Versek az elengedésről
Hogy mennyire mások is voltunk,
Az idő, mint profi fénytechnikus
Világítja meg eltért Holdunk,
Maradni nem volt szívetikus.
Megkértem a prímást, húzza el a nótám,
muzsikáljon szépen - hadd fájjon a szívem.
Oroszlánnak születtem erős génnel.
Sok jót és rosszat tapasztaltam én meg.
Voltam fenn, és sok dicséretet kaptam,
Majd süllyesztőben elfeledni hagytak.
A mindenem volt Ő.
Napjainknak lassú vergődése
Váltott a pillanat tört részére
Közös, gondterhelt perceinkben.
Hol vannak azok a víg napok,
Mikor arcunk úgy ragyogott, akár a csillagok?
Az érzés nem ismerős, mégis tompa.
Mintha húsz éve járt volna arra.
Csend van.
Zöld csempék közt zöld emlékek nesze suhan.
Vihar keltette hullámok, vad csapkodás,
Lélegzethez nem jutsz már.
Évek teltek, mégis fulladsz,
Felejteni képtelen vagy.
Mikor már csak a színpad recseg magányosan,
Lám, az utolsó balerina is eltipeg...
Elfojtott vágyak hamvai felett táncot jár az elengedés.
Hol volt, hol nem...
Tökéletes izomzatú, alig használt szív eladó!
Kikiáltási ár csupán egy jól működő máj
Vagy tüdő, rákmentes, inkább ez a mérvadó.
Kezdődhet hát a licit, ez a jó szív gazdára vár.
Megtévedt lelkemben
Jártamban, keltemben.
Napfényben fürödtem,
Vágyakat megéltem.
Veszélyes mindent megkapni,
veszélyes bármit a biztosnak hinni.
Mulandó vagy te is, én is eltűnök.
Talán egy fakó pillanat az örömöd...