Versek a csalódásról
Évekig hallgatjuk a legnagyobbakat,
Tudjuk mit takarnak a physis-i falak.
De ha kinézek az egyetem ablakán,
Annyit látok, hogy gyémántok törnek némán.
Az út amott, mi innen még a dombon,
megyünk tovább a bokros árkon át.
Nem tűrjük el, hogy bármi visszafogjon...
Megláttalak, de nem tudtam, mi legyen.
Végül karácsonykor lett meg döntésem.
Hetekkel később egy durva jelenet,
És még nem őrzöm szívemben nevedet.
Könnyű volt arra menni,
amerre a cérna lengi
táncát. Vagy alig látni,
hogy fabábbá válni
olyan egyszerű, mint
lélegezni ott kint
a mezőn csendben,
ahol minden rendben.
Okádék, lágy réteg, testetek központja.
Ontja szájatok, mit elétek tár, de van, hogy a közt rontja,
Hol kivétel terem, a legtöbb azt mondja: Kit érdekel?
Eltervezett, de meg nem valósított álom,
Miért vagy ennyire gondolatlan? Úgy bánom.
Felforgattál mindent, ámde visszaléptél,
Mert volt olyan, amit megnézni elfeledtél.
A bolondok felsőbbrendű gőgjével
Játszunk sorsunk langy pocsolyájában
Mi; akik csak hitvány senkik vagyunk
Az öröktől teremtő vegykonyhában.
Nem érzem jelenlétedet,
De azért nem tagadlak meg.
Váltig hiszem, hogy Vagy,
Akkor is, ha bajban hagysz.
A macskakövek közt megbúvó
Az ereszcsatornákon felfelé igyekvő
A közvilágítás lagymatag fényein gellert kapó
Impresszió
A fékcsikorgásban motoszkáló...
Vannak pillanatok, amikor
Eszembe jut egy emlék.
Ha rágondolok, fájdalmas,
Amit bárcsak ne éreznék!
Gyere, apa, beszélgessünk,
Mondd, mi volt a jeled?!
S ki volt az a bácsi, aki adta azt a csúnya heget?
Miért van mindenkinek véleménye?
S ha nem kérdezem, hát miért ad belőle?
Visszatérésed mélyen megbetegít,
A Kudarcom vagy, és véget kell ennek vetni!
Nem tudod, miért?
Elmondom a lényegét!
Alattomosan kúszott be az életünkbe,
Nem vártuk tőle ezt egyáltalán,
Először nem is gondolta senki,
Hogy tartós, egyoldalú kapcsolatra vár.