Versek a csalódásról
Azt hittem, a felvásárlási láz
csak valami médiafelhajtás.
Elfogyott a liszt, a cukor, a tészta,
és egy kicsit sem volt összetartás.
Ad notam Kosztolányi
Azon az éjjel
a srácok összevissza vertek.
Azon az éjjel
szemem előtt úsztak el mind a tervek.
Tudta jól, hogy mit vállal, ha megteszi ezt velem,
Ő mégis rám mosolygott bátran és kedvesen.
Milyen volna nélküle az est,
magány sarokban verne tanyát,
mikor az éj is árnyakat fest,
mert nem hallanám az ő szavát.
Tökéletes izomzatú, alig használt szív eladó!
Kikiáltási ár csupán egy jól működő máj
Vagy tüdő, rákmentes, inkább ez a mérvadó.
Kezdődhet hát a licit, ez a jó szív gazdára vár.
Megfagyott lábnyom olvad utánad,
a blúzom is lassan kigombolom...
Szikár, maró szavak körtáncában
Önmagát suttogta bele az éjbe,
Én kimondanálak téged végre,
De hangom a gyűlölet utolérte.
Mi voltam én neked?
Mit őriz rólam emléked?
Rejtőzöm halvány derengésben,
könnyű feledésben?
Vágyjuk a pillanatot.
Nem gondolkodunk.
Bámuld csak a kirakatot.
Örökké álmodozunk.
Szavalni szeretném hosszan, ékesen,
felemelt fejjel, "minő érzelem"!
Áradozni, ahogy szokás,
mikor nem őszinte a vallomás.
De jó lenne másképp látni a világot,
talán úgy, mint egy kisgyermek,
ki szépnek látja a jövendőt,
s ritkán lát elrettentőt.
Ha szemedbe nézek, boldog leszek.
Rájövök, hogy oka van, amiért létezek.
Már nemcsak a rosszat látom.
De talán ez egy álom.
A versek csak szavak a lényeg a csendben van
Két hétköznapi sóhaj közt az élet úgyis elillan
Hétvégéid celofánba a többi marad papírzsák
Így egy kies cukorkaboltban gyűlik fel ami nincs már
Egymagamban, ahogy máskor.
Már nem lepődöm meg nagyon.
Sokszor történt, nem is értem,
Újra meg újra mért hagyom.