Versek a célokról
A világ göröngyös útján
Hív sok kecsegtető bazár.
Megtéveszt, álomba ringat,
Később unottan továbbáll.
Testem mélységébe csendben elmerülök,
a csillagok és bolygók közé repülök.
A gondolataim sokszor messze szállnak,
fel, a magas égbe, s már nem is látszanak.
Az élet nagyon csodaszép, hörgi a haldokló,
Egy nagy fenét, válaszol a mindennap robotoló.
Az életszámok és logika, okosít az egyetemista,
Zuhanó repülőgépen még sincs egy, ki lenne ateista.
Ott, ahol vagyok,
ott legyen a helyem,
ragyogjon a fényem,
még ha nem is lelem
magamban a szikrát,
ami idevezet!
Áldalak, Uram, hálával esdlek,
védd meg hazámat s a népemet,
háború tombol, túl sok az árva,
emberek veszítik életüket.
Élünk, érzünk, reménykedünk.
Egymással és egymásért is: beszélgetünk.
E szál rózsa szebben közli,
hogy szívemben van az érzés.
Egyre jobb Téged szeretni,
- Nekem adod még a fényt is.
Lelkem szólít, hallgass meg!
Minek rohansz, állj csak meg?!
Veszteg ül a vágy, ha
lánca nem ereszti várva, hátha
jön egy új dal, s szelíd, árva
lelkét így már megtalálja...
E tudathasadt világból
Oly szabadok vagyunk!
Oly nagyon szabadok!
Azok a napok, amiket nem látsz át,
Ködösek az életedben.
Viszont nem tudhatod következtét,
Jó vagy rossz lesz értelmében.
Néha vágyom érintésre, de dühöngve megtagadnám.
És sutba dobva mindent magamat is feladnám.
Néha csak úgy lélegzem, létezem. De élek...
Mondja meg azt valaki, mi volna ez, élet?
Szeretnék a szeretet hangja lenni,
Nyugtatni a szomorú lelkeket.
Üvegvilág szilánkjai fúródnak belénk,
karvaly-karmú dögevői rohannak felénk.
Pénz-buborék durran szét a kapzsiság ölén,
szenved Földanya: rajta ember, állat s növény.