Versek az emlékezésről
Veled
Nem feledem, amikor először dobbant a szívem.
Nem feledem, mikor a szemembe mondtad, igen!
Nem feledem az első szerelmes csókot,
Nem feledem, nem én.
Még tudsz nevetni, őszintén, tisztán újra és újra elindulni,
Addig meg tudnak szeretni...
Amit teszel, azért tedd, elmondhasd, fontos Neked!
Ha tovább kell lépned... mindig kövesd a szívedet.
Egy nyugdíjba vonuló kolléganőnek
Ősz hajú "néni", mindenki anyukája,
kit holnaptól a nyugdíjas évek várnak.
Mert olyan szép a világ,
Mint egy álom.
A kis ártatlan lelkét
Istennek ajánlom.
Zúzott kövek, mocskos talpfák,
tíz tonna rohadék száguld - felém,
hófehér arc, csukott ököl,
szájszélen egy huncut mosoly - hajol,
már földig ér a homlok,
az a mosoly elveszett - reszket,
kövek közt lépés kesereg,
földön zokognak - szürke fellegek.
Ernyőt vont a síró tájra,
Riadtan öleli magába
Deres hajával kedvesét az
Ébredő természet.
Lyukas leplét, mint selyemtakarót,
Ijedten vonja magára.
A napfényt én úgy szeretem,
mint a zuhatagot, mi körbefonja arcomat...
Lágyan simulna hozzád tenyerem,
s megbillen a horizont a szívek harcában...
Péter-Pál templomunk védőszentje,
szeretett falum búcsúünnepe.
Kezdete a nehéz aratásnak,
a kaszák kikalapálásának.
Este van, kint ülök a teraszon,
hol virágok illata körbefon,
pár hét talán csak lombja már,
oly távol következő tavaszom.
A takarító ma is jön. Savanyú,
Közömbös, szürke arccal ránk vigyorog.
A litánia latin hangjai
üresen szállnak az ég felé,
ismeretlen nyelven szól
az új isten,
a papok beszéde elhal...
Megkopott dallam a szívem dobbanása
dübörgő jajszó - zakatoló
Megszülettem, megkedveltem, enni adott,
Vigyázott rám, tisztába tett, pátyolgatott.
Okultam folyamatosan, Őt követtem,
Kimerült óázásban összes szókincsem.
Édesapám
Egyszer régen, nagyon régen,
Édesapám mesélt nékem,
Elmondta, hogy nagyon vártak
Öcsikét a kis családnak...