Versek az emlékezésről
Büszkén állt nálunk az udvaron,
ágai az ég felé nyúltak,
mintha nem érhetné bántalom,
évei termékenyen múltak.
Pici lányom karomban alszik
Anya elment dolgozni, tudta, hogy jövök,
Rám bízott, bár érezte: a ma elgyötört,
De szerelmünk gyümölcse, élet értelme
Akkor nyugodt, ha várja erős védelme!
- a háború áldozatainak emlékére -
Őrülten dobol a vér a füleimben,
az éjszaka jéghideg tűivel szurkálja
végtagjaimat, apró remény szüleimben
Érzem és tudom... látom magam előtt...
horgolt csipkék... csészék csörrenése...
Ma Apák napja van.
Eddig nem ünnepeltem, pedig kellett volna.
Ma meg már nem tehetem.
Ma Apák napja van.
Elmegy lassan ez a nyár is, mint
annyi ismerősöm, "odaátra". És
alig vannak már, kik ismernek,
s kiket én ismerhetek, s szeretni
nem tudom, tudtam-e valaha,
miként engem, szerettek-e valaha?
Ó, ha feledni tudnám azt az estét!
Csak feledhetném a Kedves szerelmét
s a gondokat, mik árnyakat vetnek ma rám.
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
A nyárvégi, csendes esték
elmúlnak, mint minden nyáron
a tücsökzene, a holdvilág,
mind feledett, kedves álom.
Itt ülök még veled szemben,
De lelked már messze jár,
Valahol a végtelenben.
Egy hang, mely elhallgat hirtelen,
Nincs tovább.
Egy arc, mely eltűnik csendesen,
Vége már.
Azt hitted, csak azért kell, mert nem szabad, hogy ne lehessen másé,
És az se baj, ha közben más is érinti, csak itt legyen, amikor ráér,
Legyen tiéd, csak a tiéd minden őrült, lopott, titkos pillanat.
Hiszen majd múlik, ha már megkaptad, s nem baj, ha tiéd nem marad.
Régi gondolatok
Álmaim ábrándjai még régen,
Kincseket gyűjtő szépsége.
Világban bújó képlet,
Szépséges értelem.
Rám néztél és rád néztem,
a jéger cikázott fejünkben,
Lassúzás, majd csók és más,
És mi csak voltunk önkívületben.