Versek az egyes évszakokról
Őszibarack, neved tavasz,
virágodat kibontottad,
az út mentén hosszú sorban
méheket is csábítottad.
Fölém reppen az est, akár egy jégmadár,
sok apró rőzselobogás a láthatár,
halkul a falombok pilleérverése,
s életre kel a Nap-búcsú színmeséje.
Sivatagom apró homokszeme,
tengerem áttetsző kis vízcseppje,
szemem örömteli pillantása,
lelkem szenvedélyes sóhajtása.
Nászra készült mind a kettő,
te és a tél fehér ruhát, fátylat öltött,
utat fehér szirmokkal, pelyhekkel szórta,
majd jégkristályokból fűzött gyöngyöt.
Az éjszakai eső hidege,
kirázta a fákat. Nyálkás
avar alatt, híg latyakban
elhalt az utolsó tücsökszó.
Titkon tudjuk, sok bűnt követett el a nyár,
S úgy ment el, hogy még visszajár,
Ám egyszer betör a tél, a hideg ítélet,
Aki mindent konok ítélettel ítél meg.
Játék közben a nyáresti fények
Függönyén futunk. A kertben andalog
Sok száz szürke hangya, nem vagyunk
Bolondok. De mégiscsak, mégis
A fény felé futunk.
Jöjj, nyár, és felejtsd el a bús tegnapot,
esőcseppek közt a holdfény is szebben ragyog.
Ragyog a nap, itt a nyár,
Párját hívja a madár.
Kikeltek a fiókák,
Lásd, kis párom, a csodát.
Kedvencem a tavasz hűvös esőjével.
Lassacskán andalgó fénycseppek az égen
mutatják a rendet, a csend üzenetét,
szívemnek oly kedves muzsika ünnepét.
Szórja millió aranygyöngyét
kacagón szikrázó nap sugara,
szertegörgeti, szívembe lopja
illanó június nyárörömét.
Május csak egy pillanat, és sok-sok várakozás,
visszatérő ködkép, életet romboló.
Egy illúzió csupán, mit költők istenítnek`,
mi is valójában? - egy idegroncsoló!
Tavasz táján... tél közepette...
Renga-láncversben az évszakokról
Nyárias tavasz
Befedi mind a tájat.
Hajnal még hűvös!
Borús az idő,
Ónos eső csepereg.