Versek a csalódásról
Figyeltelek már egy ideje,
Rád írok majd este.
Válaszolsz, hisz unatkozol,
Órákig ráfekszünk a chatre.
Sötét, majdnem minden elvesztette itt magát.
Grafitóceán és húsba maró csönd.
A kényszer húzta késélekről
lepergő harmat.
Az akarat morzsái.
Hiányzol mindennél jobban,
de nem tudom, hogy mondjam el neked,
elszakadtunk egymástól, üresek a napjaim,
céltalan minden nélküled.
Magány, szeretet, unalom,
Fennforgó oltalom,
Tűz ég lelkemben,
Hogy ki vagyok, elfeledtem
Minden, minden elvágyódás,
A sok hazug remény csak csalódás.
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Némán ülök régi törzshelyemen.
Fájdalom ül mélyen sebzett szívemen.
Akkor téged is barátomnak hittelek.
Igen, de mégis rosszul ismertelek.
Mondják, míg élünk, vétkeinkből tanulunk.
- De hiába...
Mert beléd esek mindig. Százszor egyetlen hibába.
Ne csukd be az ajtót,
Ne menj el!
Most nem hiszed el, hogy
Mi vagyunk az életed.
Egyszer megismerkedtem egy lánnyal,
felért minden kívánsággal, szinte
tökéletességgel, kevéske hibával,
megteltem boldogsággal, szeretettel,
vággyal.
Péntek:
Érzem, hogy pumpál bennem az eljövő hétvége,
Szabadulni vágyom, repülve fel, a kék égre.
Kondicionált fegyelmem bilincseit lassan eltöröm,
Jöjjön a felszabadult vágy, határtalan életöröm.
S én annyira akartam, hogy nem vettem észre,
Végig csak magam ellen küzdöttem,
A megszokott módon csak vártam és vártam... de kire?
No, mi a csuda fészkes-fene!
X... kés helyett is verset fene:
Már a padlászug is tele vele,
Azt se tudja, hogy hová tegye.
Fel nem tudom fogni,
hogy sosem érdekeltelek.
Hogy sosem foghattam a kezedet picinek.
Hogy apának egy embert sem nevezhettem.
3
Nem beszélünk róla, de felőröl csendben.
Mit tegyek, hogy a súly szívemről lebbenjen?
Ki főz nekem lecsót nokedlivel?
Elmesélem hát, ezen eset velem miként esett.
Esteledett. S korgó gyomrom jelezte, megéhezett.
Nekiláttam s átkutattam a konyhapultot,
találtam is paprikát meg paradicsomot.