Versek az emlékezésről
Kacat csupán a papír, melyre írva van: "mosoly".
A szentkép, melyen a szent oly komoly,
A képeslap, melyet valahonnan küldtek,
Évek óta már... a napok tovatűntek.
Hogyan jutott eszembe, nem tudom,
Addig ilyesmi tőlem távol állt,
És meg is emelte a pulzusom,
És jó alaposan összekuszált.
Ajtóm előtt álltál, némán kopogtattál,
Láttalak az ablaknál, de tudtam, te mással szórakoztál,
Álmos szemmel mentem, beengedtelek,
Mintha mi sem történt, volna úgy szerettelek.
Emlékeimből
Még itt a nyár,
mint büszke lány-lehelet...
Szamóca vár:
Mért ülnél kályha mellett?
Szellő fújja hosszú hajam, napozom egy padon magam.
Előttem a tatai tó, látványa oly elragadó.
Gitár hangján dallam csendül, mélyen bennem meg csend ül.
Hallgatom a szívem húrját, csendben az érzete átjár.
1980
"Nincsen pénzem, szegény vagyok,
Ég a szám az éhkopptól,
Lesem a bolt ablakán át
A szódát, a szomjoltót."
Ruhám is szegényes,
Nadrágom is lyukas,
Hideg járta át kabátom.
Én még gyászolom nemléted
Miközben emlékeidből élek
Én még veled iszom reggeli italom
S a gőzölgő kávéban arcodat látom
Én még az ebédnél tányérod az asztalra teszem...
Vagy, aki vagy, mondanád...
Mégis magadként,
Egyetlen
Túlélőként nézel
Szembe mindennel;
Kérdeném: léted haszna
Ugyan mi?
Hat óra van, kora reggel,
Nóra néni derűsen kel,
Bújik tréningruhájába,
Edzőcipőt húz lábára.
Régvolt már, mikor a Vatikánból fellőtték a napot,
Hogy az embert lelke halhatatlan, szentírásnak higgyék.
Lassan lejár az ideje e műholdnak,
A gyógyfüves embert pedig keresztre vitték.
Anyám mindig eltette az újat,
"a szebb időkre", mondta.
Most kezembe akadt az ódivat...
talán elrontotta.
Egyre messzebbről nézve a sok év távlata
Hamis szememnek talán nem is igazán ártana,
Az Egónak ez az utolsó kis támasza...
Hallgatom némán a csendet,
Szárnyai alá vett az éj.
Szívem is megnyugszik ebben,
Még a kósza szél se lebben.
hiába
társult födelem alá mindörökre
hiányoddal valami borús lelki ínség
aki voltál kilép néha a ködből...
Őszi reggel szívem mégis szomorú.
Száz színű falevél fáról lehulló.
Mennyi bánatkönnycsepp hull szememből.
Ha ez a magány, akkor milyen a boldogság?
Szeretném már érezni a karod erejét.
Forró csókod ajkamon, mint réges-rég.