Versek az életről
Egy ember, egyetlen ember.
Mit számít a tömegben, egy országban,
egy kontinensen, a Földön, az Univerzumban?
Koldusbotra jutott emberek,
kiket szerencsétlen sorsuk és
e rút élet maga alá temetett.
asszonánc
Az utcán fény dereng,
sietős léptű emberek,
álomból ébredő szívek,
semmit fürkésző szemek.
A végzet
Beléd vágott az élet
Muszáj néked zenélned
Szíved mint egy hurrikán
Tombol minden éjszakán
Ha egyszer megtalálnám az Időkapu kulcsát,
életemnek könyvét csupa gyöngybetűvel írnám.
Lapjainak fehérségén nem ejtenék foltot,
a megannyi vessző helyett büszkén tennék pontot.
Belevaló férj csetlése-botlása a piacon
Családi fészkünkből a gyerekek kirepültek,
Ifjúkori élmények feledésbe merültek.
Nejemmel harcoljuk a kemény mindennapokat,
Ha probléma adódik, hát megoldjuk azokat.
Minek a szerelem, ha nem tudunk szeretni?
Minek a keserű könny, ha szégyenlünk sírni?
Minek a fájdalom, ha meguntunk szenvedni,
s miért a sok jó, ha csak rosszat tudunk tenni?
Egyedül élni
Egy emeletes házban
Szomorú lehet,
Mikor mindenki elment,
Kit az ember szeretett.
A Halál kegyes,
lecsukja szemed,
bezárja tudatod,
úgyhogy nem is tudhatod,
mi történik veled.
Az élet szép
Lassan hasad az égi vászon,
Napfény ömlik szét a tájon.
A fűszálak hegyén harmat remeg,
A tegnapok könnyét felissza a meleg.
Globál!
Bolygónk színes.
Mint egy bazár.
Lom és felesleges,
Mind azonos sorsán.
Voltam én csecsemő, bár nagynak születtem,
Szerető testvérként öcsémet öleltem.
Voltam én erős is, edzettem a téren,
Feltartott kezekkel járkáltam kötélen.
Nem sírok már rég.
Lezártam, elengedem rég.
Indul már az új kaland.
Várom, most már minden súlytalan.
Kikről úgy hittem,
megszerettetek,
hová tüntetek?
Ti ábrándképek,
csalfa, őrző szemek.
Bölcső. Emlő. Nyugalom.
Család. Csoda. Unalom.
Sírás-rívás. Csitítás.
Ezért a harc. A bízás.