Versek a célokról
Eljött, megint itt van,
S mégis más énnekem.
Látom a fát s ajándékokat,
S mégis megfog a múlt éneke.
Az ócska kis szavaknak erdejében,
hol eltévedni már-már harci érdem,
és merre tartotok, már meg se kérdem -
találkoztunk egy válaszút előtt.
Újévi virtus
Ismételten megtöltve van már
ez az újabb évszámos pohár.
Ezúttal legyen benne dzsúsz.
Az óévtől most ezzel búcsúzz!
A gyenge ember megjátssza az erőset,
Ő mindig csontot kap az élettől... Velőset.
A gyenge embernek semmi se fáj, sose fél,
Csontok csikorgása közt is remél.
Azért vagyok, hogy én legyek,
Ami máskor vagyok, az nem én vagyok.
Túl minden földeken, túl a képzeleten,
Valahol távolban, elfeledett hegyen,
Melynek csúcsa felér égre, csillagokra,
Ott nyílik a tetőn égkék színű rózsa.
Nem bántok senkit
Tudom, a lelkem miért kiált,
keresi, hol az a jó világ,
ahol zavar, ha bántó a szó,
s a becsületed nem eladó!
kövek között némán ballagok tova
lábamon hólyagok sebek sora
menni kell mert vár a kitűzött cél
konok akaratom mint nemes acél
pendülve zengve űz hajt előre
enged élni majd nem visz temetőbe
Nem adom fel soha.
Csak én tudom, hogy mi
Az, amit meg kell tennem,
S miért hív engem mindig
Szárnyalni a képzeletem.
Talán azok a hatalom emberei a legveszélyesebbek,
kik mint Nagy Sándor vagy Attila a sors gyeplőjét
vasas kézbe kapják, és teljes nemzeteket elpusztítanak,
hogy nagyképű és mindenható vágyaikat kielégítsék.
Ma este írnom kéne, és nem fogok.
És megint csak kételkedem:
Újdonságot többé úgysem hozok:
csak ugyanazt írja kezem.
áldásom szálljon fel az égbe
s onnan térjen be minden szívbe
nyissa meg a lélek világát
s díszítse fel létünk virágát
fogadjuk be a teremtő energiáját
s éljük meg annak boldogságát
terjesszük ki életünkben mindenre
s bízzuk életünket a teremtőre...
Indulni nehéz.
Lassan mozdul meg
először a kéz,
a láb is remeg.