Versek az életről
Túl sok nekem ez a város,
egyre csak várok...
türelmesen,
autósorokban araszolva,
hogy megérkezzek:
óvodába, iskolába, munkahelyre...
Lágy szóval nyugtass meg, kérlek.
Másra nincs is szükségem már.
Távoli vizektől rettegve félek.
Egyedül úszok benne némán.
Az élet egy kötél, amin te táncolsz.
Te döntesz, hogy fent maradsz-e rajta,
Vagy a mélybe zuhansz.
Vörös ökör
Duhajok otthona
Lángoló bolygó
Modern kori iszapbirkózása
Keserédes emlék az út, mi pezsgő,
Min járni kél az ember, mind az esendő.
Tapasztal örömet, bánatot, mégis csak halad,
Szert tesz tudásra, titokra, csak az idő szalad.
Volt egyszer egy kislány,
ki álmodta a szépet,
reménytelve várta, hogy megnőjön végre.
Szép volt a gyermekkor,
megvolt ott is minden,
volt sok barát, szabadidő, móka és ének.
Lélekderűs órám és percem fogytán,
elszállt az öröm - a csodák elhagytak,
jövőt rettegő - írott élet rostán
kihulló bú-árnyak rút-gátat szabnak.
Édes rózsám, elindulok hosszú utamra.
Nem kérek ma tőled, csak egy csókot ajkamra.
Elbúcsúzom, apám, anyám, drága testvérem.
Rózsafának vándorbotján én is felveszem.
Érzelem
Selyem suhogásával
vonul el felettem
a novemberi éj
csikorgó kövekre
huppan le az
ezüstös szálakból szőtt
égi fény
a szitáló eső halk koppanása...
Hiszek Neked
Ha eljön majd a pillanat,
szemed csillagok közt kutat,
örök fénysugárt keresed,
azon keresztül elvezet
az út, hol minden egyszerű,
nincsen ott bánat, csak derű.
Öregkori szerelem
Mikor magadra maradsz és képzelegsz,
Lakásodban le-föl járva csak ténferegsz.
Őrült gondolatok járnak az agyadban,
Reményed egy társra oly messze van!
Látod, milyen hamar megöregedtem?
Lassan az összes mozdulat fáj nekem.
Elszálltak az évek futva, sebesen,
Az idő is havat hordott fejemre.
Néha csak úgy ordít belőlem a közöny,
máskor az emlékeim olyannyira fájnak,
a tükörképem reggel rég nem köszön,
arcomra a mindennapok barázdákat vájtak.
Akaratom hangot adott
szívdobbanásommal.
Miértjét máig kutatom.
Gyurmázott velem
a jövő, s mindig
új szobrot alkotott.