Versek a célokról
Forró még a kávé, Kedves,
tedd le azt a csészét.
Ó, gyönyörű természet, mily dicső természet,
Látni és csodálni téged mindvégig költészet,
Látni, hogy esőerdő fáin csöpög le az eső,
Majd aztán felkel a Nap, ami több, mint tündöklő.
Költő szívén,
Kristálytükrén
Isten arca,
Élet harca
Átsugárzik,
Benne látszik.
Rajz vagyok üveglap alatt,
akit feszít kemény ráma.
Néma kiáltásom elhal,
szénporomba sorvad a hang.
Miért kék az ég? Miért nem sárga? A fű miért zöld?
A madarak miért repülnek, s miért forog a Föld?
A hamvas igazság, mely közismert, miért oly gyűlölt,
Míg a hazugság, mely oly kegyes, mindenkit megbűvöl?
Ahová helyezed a kókuszod fókuszát,
Az jelenti számodra az élet igazságát.
Messze otthontól, a világ peremén,
Vándor mereng a föld zöld mezején,
Távol hagyta minden búját, bánatát,
Elhagyta odébb a múlt batyuját.
Van egy réteg a társadalomban,
Úgy érzik, ők vannak hatalomban.
Felülbírálják mások életét,
Lenézik az ember szemléletét.
Az ürességben szüli meg a vers önmagát,
Ez a jele annak, hogy átadta egóját.
Bármi csalfa gondolatot
egy-két napra félretenni,
júliusi égbolt alatt
csillagsugár fürdőt venni.
Vajh, ha lehetnék kőkemény!
Kit útján kísér az ős erény,
Kinek minden szava, mint mennydörgés,
Tépné a dobhártyát, szaggatná szerteszét!
Csak fekszek a földön törve,
Csak várom a végét csendbe`,
Régi fadarab eldobva,
Únva a létet, kínlódva.
Törött vagyok.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba
A koronavírus ellen
Öntsünk tiszta vizet a pohárba,
hogy végre azt mindenki megértse.
Ebben a versben jelenről írok,
s szándékom az, hogy téged megsértsen.