Versek az életről
Mint az ingaóra,
Járok balra s jobbra.
Céltalanul tengek és lengek,
Míg a barátokból ellenségek lettek.
Kapcsolataid sorra fulladnak meg
Anyád szerint is csak csődtömeg
Vagy és rúg benned egyet amikor
Szükséged lenne szeretetre talikor...
Igen vagy nem, döntsd el végre,
döntsd el a magad kedvére,
döntsd el úgy, ahogy akarod,
szavazatod mire adod.
Mióta megszülettél,
Vigyázom léptedet.
Mostanában érzem,
Szülőségem véges lett.
Be kell látnom,
Rég felnőtt a lányom.
Élet-göröngyeit nem simíthatom.
Rablánc a körforgás
Mikor csikó a ló, éles a formája,
Szilajul csapong, de kopik a patája.
Igazat kiált, lázong a világa,
Befogja a hajtó, feszes a kantárja.
Most, hogy elértem a hetvenöt évet,
leshetem én, ezután mi marad?
Persze azért örülök, mialatt
várom, a múzsa talán idetéved.
Éjfél múlt pár poros perccel,
Magányos szél visít
A házak közt ócska kínt,
S a téren hintát lökdös rossz kedvvel.
Süt már a nap, de egyre jobban fáj,
Zavar minden rám érkező sugár.
Hiába ragyogsz, esti csillagfény,
Ha fényed mostanra már mit sem ér.
Ne bántsd a boldogtalant,
ki önnön nagyságában balgán vak!
Ne bántsd, mert öntelt álmait veszed el!
Neki így a jó! Neki így is megfelel.
Te is azt mondod: a toll szép.
Hát tényleg az. Éles, kerek,
zuhanó, mint a tavaszhó,
és szürke, akár holdi por.
Mit jelent az, hogy valaki különleges?
Nem kell hozzá semmi,
Elég, hogy egyszer képes voltál anno megszületni.
Nem kell, hogy minden nap ezren elmondják.
Nagyot bukni akaratlan,
Aztán felugrani gyorsan,
Nem érti az avatatlan...
Minden egyes érzelem,
minden egyes indulat lélegzik,
rezeg körülötted.
Van úgy, hogy ahol vagy éppen,
borús szomorúság
árad felőled.