Versek az emlékezésről
Hangtalanul suhan a Tesla,
motor nélkül az utat falja,
akkumulátorral működik,
töltése árammal történik.
Ülök a Hegyeskő tetején, nézem kis falum tornyát.
Emlékemben, mi ideköt, látom lent a tehéncsordát.
Emlékszel?
Gyermekként annyi dolgunk volt, hogy játsszunk, és a felhők fölött szálljunk!
Ma pedig az, hogy arrébb álljunk!
emlékszem
tél volt
gyalogoltam
a kötésig érő hóban
a jégvirágos ablakok alatt...
Azok a csodás diákévek
Oly gyorsan elrepültek
Mikor még a tűz égett bennünk
Minden akadályt legyőztünk
Akkor még mertünk nagyot álmodni
Nem állított le bennünket semmi...
Van, aki mély hallgatásban elvész,
míg a másikban felvillan sok emlék,
melyre könnyezve ránéz, érezvén,
el kell engednie bölcsen, könnyedén.
emlékszem milyen volt télen fázni
arra a lépésre úgy vigyázni
amelyik éppen elég amíg tart -
ahogy nevettem vagy néha sírtam
Szómágusok, hajdanvolt költők,
szikár és díszes verset kiötlők,
régi poéták, mik voltatok?
Vitézek, hősök vagy áldozatok
Csendes éjszakában
a szikrázó, csillagos égen
elindul egy csillag
lefelé ívelve.
Ott találtam a szekrény mélyén -
mit tudsz te a kalapokról,
kissé kopott volt a szegélyén...
Azt hiszem, változtam.
Régen mindig átkoztam
Az ódont, az örökkévalót,
A múltban lévő "csakazajó"-t.
Költő, akinek szíve akár búskomor, sír,
fájó szívvel igaz, de csak folyton ír.
Mert néki a múlt csupa fájdalom,
keserű lelke pihen egy öreg síron.
Évek telnek gyors röptű szárnyakkal, múlnak...
mint a virág szirma, emlékként maradnak
titkos emlékkönyvekben.
Hat éve történt,
Mintha ma lenne.
Szívemet megfogta
Csodálatos lelke.
Ugye, kedvesem, eljössz, ha hívlak,
mikor az almafák virágba borulnak,
vedd fel a kék pettyes karton ruhád,
szokott helyen virágcsokorral várok rád.