Versek életről-halálról
Bevégeztetett... egy élet elszállt,
a test élettelen, merev s hideg,
csendben hallatszik: a halál beállt,
nem ver a szív, végleg minden rideg.
valami ma is
megtartja az eget
legfőképpen a hát
bár a hátháktól
már nem látni
csak isten
külvárosát
Emberi mivoltját elmarta az örvény,
néma, elült szava, görcs szorul az öklén,
rágott pipaszárról lecsordult a nyála,
koporsófedél lesz lecsukott pillája...
Tűz a Nap negyven fokon.
Ha rád szólok, ne vedd zokon!
A víz hideg, s ha ugranál,
a láb görcsöl, a szív leáll.
Ha egyszer lesz
Itt fekszem élettelen testtel,
Az ágyam hidegen mellettem.
Azt sem tudom, hogy jutottam,
Erre a helyre ugrottam.
Völgyből a hegyre
vonz a fény egyre,
fel-fel az égbe,
halálból létbe.
Reggel a Nap felszáll, az égen útját járja,
Egész álló nappal nincsen neki párja.
Estefelé már egy üveg bort kibontok,
Figyelj, mert lehet, ma valami fontosat is mondok!
Kőkeresztek márvány csöndje;
térden gyászoló anyák:
könnytől háta mindnek görbe,
s mintha átkuk mondanák.
Egyszer mindenki meghal. Mindenki.
Lehet Istent játszani,
többnek látszani,
de még sose volt senki,
aki túlélte volna,
az élet a halál koporsója.
Csak egy ember, semmi más...
Van még belőle jó pár.
Hisz sokan vagyunk,
Sokan is halunk.
Egyedül sétál egy férfi,
az este is leereszkedett már.
Senki sincs már odakint,
minden sötét, kietlen és sivár.
Ma holnap nélkül
...A sok-sok bűn nem marad büntetlen,
Lángol a föld és árad a víz
Pusztítva erdőket, éltet adó zöldet.