Versek az egyes évszakokról
Kandallómban nálam nem látszik égő fa máma,
mert nyugdíjból nem telik - a drága - tűzifára.
Helyette meggyújtok egy kis mécsest, dil-dől a pici lángja,
és árnyakat játszik a falra finomabban, mint hasábfa...
Vedd magadra ezer színnel,
lehulló eperlevéllel,
lenn ülök eperfa tövén,
árnyékban írom versem én.
...Szürkületbe süppedve nézem, hogy sötétülnek
az árnyak, s nyúlnak el a nyers havon.
Alszik a természet,
piheni az évet,
jéghideg nyugalom
old feszültséget.
Kora reggel álmosan,
Egy kissé még kócosan
Ablakomon kinéztem:
Mesebeli igézet!
Kinézek én udvaromra,
Hát mit látnak a szemeim!
Meglátom, hogy havazott,
S feldobom a kezeim.
Fagyos hideg, köd és csúszós utak.
Süvítő szél és hóviharok.
A zord külső szépet is tartogat.
Ködpaplannal betakarva
álmodik a kis barackfa,
ágain megannyi virág.
Tompa a Nap, szinte fázik,
felhőt kísér háztól házig.
Csupasz ágon fázós madár
tollászkodik: hol van a nyár?
...fölé mézsárga, raglán ujjas blúz kerül,
tüskés gesztenyével zsebeit megtölti,
tél bús, kék szeme, ahogy nézi, felhevül.
Fagyosak már a reggelek
A kis tó is el-elmereng
Hiába zöld még a partja...
Sok ember már alig várja,
hogy tavasz nyíljon a világra.
Jött, és kopogtat havával a beragadt ajtó.
Behavazta pihéivel a bejáratot. Hozza illatát a köddel a kíváncsiskodó orrom hegyére.