Versek a csókról
Csókodtól ízes újra a szám,
Ölelésedtől hevül a vágy,
Testedtől - testem kész robbanás,
Szemed mélysége egy zuhanás.
Képzelj tücsköket az ablakpárkány alá, és játsszuk el, hogy csend van
Ami lesz is, már elmúlt veled.
A csillagok árkokban égtek,
kristálycukor volt a langyos ég,
s három kiskanál volt az élet.
Nektek, szerelmesek
Mikor találkoztunk egy szép napon,
te lettél kísérőm magányos utamon.
Veled a boldogság is közelebb került,
tőled a szívem mégis elmenekült.
A jövő egy álom, melyet félve álmodunk,
egy könnycsepp, mit a holnapért sírva hullatunk.
Hozzád repül a csókom,
Sosem sűrűn, csak folyton,
Keresi az alkalmat,
A mézédes ajkadat!
Kikukucskál a paraplé
Egy letenyefa árnyékából,
És a Holdvilágot látja
A Nap titkos játékából.
Első csókod forró puhasága
- arcod az ablak mellett hozzám fordul -
perzselt és húzott mélyre, magába,
édesen csábítva halálra, orvul.
A langyos szél éjjel fölfalt havat, jeget,
most mindenütt vidám vizek csorognak,
a fák már szégyellik szürkeségüket...
Csókom röppen, szívem szárnyal,
Bújni Hozzád simogatni lágyan...
Szívemnek vad kalapálása,
Akár a felbőszült bika zihálása,
Úgy áramlott ereimben a vér
Sebesen, forrón lüktetve!
Mint a bika vére,
Mely támadni készül, a vörös, színre.
Sárgás lámpák csillagfényében úszik el a táj,
Nehéz vaskeréken gördül lassan tovább,
S a csapból folyó rozsdaszínű víz
Színezi be a ködös, nyárőszi délutánt.