Családdal kapcsolatos versek
Amikor már a nagy költő
Rutinból ír nemcsak betűket,
Érzéseket is, akkor tud igazán ömlő
Módon írni, röghöz kötni mindenféle derűket,
Már a nyelvtan sem számít.
Na, most én is olyan leszek.
Ötven évet éltünk boldog házasságban,
nem csalódtunk eddig sohasem egymásban.
Pedig néha nagyon nehéz volt az élet,
mégis megélhettünk nagyon sok szépséget.
Fürkésztem.
Fátyolos, kalapos hölgy úszott előttem.
Igazgatta fejfedőjét, ahogy homályos fellegek bukdácsoltak körülötte a horizonton.
magam maradtam
a fészek mit építettem - üres
madaraim elvitte a tavasz
s vihar tépte szét
majd lökte földre csinosra
dédelgetett fészkem
pedig kértem
csak az ajtót hagyja nekem...
Tedd tenyered méhemre,
Érezd, hogy mocorog benne
Az élet, a jövő, a remény,
Istentől kapott, áldott jövevény.
Mikor tőlem reggel Olga elutazott,
kockás bőröndjében elvitte a napot.
Nem csivitel, csacsog, dúdol nappal-éjjel,
nem kérdezi százszor: tényleg szép a tenger?
A móló végén vársz rám,
mögötted a Nap ragyog.
Melletted ott áll apám, anyám,
s a lábad körül pipacsok.
Augusztusi hónapok néhány évben
megfürdették szívünket a fényben!
Megszülettek, boldogságot hoztak,
mint a napfény, mindent beragyogtak!
Nem születtem költőnek, csak egyszerű kölyöknek.
Engem is anya szült, mint téged,
Fájdalmai is voltak, mint néked!
Nekem nem fáj
Nekem nem fáj
Nekem nem kell
De azért kiírnak egy pszichiátert...
Drága szüleim, köszönöm, hogy vagytok nekem,
Hogy vigyázzátok, óvjátok néhol megviselt életem.
Ne várj csodát, hogy ég szakad,
a templom ma zárva marad.
Otthon vedd elő szívedet,
kérd az ég Urát, mossa meg.
Valamikor régen belém kapaszkodtál,
El sem engedtél, úgy ragaszkodtál.
Elszaladt az idő, ma már más a helyzet,
Én kérem, hogy most Te fogd a kezemet.
Ismét eltelt egy hosszú év,
Csendes, nyugodt este,
Két gyermek cserfes, hangos nevetése...
Nézem őket, s eszembe jut mennyi nehéz perc...
Volt könnyű s volt nehéz, de mit számít,
Elmúlt, és kész!