Versek az emlékezésről
Üresek a tömött helyek, illatukat vesztették a lugasok.
Azt mondják, elmentél örökre, de én tovább kutatok...
Karmolom a hátadat
S csókolom a nyakadat
Szemedben fürdök
Hajadban szőke fürtök
Ha azt hiszed, csak egy homokszem vagyok a tengerben, nem ismersz igazán engem.
Víz alatt és víz mellett csiszolódsz a hullámok terhe felett.
Egy jólszituált,
Pasinak tituált,
Boldogságba vágyó
Bátyó
Szabadulna nejétől.
A kopott hokedlit az új lakóra
hagytam, a bútorok rég elenyésztek.
Erdélyi szominak... üzenet.
Mikor valaki elmegy,
számot vetünk a múlttal.
Arcunk mimikája
játszik a mosollyal.
kisimultak arcán az indulatok mérnök úr
ellökték maguktól a múltba néző tekintetek
nemrég engedett fel
a megfagyott ökölbe szorult kéz
másfél órán keresztül
könnyeiben úsztak a bálnák a delfinek
Itt születtem kis hazámban
Annak is a legsarkában,
Viharsarok vonzásában,
Békés megyének városában,
Tótkomlósnak szülőotthonában.
Óh, mily balga a lét, hisz vesztébe küld
régmúltat, ha kacér jövő enyeleg;
gyöngykövein révült álma ténfereg
magános pőrén, mi vágytól részegült.
Néha éljük, néha írjuk utunkat.
Azon a napon két igen volt az indulás,
kíváncsian léptük át a küszöböt
már kéz a kézben, izgatottan.
Elvittél magaddal minden ünnepet
Húsvét nélküled
Elvittél magaddal minden ünnepet!
Nélküled úgysincs értelme semminek!
Öltözhetünk gyönyörű, díszes ruhába,
Ha az elfeketedett, rongyos lelkünk fátyla.
Ha rád gondolok, sajog a szívem, azt sem tudom,
hogyan felejtselek el téged, nagyon rég volt, mégis
mintha ma lett volna, azt mondják, az idő segít felejteni,
az elmossa.
Hinni akarom, hogy én vagyok a jó,
S mikor újra leesik a hó,
Tiszta lelkiismerettel füröszthetem magam,
S újra becsületet ér majd a szavam!