Versek az életről
Tizenegy óra volt, mikor a párkányra lépett,
vörösét folyatva fogyott a Hold, akár az élet.
Nehéz volt minden lépés, mely az utolsóig vitt,
mint lassan kötő beton, melyről kiderül, hogy sitt.
...liptik, apokaliptik,
Csak egy szó,
De megváltott mindent,
Megállított időt és teret,
Leállított érzelmet és embert,
Nem tűr ellentmondást,
Nem ad kegyelmet,
...liptik, apokaliptik...
Nyílik az ajtó,
Belépnek az évek.
Szerény a hajlék,
Talán be se férnek.
Keserédes hangulatban,
Vagy
Napfénnyel az arcodon,
Sűrű erdő közepében,
Vagy
Szénné égve a napon.
Madár az ágon,
Fáj, ha ezt látod,
De alig várod,
Hangoljon, szálljon.
Pár hete nem olvastam egy könyvet sem,
Bezárult előttem agyam kis szeglete,
Nem jött se vers, se semmilyen ihlet,
Csak az üresség, lehet, az eszem ment el...
Átjárja lényem az izgalom:
Megszerzem-e vagy elbukom?
Vadászom tárgyakra, történelemre,
felkapom fejem a történetekre.
A régit és patinást láthatom
az Ecseri bolhapiacon.
Tanú vagyok. Egy a sok közül.
Eszelős mosolyok követnek...
Hiába - ha józan ész kísér -
biz veszélyes napok jöhetnek.
November 13. a magyar nyelv napja,
A legtöbb ember nem látja s hallja,
Mit számít e jeles alkalom számunkra,
S miért ad nagy terhet a vállunkra.
Ebben a világban nyoma sincs a szeretetnek,
Nem ismer a világ se Istent, se embert.
Segítséget sose várj mástól,
Magadnak kell kiúszni a csávából.
Hiába ül arcomon ránc.
Hiába kínoztak meg az évek,
zúzták halálba szívemet ezerszer is.
Hiába lepi dér fekete fürtjeimet.
A ma emberének nagy sikk
tanítókhoz járni,
tőlük bizonyosan lehet
a jólétet várni.
Anyámról szól a pillanat,
melyben kereslek téged,
te nem tudod, milyen volt,
és hidd el,
még én sem tudom,
megérted?