Versek a csalódásról
Puszta, kopár fennsíkon
fennhéjázó varjú károg,
midőn a halál hegedűse dalol
a Nap lenyugvó tekintetén.
Először azt mondtad, jó lesz a szürke
itt-ott fehérrel ecsetelve.
Aztán zöldet akartál, és kék eget,
azután rózsaszín felleget.
Mit ér az adott szó,
Mit ér az ígéret,
Nincs emberség,
Csak önös érdek.
Az álom te voltál.
De öröm helyett bánatot okoztál.
Nevetés utáni csend.
Ez volna neked a rend?
Gyötrelem. Gyötrele.
Jött a szél, letépte, ezt hozta kénye-kedve...
magamból ollózva
Óh, Uram!
Ugattam sokat és sokszor,
s míg volt pár fogam,
haraptam is olykor.
Mondok neked valamit: semmi lesz belőle.
megszoktad, nem?
ígérek neked, mert jól hangzik, csak így elsőre
semmi nem lesz belőle...
Újra hideg a szél, fázik a föld,
csak átsuhant a főnszele,
a tavaszt ígérte, s elenyészett,
jókedvünk is elment vele.
Egyszer minden véget ér.
Egyszer minden megváltozik.
Mikor már egy fabatkát sem ér
a szerelem, hamar eliramodik.
fiatal lány szúr az utcán
ablak reped, járda porlik
metróhuzatban szürke emberek
reneszánsz lájkok röppennek az éterben.
Volt idő, mikor éreztem.
Azok a szép, fiatal évek.
Gondtalan élet s érték.
Mára már múlt emléke.
Ó, hervadó rózsa! Ez vagyok én ma.
Nincs, ki öntözzön, gondozzon. El is
hervadok talán végleg, lehet, még ma.
A bűnbak megtalálva, ez a szerep... ez megy,
pörög a filmem, nézd, még mindig ingyenes a jegy!
Érdekes egy történet, tudom, nem egy kasszasiker...
dráma, misztika, kabaré - áruld el, még mi kell?