Versek az emlékezésről
Ha egyszer még ez életben visszajössz,
tudnod kell, hogy vártunk rád nagyon,
ne szólj semmit, csak vedd le a kabátod,
s mosolyogj e buta kis dalon.
A rányitott ablakok dallamát
Hogyan szállt itt csillag erődből
Nauszika s lelkem talaját
Miféle erő serkentette dallamra
Amikor a semmi előtt volt a minden
S most aki a könnyét letörölte
Miért tér elébe törpe
Utcakőként az idő lépte...
Ülök egy padon,
A vizet bámulom,
Tűnődök a sorson,
Örömmel állítom:
Minden rendben!
Egy kopott, öreg kabát lóg a fogason.
Hosszú, borús-mély álomba szenderülve,
Emlékek vad kavalkádjába merülve
Jár időtől megfakult, messzi tájakon...
A Nap vörös fénye
távolban dereng,
életünk szép lassan
a múltba pereg.
Lédike
Erkélyemen
A szokott, szélvédett, napos helyen
Ülök a relax székemen.
Szoktam írni veretlen, de ez itt
veres lett, mint jó must korsóüvegben,
borocska, ne verjél ma megint,
veres lesz az orrom, pedig ügyeltem.
Rég volt már, szinte alig emlékszem,
Több, mint 18 éve tetted tönkre az életem.
Nem érdekelt, mi lesz velem, 11 évesen eldobtál,
Közben néha megkerestél, bocsánatot kérni soha nem tudtál.
Azon morfondíroztam magamba`.
Ma egy kritikusnak mit kell tenni a kalapba?
Fölényes flegmájuknak mi az alapja.
Kék rózsák
Kék csokor!
Bár két szál virág,
Csak csökött csokor.
Örök szerelem jogán.
Kétszálas kék csokrom.
Te Szklerózis Multiplex, halld hát szavunk,
tudnod kell, mi a vágyunk.
Az ezer arcodat van, aki ismeri,
engedd meg őket egészségeseknek lenni.
Vágyuk az, kérik, engedj a hatalmadból,
a betegséget csökkentsd a sorstársaidtól.
Mentem, mentem valamikor,
a csillagok útját jártam,
nem volt tér és nem volt idő,
angyalokkal paroláztam.