Versek az elengedésről
Itt a vége!
Csodás mese volt.
A herceg egy pillanatra
Kedvesen átkarolt.
Mindig is megaláztak, sokszor
Beletiportak a lelkembe,
És felállni sose engedtek,
Elég volt!
Oly édes s megzabolázó égi szólam
Becses keserű emlék szólal meg róla
Zongorák dallama csendülnek fülemben
Lágy s nyugtató lidérc szaladgál testemben
S mégis lelkem zaklatott gondolatára
Fusson előlem lépjen feledés fokára
Mihelyt látni vélem a kegyes szemeid
Ne félj drágám foglak én téged keresni...
Bizony talán
bizonytalan
vagyok ezért
viszonytalan
lett a létem
és a lét sem
szerzem nyíltan -
észrevétlen...
Szívem mélyén rekedt ezer fájó gondolat.
Mikor éreztem, megállt a pillanat.
Zokogva sír fel benne a fájdalom.
Elment, akit úgy szerettem, egy gyászos hajnalon.
Én láttam szemedben tombolni a lángot,
hallottam suttogni néhány kívánságot,
de hazug szavak ölelésében éltem,
megérzések súgtak, néha kicsit féltem.
Passzívan soha, ez voltál te.
Nem szerettelek, csak a lelkem teste.
Veled lehettem volna minden este.
Veled, ha a kő a szívről soha le nem esne.
Kettő nulla, kettő nulla,
Kerek egy év voltál.
Lehet, nem így akartad,
De velünk jól kitoltál.
Ha majd egyszer nem leszek...
Kérlek, édesanyám,
zöldellő dombtetőn
szórd szét hamvaim.
Meghaltál számomra!
Ez kellett neked.
Más szívével játszani
Csak szívtelen ember szeret.
Kifordult a világ úgy Istenigazán:
idén elmarad a farsangi maszkabál!
Menyegződ
Hát végre megtörtént.
A vőlegény megfogta kezét,
S felhúzta gyűrűt rá,
A párizsi ígéret
Valóság lett.