Versek a csalódásról
Keresve utam,
Mégsem találom.
Annyi próbálkozás,
Annyi töretlen lendület...
Mégis a mélybe vetett.
Ronda egy banda,
betegágyamnál
végső óráimban egy
odaküldött pap
állandóan szónokolt,
nehogy
elmondhassam fiaimnak,
hogy minden, amit...
A telihold álmosan kukucskál be az ablakon,
Rám néz, álmodom? Elszállt minden gondom.
Régi énem emléke megmarkol, magamat elsírom.
Valaki segítsen... Én... Én ezt már nem bírom...
Boldog még az ember,
Tervekkel teli az élet,
Fejben már a célnál!
Mindenki támogat.
Sejteni sem mertem,
nem tudhattam,
hogy a szeretettel is
lehet játszani,
mérgező hévvel,
álnok ravaszul
emberségesnek látszani.
Hittem benned,
hittem kettőnkben.
De egy rideg télen
megváltozott minden.
Hazugsággá vált az életem,
romba dőlt a jelenem.
Viszonzatlanul
Kemény fedél és tiszta lapok,
Egy frissen készült notesz vagyok.
A nagy Ő engem kiválasztott,
Majd szép kezével simogatott.
Porból jöttél, visszakerülsz a porba
Nem hív engem a magasság,
Mindenféle égi jóság,
A mélyből jöttem én is, ahová egyszer visszatérek.
randevú
Az éjszakával randevúzom,
Mert te nem vagy itt,
A falaknak panaszolom
Szívem bajait
Horváth Tamás (HorvathTamas67)
Mindenki vár a mákra,
Az emberek tányéruk kinyújtják,
S én is nyújtom, várva soromra.
Sűrű homály borul most e tájra,
a csillagokat hiába keresi ember, nem találja.
Nem érti ő, miért született e világra,
csak a homályt, szenvedést és nyomort lássa?
"Néha vidám, néha fáj,
Viszont fontos az élet,
A boldogság kék madár."
Érezzem így, azt kéred.