Versek a csókról
Egy csók, nem kérek többet,
Ami illethetne még,
- Szád eper, ajkad e méz?
- Kóstolódzunk, kérlek, engedd!
Susog a nád, én hallgatok,
Sok az időm, még várhatok,
Van nálam ezer édes csók,
Menekül a remetepók.
Hajad oly fekete,
Szemed, mint a tenger,
Zöld és kék kristályok
Hánykolódnak benne.
Első csókjaim, miket oly` édesen elloptál,
Kívántál, vágytál, kértél, viszonoztál s eldobtál,
Ezúton visszakérem, bár nem illik, nem szokás.
Mert én már más vagyok, és te is más voltál.
Ismételten ott voltunk virágos pokrócon,
Állítgattam a bort, hogy jó legyen a képen.
És ő csak ült, szemlélt, tekintete a tájon,
Miközben én a félédes bort bontom.
Szemed mélyén fényben fürdik lelked,
áldott ajkad csókra vár.
Dobbanás töri a csendet...
Vad-e a vadméh
a vadrózsa tövében?
Kelyhébe vágy, remeg
július hevében.
Sokan sokféleképp verselték meg
simogatását a hajnali szélnek.
Én magam is költöttem már róla
szép, álomittast, lágyat, bársonyosat.
A csók a lélek játéka,
Nemcsak a testiségnek árnyéka.
Csak áll a tükörben, messziről figyelem őt,
Ahogy támaszkodik a mosdónak.
Oly nyugodt, szemében látom az álmot,
Arcáról folyik a víz, a kis cseppek.
Fogy a levegő, kapkodunk utána,
Ahogyan vágyunk egymás karjaiba.
Zárt ajtók között csendben ülve
Nézek tengerkék szemeidbe.
Kint a fák lombjai alatt
Az alkonyat bíborában
Nyírfák levélsusogása
Az, mi minket betakargat.
Szóval honorált éj
"O, csodás, szép" -
csodálkoztam én.
Egy reggeli csók, mely mélyen érint,
Eltelíti láthatatlan szeretetburkom,
Neki én is önzetlen imámat nyújtom,
Ahogy Ő engem varázsporral behint.