Versek a csalódásról
"Fájdalmas" búcsú a 2018-tól
Sok minden volt nagyon rossz ebben a nagyon rossz évben.
Sok emlék felidézése fájdalmat okoz nékem.
Tükröm előtt magam szemébe nézek,
Feldereng egy régen feledett emlék,
Egy ábránd, földbe tiporják a tények,
S megtévesztett remények nyakát szegték.
Hiába várva a derült időt,
Hasztalan ébredem -
Álmomat éberen
Ellopták az álom-mumusok.
Tisztán élnem, látom, butus ok.
Belépve töröld le majd a cipőd!
Túl sokat kértem,
Igen, való` sokat,
Hisz` az érzelem
Nálad nem divat.
Háború a békéért/Utolsó estém otthon
Kinn ülök az udvaron,
S dohányt szívok, tüdőmet mardosom,
Attól félek, fáj nagyon,
Szépen lassan rászokom
Arcomon átvonul egy halvány mosoly
e naiv s együgyű mondat hallatán.
Kinyílt már szemem, hallok s gondolkodom,
mondhat nékem bármit a sok sarlatán.
Milyen világ az, hol megszabják, ki legyünk?
Figyelik, elemzik, mikor mit tehetünk.
Randevú
Elindult egy fiú szerencsét próbálni,
Szíve választottját végre megtalálni.
Bizalommal telve készül útjára,
Nem tudja most még, ott mi vár majd reája.
Mi van, ha nem tudsz vele menni?
Nélküle pedig nem ugyanaz.
Ha képtelen vagy boldog lenni,
S leggyakoribb szavad csak panasz;
Mi van, ha nem tudsz ÚGY szeretni,
De ezt várják tőled mások?
Köszönöm, élek, vagyok és létezem,
Bár kicsit már lelassult az életem,
A lelkemben érzem, hogy ott a fájdalom...
Micsoda világban élünk,
hol ember már Istent játszik,
támad ő élőt és holtat
végső, nagy szakadásig.
A hírnév benned már örök kárhozat,
elhallgatott lelkedben a bűntudat,
nyertes voltál egykor, ma már csak árva,
arcodról nem kerül le már az álca.
Emberi butaság, törtető dágvány
Járok-kelek, világot látok, messze földre elsétálok.
Látom az embereket, hegyeket, völgyeket,
mégis a legszomorúbb síkság az emberi butaság.
Láthatok kilométerkövet százat, ezret, láthatom a napfelkeltet,
messze földön a mosolygós szeretetet,
mégis elszomorító látvány a kapzsi, törtető dágvány.