Versek a célokról
Egy zivataros, hideg, sötét éjszaka után
jobban értékelődik a napsugári hullám.
Madaras az ég, mikor felnézel,
E képzet még nem elég néked?
Mikor e tollasok messze révülnek,
Te miért nem ébredsz már fel?
Eljön majd az idő, egyszer
kiürül a szókincskészlet.
Nincs már, amit elmém őriz,
hisz leírtam minden szépet.
Költészet napjára
Vers a hazám, édes otthon,
Marad örökzöld a lombod!
Mélyen alant gyökér maraszt.
Szép anyaföld ritka arany!
Szívem dallamát nehezen bíró húrok pengetik.
Leírhatom ritmustalan bőgését,
De mit ér ez üres kottátlan s hangtalan;
De többet ejt ki száján, mint halott tücsök kellemes nyári napfényben.
Lesz még idő,
amikor a játszóterek
megtelnek zsivajjal!
Lesz még idő,
amikor a tantermek is
tele lesznek dallal!
Az életvonatra ha felszáll valaki,
úgy repül vele, észre sem veszi,
az életvonaton jó kapaszkodjál,
nehogy leess, mert végleg megáll.
Hidd el.
Ha az embert sokáig semmibe veszik,
Egy idő után maga is elhiszi, hogy semmit sem ér.
valami kell
fején találni a szeget
érezni a bizsergést
nyújtani segítő kezet
vagy csak írni egy verset...
Nyugtalanít hajad kócos állása,
Szemed üres szürke pillantása.
Nyugtalanít az, nyugtalanít nagyon,
Csak ülsz csöndben süketként és vakon.
Zsibbadt ujjakkal markolom az időt,
Ami lassan és alattomosan emészti az erőm.
Mit kapok cserébe a mindig létezőtől?
Reményem elhagy, nem jő már semmikor.
Csak úgy fogj tollat, ha szavad igaz,
ha versed örömet oszt, vagy vigaszt.
A sorsod írással lelket adni,
versben szeretni vagy megsiratni...
Tudod, senki sem szabad, ha nem vesszük észre,
hogy minden kötél szakad... Ismerjük fel végre...
Eljött az idő, a gyermekeink léte...
Látni akarom skót föld s
Angol hon zöldellő, köves mezőit,
S rajtuk vidáman futkosó birkáit.