Versek az életről
Erős az, ki minden kudarc után
felkel s újra indul.
Ki a boldogságot nem keresi máshol, csak a maga útján,
kinek a hite soha meg nem rendül.
1. rész
Sürgölődik-forgolódik Holdunk már az űrben,
réges-régen nem égett már ekkora nagy tűzben.
Jégvirág a fagyott verandán,
átázott tegnapok zaklatnak.
Egy százas a régi zenegépbe,
Jim Morrisont hallgatok, de pazar...
Ha választhattam volna, mi legyek:
növény, állat vagy felsőbbrendű humanoid...
Az emberlétet kihagytam volna,
inkább lettem volna papucsállatka,
koala, cet vagy macska,
vagy rét közepén egy szál virág...
...a végzet már közel...
és mégis mit hiszel?
mert amit, az nem számít,
a Teremtő nem szeret s nem gyűlöl,
lásd ezt, ha mered,
s ha fáj, az az igazság,
a tükör néha torzít,
és néma, mint a hal...
Mindenki küzd a Démonokkal,
Igazakkal vagy Hamisakkal.
Nap mint nap egy újabb Harc.
...Szürkületbe süppedve nézem, hogy sötétülnek
az árnyak, s nyúlnak el a nyers havon.
Miért lett ilyen az ember?
Közömbös s megkeseredett...
Célom az ég, s a létrámat
oda is támasztom,
és ez úton fogok járni,
ez irányt választom.
A por városa
Van, amikor olyan a hangulatom, mint
Amilyennek lennie kell Szabadkán
Ezer por és kóbor eb városán
Ahol a tél van, hogy hideg
De az ember nyáron is didereg
Város, hol a gyötrelem
Visszaköszön minden arcról
Hol az ember hamut búval majszol...
Gyermeki, cukormázas világom
Tudva, ám tudatlan elenyészve
Felolvadt a valóság izzásán
Emberarcúbb létezést remélve.
Kopott fénykép
A múlt pillanatai
Egy jó könyvnek
Mennyeiek a szavai
Érzéseket rejtenek
Oldottabb a lélek
Hiányod még emészt
Vagy csak úgy hiszem?!
Lehet-e bízni s remélni
egy olyan világban,
hol a szegény könyörög
a saját hazájában?