Versek az egyes évszakokról
Zöld bársony a határ, kivirult a rét is,
pompázik a pitypang, meg a pipitér is,
gólyapár fészkében gyermekáldást várva,
tojások melegét felváltva vigyázza.
Haragosan siet a csermely
Mellette sok virágkehely
Osztozik a finom sugarakon
Mely visszacsillan a tavon
Fátyol lepkék vízen a sugár
Mint a kajszin a virágzó sudár
Láss csodát... ímhol a tavasz!
Hajnal pirkad,
Máris virrad.
Napsugár dereng,
Álmosan mereng.
Zöld erdő mélyén áll egy
Pici házikó, ott él egymagában
Nyúlanyó.
Minden év tavaszán, mikor
Rügyet bontanak a fák,
Fürgén és izgatottan ugrabugrál
Nyúlanyó, valakit vár nagyon.
Merre szökkent
fecske szárnyán?
Elcsavargott
lombok árnyán
a nyáridő.
A tavasz hatalma
koronát tesz fákra,
virágzó vadalma
kelyhét nyitja tágra.
Bólogatva, suttogva köszön a ház mögül,
színes virágait méhek dongják körül.
Tavaszlányka jókedvűn, mosolygón megpördül,
apró szoknyácskája derekáig pöndörül.
Emlékek szárnyán
Elmúlik az éj, lassan aludni tér,
Gyengéden kezed a kezemhez ér,
Egy kóbor kis csillag, nézd, még itt maradt,
Szemedre tűz huncut kis lángsugarat.
...Nyitnak a virágok, fénylő nap ragyog,
Rügyező fákon ezer madár csacsog.
Virágba borult kikelet átfonja a kertem,
hitet üzen, s feltámadást néktek ma e versem.
Ó, nagy nap ez a mai: mert megnyugvást nyújt sejtem,
nagy szívemet és lelkemet kis bokrokba rejtem.
Oh, a tavasz, nimfák hárfán játszanak,
Fákról hulló harmattal együtt dalolnak.
Egy kis rigó
fámra szállt,
köszönti a tavaszt.
A hangjával
a szívemnek
új reménységet ad.