Versek az egyes évszakokról
Színörvények
kúsznak a falakon.
Kalász szagú emlékek
figyelnek vakon,
hangtalan.
Hajladozó faágakon,
fodros vízcsepp.
Életet ád ma is,
mint múló ezred éve.
Sólyompár kering a mező felett,
csak vitorláznak, szárnyuk nem mozdul,
zsákmányra lesnek az éles szemek;
lesz, kinek sorsa végzetre fordul.
Vacogva csoszog a szegény január,
A boltban vizsgálja az árakat,
Fizetését várja a hónap derekán,
Bőséges vacsoráról álmodva
Májusi harmat csillant,
föld lehelte álmában.
A csend lelkembe nyilallt,
ott ült a tölgy ágában!
Májussal a vállamon
...Talán már enni is kér sok éhes száj,
Illattal telíti az erdőt egy öreg hárs,
Nyárfa pihéje messzire száll
Esőpermet mögül kandikál a nyár,
hegy nyújtózik, lomha füstpárát pipál.
Tavasz végén, nyár elején sűrű felhők járnak,
így köszönnek, tisztelegnek ők Medárd napjának.
Szürke égen felhő vonul, egymás után szálldos,
lenn a földön búzamező hűs széltől hullámos.
Mikor leveté hosszú ruháját az éj,
Szelíd ifjúságát színpadra emelé.
Fénykoszorú alatt sejteti arany haját,
Bájos sugaraival világát hinté
Felhők habján.
Fehér lapok zömét firkáltam már tele sötét mondataimmal.
Neked, talán idővel zsebre teszed...
Nyári képzelet
Varázslatos birodalom,
Változó alkalom.
Sziklákba írt regény
Naplója a végtelen remény.
Szomjoltó felhők újra gyülekeznek,
növényeknek kedvez a bő csapadék?
Régen várt záporok most ránk törtek,
kevésbé szép, kéklő miattuk az ég.
Széltől reszkető falevelek
remegve hullnak alá az avarba.
A fák öltözete itt-ott már hiányos,
de egyáltalán nem jönnek zavarba.
Szeretem a friss eső ózonillatát,
üde, tarka réten hallgatom dallamát,
s mikor könnyeivel a földet áztatja,
bánatos lelkemet tisztítja, ringatja.