Versek a csalódásról
Keserű lett
a szó,
értelmetlen lenne talán
értelem nélkül
a sírás,
a düh,
ennyire rossz szülő
lennék...
Magába burkolózik most a magány,
nem tud áttörni érzékei falán,
beteg, talán egy ritka nyavalya;
feltöri és nyomasztja nappal s éjszaka.
apevásan
Azt
kérdem:
mondd, Ember,
szándékosan
miért vétkezel?
Ember vagyok, telis-tele hibákkal,
De szembeállok így a világgal.
Nincs kitől félnem, hiába vagyok egymagam,
Születtem, élek, majd meg kell halnom.
Egy egyszerű, szomorú nap volt.
Lelküket elvesztett felhők uralták az eget.
Leány sétált haza, a blúzán folt,
S miközben sétált, a lelkében tátongó teret
A magány töltötte be, csend volt.
Az élet értelme
Emberek lelkében fekete-fehér képek látszanak,
Bennük lévő csíkok néha történetet játszanak.
Fekete és fehér, ezek voltak a régi világ színei,
De akkor még a fénykép volt sötét, feketével teli.
A jó és a rossz egymással szembeáll,
és mint régen a világ urai...
Lehunyom a szemem, de hiába,
Mert gondolatok futnak, cikázva.
Rólad szólnak mind, nem hagysz nyugodni,
Napok telnek, nem tudlak feledni.
temp-lomok üres padokkal
utcák hajléktalanokkal
térben ugráló nyulakkal
szép online képeslapokkal...
Sokadik évemet taposom,
átéltem már szépet és rosszat,
de sosem "élt" olyan hatalom,
melynek erőssége az alázat.
Csalódás
Sokszor hiszed, ismersz valakit,
Mert a szeretet sokszor elvakít.
Mindenki a világban
hírek, témák után kutatva
vájkálnak a múltban,
ezzel másokat eltiporva.
Lelkem kis darabjaiból...
Miért múlt el minden, mi szép és jó,
Mondd miként éljek, ha elment a "hajó",
Fájó minden perc, mi szótlanul telik,
Szétszed belülről minden, mi a csendben rejlik.