Versek a csókról
Bakfis korom szép emléke
szerelmem egy szőke sráccal,
kit titokban kapualjban
esténként repesve vártam.
Mindent felégetett
Az a bizonyos kémia,
Érzed az illatát,
Mondja, hogy kíván,
Még nem csókolta meg a szád...
A kitikkadt ajkaidra hűs csókjaim szállnak,
mint megfáradt, tarka lepkék derekán a nyárnak,
úgy lebbennek ifjú, duzzadt, piros ajkaidra,
mint lemenő Napnak fénye folyópartjainkra.
Az északi fény fotonjai, mint
szentjánosbogarak, süvítenek
retinánk mögé, hogy az utánuk
következő sötétség tényét
reménnyel teli várakozássá öleljék.
Bíborpiros hajnali csókok
Szeretem a hajnalt,
mikor a gondolat
távol, régbe ragad
s felsejlik bíborban.
Készen vagy? Érezzük.
Ma reggel kicsit több cukrot tettem a kávémba,
Reméltem, hogy legalább olyan édes, mint a csókod volt aznap este.
Nem erős bennem az élet,
Nem sokat leheltek belém,
S tüzet se sokat kaptam,
Hogy ajkaim ajkadra tapasszam.
...A nő s a férfi egymáshoz lassan odahajolva
Ajkuk végre egymásra találhat,
Ámor nyila repült. Csodaszép találat!
...oly mindegy, csak valós érzés legyen,
és érezzem, hogy vágysz reám:
hogy engem akarsz őszintén és igazán.
Pici, sárga pontok.
Születnek, fényre gyúlnak, pompáznak, elhalkulnak.
Volt egy lány, egy igazi szőkevény,
szőkés haját felkapta az őszi szél.
Mosolya olyan volt, akár a napsugár,
ragyogott, mindenki szívesen nézett rá.
Mint egy forrásban lévő, olajba beledobott, fagyasztott burgonya.
Hirtelen változó, kémiai reakció.
Hideg és meleg találkozása.
Összeért.