Versek az emlékezésről
egy karikagyűrű társaságában
Izgatottan ébredt fel aznap a jövő,
és gyorsan repültek a nyugtalan percek.
Nyugodni tért a pók, a tegnap, a sorsunkat szövő,
végzett munkájával, s az mindkettőnknek tetszett.
Behunyom a szemem,
Elképzelem arcod s mosolyod,
Közben mosoly jön az arcra,
Örülök, hogy rád leltem.
Kedves Csukás Pista bácsi
Szeretnék most hozzád szállni
Visszavárt a Kossuth utca
Haragodat könnybe fonta
Tudjuk neked milyen fájó
Öröklétbe bezárt ajtó
Vásár utca Kuruc utca
Lelked titkon hazahúzta...
Erdély
Sepsibodok határában
a Bodoki - havas része
Kincsás-tető, melynek csúcsán
Kincsás vár néz messzeségbe.
Harmatcseppben fürödve
Rózsa virít kertemben.
Tüskéktől is őrizve
Könny csillan a szememben.
20 év múlva
Ezüstösen csillog a beton,
a Hold sarlója szántja fel.
Sápadt sugara lám, körbefon,
te átölelsz a szemeddel.
Ha már nem dobban többé a szívem,
érzed-e majd, hogy a tiéd megszakad értem?
Folyik-e majd könny patakokban arcodon?
Vajon lesz-e egy szál virág a síromon?
Tényleg minden jó, minden laza,
De kérlek, vigyél már haza!
Megyek, megyek. Szólok halkan, ne hajtsd meg ezt a szívet,
Úgy kértelek, csak szépen, lassan, hogy mindent átadhassak néked.
Nem hiszem, hogy neked ebből bármi szó belsődbe dobban.
Siess! Rohanjunk, lekéssük! Ott van! Hajtasz folyton álmaidban.
a múlt emlékei
Nyolcvan éves múltam,
nincs jövőm, csak múltam.
Elfeledem, ami fontos,
amire emlékszem, nem pontos.
Van egy kincsem, őrizgetem.
Bizony.
Vigyázok rá, nézegetem.
Titok.
Kék égbolton szél gereblyéz felhőket,
míg lenn a földön a fűzfavesszőket
barka bársonyos bolyhú mosollyal hív,
most látom, mező, rét mily dekoratív.
Az a boldog pillanat,
Mit mindenikünk ismer,
De a legjobban az értheti,
Aki senkit sem ismer.
Nem feledtem. Te nem tudod,
hogy lelkemben még ég a tűz,
mit akkor lángra lobbantottál,
s mi az őrületbe űz!