Versek az életről
Nem hint tollam panaszt,
Hisz, ki nem úgy várja a tavaszt,
hogy nyíló rózsa illatát vágyja.
Az idő lágyan simogat,
de durván a valóságot
mutatja.
A múlt formálja az embert
néha baltával, néha simogatással.
Csak fekszem a sötétben a puha paplan alatt,
S fejemben cikázik mindenféle gondolat.
Ilyenkor eltűnődök az élet nagy dolgain.
Próbálom megoldani kicsinyke gondjaim.
Ha van benned lelkesedés, és nyitott vagy az újra,
Lakik benned hit, s hittel lépsz az útra,
Van, aki tudja, hogy meg tudod csinálni,
Szíved válaszát elméddel tudod írni...
Miért van a fájdalom,
ami kiül az arcokon,
bezörget az ablakon,
léted veszélyben vagyon.
Gondolataim téblábolva járnak,
megbotlanak "régvolt" álombokrokon,
kiszáradt gallyakon lógnak délbábnak
gyermekkorom képei, s az ifjúságom.
Százéves fa ága
Orgona virága
Édesanyám álma
Kisfia világa
Jó apám törvénye
Fia igazsága
Életem nehézsége...
Szonett 3
Elszállt a pillanat, reggel bízik,
harmatos hajnal csókot lehel rája.
Felderíti lelkem az ősz látványa,
szép képei elkísértek engem utamig.
Gyümölcsöskosárban kocsmacsend
öreg faépület kormos falai között
könyököl a hangulat
padlóra loccsan a türelmetlenség...
Eltűnődve figyeltem ablakomból,
ahogy az ismerős csenevész test
imbolyogva tipeg a néptelen úton.
Oly végtelen puszta, minek nem látni a végét,
Van, ki meg nem unta, de nem látta a szélét.
Pedig vég mindig van, rajtad múlik, mit találsz
Ott, hegyeket, örömöt vagy végtelenség hadát,
Mind csak rajtad múlik...
Szomorúság
Bennem fáj miről
Tudom a következő
Pillanatban nem lesz
Elmúlás gyöngy szemeiben
Felszedett kenyér
Hétköznapokba gabalyodva 14.
ha nap hasít sötét szempárt
meghamvasít
a köd késik megint a rétnek ígért
randevúról
hosszan a sínpáron
szelem át a réteket
rozsdafolt lett
a zöld blézeren...