Versek az egyes évszakokról
Ősz Királyunk lassan feltűzte Nyárlány haját,
Skarlátvörös fénytűkkel kidíszítette pántlikáját,
Ráborította a színpompás királynői ruhát,
Kontyára emelte tiszta-arany koronáját
Lassan meghajol a zöld az őszben,
ahogy gesztenye serdül
a burok szívében.
Nyárutó elszáll, tombol az ősz már,
nyúlik az éjjel - viruló kéjjel.
Kék égen fátyol felhőket ápol,
eresz megcsordul, verőfény tompul.
A megfogant mag oltárcsenddé vál`.
Visszahull a semmiből a semmibe.
Kéklő hegyek felett szürkés ködtakaró
takarja a napot - az ősz beköszönt.
Elszökik a nyár melege,
forog az idő kereke.
Szivárványszínű természet
termései mind beértek.
Eljöttél hát, nagyon vártunk,
mennyi izzadt párnát, átunt,
forró napot, nehézséget
feledtetve vetsz most véget...
Ideje múlt Nyár pihen odújában,
kicsiny fecskéink régen tovaszálltak,
ott vannak már valahol Afrikában.
Kertek alján már az ősz csatangol,
tolvaj lépte surran hangtalan,
harmatkönnyet csen a pirkadattól,
érett ajka néma s daltalan.
Ősz-színezte fák szél-tépte lombját
Teríti elénk, mint tarka szőnyeget
A muskotály illatú szeptember,
Elsápadt már az égi lángtenger,
Szélben vágtáznak komor fellegek,
S ablakon esőcseppek zörgetnek,
Sarujában lassan lépked a nyár,
Kapuban már a zamatos ősz vár...
Szorgos munkájától elfáradt a nyár,
botladozva süt még a napsugár,
Ki-kikukkant a felhők mögül,
bár fénye, ereje már gyöngül.
Ősszel csendesen esik az eső,
és szépen pereg a könnycseppem:
az elköltözés egy ottmaradt szerelemtől,
egy férfitól, ki barátságban is ő volt az egyetlen.
Mintha elvágták volna, most is
érzem dörzsölt felületét. Lezuhant,
és repülni vágy, most voltál elsőnek
igazán kiszámíthatatlan.