Versek az egyes évszakokról
Szövögeti fehér vásznát,
belepné a néma járdát,
be a parkot, háztetőket,
látására érkezőket.
Közeleg a tavasz, olvad a hó,
Tükröt tart az égnek a tó.
Nem is tudom, hogy a tavaszt
utálom vagy szeretem,
egy biztos, a mai napon
elfagyott a két kezem.
Szunnyadj, szunnyadj, te megdermedt világ,
Fehér lepelt a köd borít most reád.
Szunnyadj mélyen, hogy új erőt vehess,
Csalfa napsugár, még korán van a reggel.
Dér honol a bércen,
terpeszkedve neszez,
vacogó faágak
szilánkként sebeznek.
Tréfás télűző
Mielőtt véged,
siess havazni,
havat falazni;
"hószállingózni",
"hótakarózni"!
Bozontos szakállát rázza a tél,
a hólepel már méterre hízott...
Jöjj hát, tavasz, várva várunk,
azt hiszem, már készen állunk,
elég volt a szürke télből,
fagyos szélből, jeges éjből!
(3 soros-zárttükrös)
A rossz ellen kellene már tennem,
Súlyos, ahogy birtokol a terhem...
A rossz ellen kellene már tennem.
Tél van, sötétség a
Völgy hosszú talaján.
Hideg fagy ül minden
Lakóház ablakán.
Újév után
Fagyos szél fúj, arcomat a
hideg
pirosra csípte, megőszült a
föld reggelre.
Miután minden mérgem már kiírtam,
pihenhetne a harc ember s természet
között - mindig is győz a nagy enyészet,
ettől eltekintve, emberi síkban
eltarthat, úgy látom, a Brahma nappal,
csak szerencse kell hozzá jó kalappal
és egészség - főleg, ahol a szív van,
a fontos dolgok középpontja, jelkép...
Erdőben télen
Süvít a szél a fák között,
fázós föld a lábam alatt.
Aludna már a természet,
várja a takaró havat.