Egyáltalán nem vagy csak részben nem vad
A te tökéletes, csodás nyarad,
Akkor mi ellentétek vagyunk.
...saját levében fürdik teste.
Napfény nyújtja felé a kezét,
forró lázban ég izzó szeme.
Nagy vihar készül.
Borzongok a hideg szélben,
az ég lejjebb ereszkedett,
távoli hegyeket érint kezem...
Másnak mindennapi,
nekem ajándéknak tűnt.
Éreztem: bennem a szeretet
sokszorosára nő, de a
"Szeretet Hegy" mögül én
mindenkit fogok látni!
Felettem még aranyló nap ragyog,
trillázva szállnak a madárdalok,
csend ölel, a levegő sem lebben,
forróság serceg a fellegekben.
Dér
Susogni készül az őszi falevél,
itt-ott megcsípte már a dér.
Ej, szimatom őszt remél.
Hűvös, hajnali a szél, ereje
is fogytán a nyári napnak,
a szőlőhegyen bort aratnak.
Est azúrkékre
Vált, csillagfény remegős.
Aranykalász ring.
*
Bágyadt madárraj
Búzában szemet keres.
A kiégett, szomjazó táj felett
katángok égszínkék virága ring,
a fák koronája barnára égett,
hulló levelük a nyárnak búcsút int.
Mit vélnek ott fenn a fentiek,
meddig bírjuk ezt a meleget?
Káros állatnak és embernek,
eső nélkül maradni vétek.