Versek a célokról
Nem rajtam múlik
Nem tudom, hogy mit tegyek.
Fogjam magam, és elmenjek?
Továbbra is próbálkozzam?
Nehéz döntés ez, elkárhoztam.
A legmesszebb és a legközelebb innen
És nem tudható be tényleg semmi másnak
S a lét a tökéletességnek határt szab
Hiába csak ez van mégis csak ez nincsen
A parton álltam fehér ruhámban,
A nap lemenni készült épp,
Ezer színre festette a vizet,
Volt benne sárga, piros és kék.
Szeretnék egy percre csendet kérni,
Minden problémám elől kitérni,
A világ zajából süket lenni,
És ahogy eddig, egyedül létezni.
esőben táncoljunk, mint a filmes jelenetekben,
bolond boldognak nézzenek,
neked lehet kellemetlen
belső robbanásban megélni önmagad,
új galaxisban lebegni,
felhőkkel utazni...
Elindulok.
Ha magamba nézek, semmi.
Ha kinézek, kinéznek.
Szikla szélén álló albatrosz,
Aki vak.
Minden éjjel csukott szemmel
Arra kérlek, Istenem,
Add meg nekem újra a reggelt,
Hogy szeretteim köszöntsem!
Áldott az ember, mert csodálatos lényébe
Isten költözött.
Vajon tudja az alvó, hogy erejével
mire képes e világ fölött?
A zord idők hulló könnyein,
Az örök idők félelemföldjein.
Hordozom az élet fájdalmait,
Aggasztó népirtó háborúk szánalmait.
Ott sétáltam a zöld tisztaság mezején,
Hol Isten alkotott harmadnap elején.
Fák és lebegő aranygömbök pompáztak,
Ködös emlékeket s gondolatokat formáltak.
Üvöltve néznek rám megvető szemek,
Mogorva arcok és meglepő emberek,
Sötét alakok és vágásokkal teli arcok,
Amik már túlvannak egy-két harcon.
Van, aki fél, van, aki él.
Van, aki megtesz mindent a semmiér`.
Van, aki néz, van, aki lát.
Van, aki előtt ott az egész világ.