Családdal kapcsolatos versek
A család csodálatos dolog,
nagy áldás, hogy ezt mondhatom.
Életünkben döntő szerepet játszik.
Az otthon a mi biztos pontunk.
Bántani bárki tud,
Szeretni nem sokan.
Szeress hát,
S élj boldogan.
Abban a régi "emlékszel időkben",
Minden más volt akkor, mint most a "jövőben."
Emlékszel? - A napsugár simogatón delelt,
Nem égetett, nem szúrt, langymelegen figyelt.
A tudatom nem magányos,
de a szívem magában az.
Az élet nem egész, arányos,
tél után jön tél, talán egyszer tavasz.
Anya!
Mi miért nem éltünk úgy
Mint más családok
Miért nem laktunk palotában
Palotában akartam élni
Te lettél volna a Királynő
Apa a Király
Aranyhajat akartam...
"Visszapillantó"
Ne feledd el, hogy honnan jöttél,
ha felvitte az Isten a dolgodat.
S gúnyos mosollyal arcodon szemléled,
képzeld trónodról a "pórokat".
Repül az idő, múlnak az évek, túl gyorsan, és ettől félek...
Változik minden, semmi sem a régi,
már senki sem szólít úgy benneteket, hogy édes dédi.
Elmentetek mindketten egy talán jobb helyre,
titkon remélem, hogy újra egymásra lelve.
Api, kaphatok édességet?
Édességet? Édes, mért lett
ilyen fontos az a ragacsos lópikula?
A vacsorát ki eszi meg? Majd a fura,
szétnyálazott bermuda
kenyérszelet apa utó-vacsija
legyen, hogy nekem
már ne járjon édességen a fejem?
Tegnap Apa bánatosnak látszott,
korán jött haza, és leült
az ágyra, nem játszott velem,
nem tudom, mi fájt úgy neki,
de éreztem, történhetett
valami bent a dolgozóban,
azért ül keserű magában -
Anya vele sír, mi lesz most velünk?
Papa, ki oly sokat tett értem.
Mondd, hol vagy most?
Hidd el, én megértem,
Bár kérnék pár tanácsot...
Alig egy hete elküldtem A levelet.
Késő éjjel írt szorgos üzenet.
Benne leírtam életem, az okot és nevemet!
Hogy behívóra vagy fejfámra mit üssenek.
Most kellene belehalni végre,
most, hogy megfagytak az ívmásodperc/évből kiszámolható mértékegységek,
most, hogy benzinbe áztattam a spektrumokban megalkuvó hullámhosszokat;
ezek a naturalisztikus virágfüzérek
ölelték át bennem egy nyár alvásciklusait,
arrafelé néha stilizált pálmák ütötték a szelet
kétcsillagos panziók halott parkolóiban.
Egy decemberi, napsütéses, téli napon
kipattant a fejemből egy apró gondolat,
töltsünk el néhány napot a vén Duna-parton.
Drága kislányom, csodaként jöttél mihozzánk,
Nem tudtuk, milyen nagy boldogság vár Ránk.
Angyali mosolyod mindent elfeledtet,
Alig várom, hogy bemutassam a világot Neked!
Az úttól kicsit félve
El akarok indulni,
Hogy a mocsokból kilépve
Meg tudjak tisztulni.