Versek az életről
Kora reggel hazatérni, összeszedni.
Másnap este újra inni, visszatérni.
Tisztességes fizetéssel,
Az egyszerű életeddel
Elit közé ne férkőzz be!
Hidd el nekem, megszenveded.
A hegytetőre
tábortűz illik,
roppan a rőzse,
lángja felizzik.
Ki tiltja meg a szót, mely számon ég,
Kimondani azt, amit szeretnék,
Hogy úton hazafelé rád gondoltam,
Miközben velem a csillagok bolyongtak,
Kaputól kapuig érve sötét árkok közt
Édes vágy és kétség üldözött.
Két szemed, ha rám mosolyog,
bizony, nagyon boldog vagyok!
Ha szemedben csillog a remény,
benne lakozik a szeretet,
nem kell sokkal több a boldogsághoz,
csak jó legyél és mindenkit szeress!
Szent bujaság, szepességi templomok
Felvidéki anzikszok régi önmagamhoz 7.
Tűz ég nyári éjszakán,
a legény és a lány
eggyé válik táncban,
vöröslő lánglobogásban.
Mikor eléred azt a kort,
Hogy nem vered fel a port,
És mondhatnak neked bármit,
Te érzed, hogy az sántít.
Neon zöld a fény, neon zöld az éj,
Neon zöld minden, de nem az ég.
Nem az ég és nem is a föld, de
Akkor miért is mondjuk, hogy neon zöld?
Kora őszi délután egy mesebeli faház recsegős teraszán
fürdőköpenyben ülve megszállt a Nagy Erő.
Valahol a puerto ricoi és ír negyed szélénél, a tengerhez közel.
Hirtelen nagy izgalom támadt az utcán.
Ősz
Süt a Nap, még érzem a melegét.
Látom az őszi színekben pompázó fák levelét.
Emlékezés
Egyszer csak jöttél
féltő mondatot mondván, már
rám találtál, tudtad te,
én csak éreztem...
Írni csak őszintén lehet,
Élni csak igaz módon.
Amikor egy belső erő
Vezeti a tollat a papíron.
Merengve ülök a szép őszi tájban,
Elmerülve hulló levelek szimfóniájában.
Nem elmúlás fájdalma jár át engem.
Tudom, csak álomra szenderít mindent csendben.
Bírd ki, fáradt szívem, bírd ki még pár évig,
amíg föl nem nőnek a kis unokák,
a te szorgos munkád által adassék meg
innen testközelből látni a csodát!