Versek a csalódásról
Harács, harács,
nincs megállás,
a köszönöm
már nem ismert,
a világ inverz,
de miért nincs mersz?!
Vita, utálat, gyűlölet,
Mindenkiben ez van belsőleg,
Csak a háborúk, csaták,
Mindenhol vannak csapdák
Az ÚR kegyelméből. Bár halvány.
Feszül felettem egy szivárvány.
Éjfélt üt a toronyóra. Fekszenek a disznók.
A félhold szürke fénye miatt rínak a kopók.
Drága emberek, már nem hallgatok rátok,
Ti mit sem értetek, csak jár a nagy szátok,
Mégis, mi van velem, senkit sem érdekel,
Bármilyen is legyek, tőlem nem tértek el.
Ó, te halovány holdsugár,
ó, te sovány vigasz,
az óra lassan jár,
mosolyod oly pimasz.
Hány ember érez úgy, ahogy én,
Mennyi ember él ezen világon
Úgy, hogy nem tudja, ki önmaga,
S mit vár el az élettől.
Modern ballada
Megnyitottam a postaládám,
benne épp hetvenhét új levél...
Egy évvel ezelőtti énemtől
Széttörve, de mégis egyben,
Leborulva, megrekedten,
Elesve, de fel-felállva,
Meredten bámulok a világba.
Ki évekig hazudozott, és
kihasználta mások naivságát
abban bízva, hogy soha nem
derül ki.
Képzelem a világot,
olyan amilyennek szeretném,
azt teszek, amit akarok,
olyan, mint egy játszótér.
...az ördöggel néztem farkasszemet
Vakon kereslek most is, tapogatózom.
Ez az érzés... mint a szívbe öntött ólom,
Megbénít, földre nyom, megfojtja a légzést.
Elmém tébolyultan üvölt ezer kérdést.
Amit mondtam, már visszacsinálni nem tudom,
Csak annyit tudok mondani, sajnálom.
A szavak bántó ereje olykor erős tud lenni,
De a gyógyító hatása is, ha engedjük neki.
Úgy érzem, már nem leszek itt jövőre,
Fáj az emléked, szükségem van egy kis időre.