Családdal kapcsolatos versek
Anafora
Most elalszom csendesen.
Nem ugatok senkit.
Most elalszom csendesen.
Nem kunyizok semmit.
Édesapám, édesanyám,
Hogy lettem én pici bogár?
Itt a mező közepén
Ezen gondolkozok én.
Tegnap nézegettük éppen
azon a rólunk készült képen:
apa és anya két szélen,
én meg mosolygok ott középen.
Szóljunk azokról a szülőkről,
Akiknek a szükséges pénz
Bizony nem hull ölébe,
Kénytelen elmenni érte
Dolgozni, néha nagyon messze...
Ülök az ablak párkányán. Gondolkodom.
Az ellőttem álló életről ábrándozom.
Vajon mit tartogat nekem az a sokat
Emlegetett sors? Sok jót vagy tán még több rosszat?
Tudod, a magány nagyon jó tanár.
Mikor már csak egy lépés a határ,
Szeleket küld, regéket mesél.
Elülteti benned, hogy az élet él.
Ismertem pár jóembert, de már nagyon régen,
Azóta ők fent vannak a mennyboltos égen,
Akik megmaradtak, sokan már elkorcsosultak,
A rabigájuk alatt szinte jószággá torzultak.
Nehezen vártam a napok múlását.
Hol fényesen ragyogott rám a nap,
Vagy zivatar jött, mely mindent felkap.
Éreztem Nap keltét és borulását.
Drága kis Irinám,
olyan ritkán látlak,
távol éltek tőlünk,
csak képen csodállak!
Az egyetlen lányunokám Anett,
Akit az egész család szeret.
Szorgalmával, becsvágyával az iskolában sikeres.
Úszásban sok munkával ezt később éri el.
Volt egy életem, de volt egy szorzó,
így lett létem elaggott, őszülő torzó,
a könnycseppgördülés csak pillanat
akkor, mikor magamnak álmodtalak
...és nem jön el a nagyvilág
Vége.
Kiürült a strand.
A fű letaposva,
kifújt zsebkendők
nyílnak a pázsiton.
Nyakamban viselem a saját totemem,
Sorsom kovácsa még mindig az ismeretlen.
Legszebb köszönés, mely megható és más,
Egy ember tudja rajtam kívül ezt a csalódást.
Oh, Istenem, a Nő
Miért tűri a megaláztatást?
Hogy sárba tiporják lelkét!
A sok-sok arconcsapást!