Versek az egyes évszakokról
Ne bánd a nyarat, ha ősz jön azután,
s ne bántsd a telet, ha tavasz jön arra!
Még burjánzik bennünk a temérdek vágy,
és a fákon tavasszal sok a levél sarja.
Márciusi gyermek vagyok,
a tavaszt várom minden évben.
A Nap már nem süt, ragyog,
szomorúak, hidegek az éjek.
Lábaim alatt sárgult falevél,
dermesztő őszi fuvallat zenél,
a tarka táj színes álmot mesél,
míg az eső könnye a földre ér.
Őszi pillanat,
Mi lesben elszalad.
Részegítő melankólia,
Atomos láz, eufória.
Halott csókja a nyárnak
már fecskeszárnyon száll.
Emlék-szirmok,
rózsa illatú éjszakák
gyűrődött tegnapok nyomán.
Sünanyó bámulja az eget,
Fagyos szél kerget sok levelet.
Nagy a gondja... - a tél közeleg,
Jaj, munka várja még rengeteg!
Park közepén leülök,
szövött kis halomján
kezeimmel feltúrom,
fejem fölé emelem ezután.
Gyöngysoros álmát alussza a nyár
Nedves szürkévé vált az őszi táj
Madár röpte nem látszik a ködben
Hangja elveszik az ürességben
Reqviem
Cickány rejtőzködik gombakalap alatt,
ólomkönny súlyától pókháló-lánc szakad,
szúrós pillantással kökény-szemek lesnek,
fagynak körme éles - attól vezekelnek
Őszi éjen hűs a szeleknek éle,
Régi nyár árnyát terelik szelíden...
Kurrognak a darvak...
búcsúzó a hangjuk,
el kell nekik menni,
ilyen az ő sorsuk.
A héten nem fukarkodtam a magánnyal,
Nagy tállal zabáltam,
S közben két pohár elmúlás is lecsúszott.
Kopott ablakomba halott madár fészkelt,
Egyszer volt gyermekek kacaja kövezte járdám.
Ma sírtak a virágok,
egész nap esett, azt hitték,
pár napig még tart a jó meleg,
összebújtak remegve, nézték az eget,
hátha kisüt a Nap, s rájuk nevet,
a legjobban azért szomorkodtak...