Versek az egyes évszakokról
Ha útnak indulsz,
hogy megtaláld önmagad
hátrahagyva mindent,
mi nem Te vagy,
őszi fényben, őszi tarkaságban...
Ősz barangol az erdőben,
Fákat szaggat, erdőt fest,
Öreg néne nagykendőben
Rőzsét cipel, jön az est.
Cammogó őszre ébredt a hajnal,
S ködpaplanban ásít a vén mező.
Még süt a Nap, néha dalolnak madarak.
Szilaj szelek tépáznak színes ágakat.
Az ég könnyeivel siratja a nyarat.
Szürke felhők mögül néha kiles a Nap.
Oly korán jön ilyenkor ősszel az este,
sárgult levelek pihegnek alvó kertbe.
Én elbóbiskolok a billentyűk mellett,
elfáradtam, ma a semmittevés kellett.
Jól megpirított minket az idei nyár,
kicsit sok volt már ez a vakító fényár.
borostyáncserjén
nyár ízét csipegeti
egy kis méhecske
Mint őszi avarban tompuló léptek,
Szívünkben is halkabbak az emlékek.
Minden hulló levél teleírt örömét
Lábunk elé ringatja szelíden a békét.
Gyöngyház-rózsaszín köntösét
Felvette a hajnali ég,
S megszólaltak a madarak
Ujjongva, hogy felkelt a nap.
Búcsúzik a nyár, halovány mosolyú.
Hajnalban az ég ködös és szomorú.
Kókad a falevél,
majd lehull sok
halott növényi rész,
s a csendes szellő elébb
párnát fú az égre még...
Mostan őszi verset kéne írni!
Hisz annak van itt ma nagy keletje!
Egy poéta, ha hervad a kertje,
Vers nélkül ezt nem fogja kibírni.
Vágyakozva
Kora-őszi napsugár süt le
reggelre, s a harmat menekül,
ritmusa lett a vidéknek,
játékos-kacka, távoli felhő az égen,
s némán felidézlek a teraszon kávézva
így egyedül.
Éghajlat
Ideért az ősz,
A lehűlés már várható idő.
Némi meleg az őszben,
Véget ért most a nyár lehelete.
Ház az erdő közepén,
Egyszer arra jártam én.
Lombos fák, végtelen mező,
Tiszta, jó levegő.