Versek az egyes évszakokról
Fent a tiszta égen
sötétkéken ezernyi csillagok.
Lassan úszva égi rétek tengerében,
apró pontként mind felragyog.
"Ősz húrja zsong, jajong..."
Belegyalogol a lelkembe
az üres padokat kikerülve,
át a parkon,
a zizegő avaron
keresve egy kis színt...
...
Csend és nyugalom kell, beláthatod.
Nekünk nincs tengerünk évtizedek óta,
pedig határunk (rég) tenger vize mosta.
Álomképként nézzük, vágyjuk hullámait,
eltemette e nép már rég az álmait.
Engem a hársfák virágzása
minden évben megigéz,
mert lelkem simogatják,
mint egy fehér, puha kéz.
Ha könyvbe írhatnám az emlékeket,
ahogy rám hull az éj leple;
mások kelnek, mikor én hazafele megyek.
Száztíz a tábla,
ritka fák ága
szürkíti a képet,
sötét részletekben
világítja át
kevés fény az
autópálya matricát.
Oly nagy a csend, szinte hangos.
Fülelek langy nyári este.
Csak zizegés és susogás.
Betakar a sötét leple.
Nyár van
Sárga rózsám méhekre vár,
Rózsaszínben is nyílik már,
Búzavirág kék és fehér,
Liliomok sora kacér.
Piros lett a paradicsom, nem sárga
Piros lett a paradicsom, nem sárga,
Valóra válhat sok gyereknek az álma.
Utazáshoz bepakoltunk bőröndbe,
Nemsokára indulunk is az Alföldre.
Itt kopog a tavasz
Ablakom párkányán,
A Nap is felébredt már
Álmaim párnáján.
Egy nyári este Ugribugri
Nem tudott jól aludni.
Forgott ide, forgott oda,
Verset írt, de nem volt tolla.
Nyílj csak, kis liliomfa
Várom a kertben, nyíljon a faág,
hogy szirmaiban feszüljön a világ.
Teremtsen újat, tagadva a fakót.
Nevelve benne majd büszkén a magot.