Versek a célokról
Porladozó szemcsék lesik már a szelet,
Felkapja s viszi őket az orkán fele.
Centrifuga mélyén pörögnek a fellegekben,
Zenéjük úgy sustorog, mint az izzó kemence.
Dőlt falakon át
elmenekítem kitartásom,
porban lélegzik
rég érvénytelen kiváltságom.
Csábos a parfümöm, magamnak is tetszik.
Jól vagyok - mondja a dal, nem érdekli senkit.
Nyikorgó szék, erkélyi naplemente,
csicsergő fecskék szúnyog után repkedve.
Fénynek
Az úton, amin járok,
Egy kis fény csendesen vezet,
Amit én mindig látok,
Mutatja, hogy merre helyes.
Titkon egy picit félek,
Hisz` hosszú az út, míg célba érek.
Múlt éjjel mélyen, nagyon mélyen
elvarázsolt helyeken jártam kutatva utána,
de nem találtam mást, csak kétségbeesetteket,
akik éppúgy, mint én, nem lelik azt,
mi rejtve él mélyen, nagyon mélyen,
lelkünk örök rejtekében.
Ki szeretnél lenni? - teszi fel az élet,
S szemünk előtt megjelenik megannyi apró véglet.
Tán jól menő vállalkozó
Vagy egy világi kalandozó?
Fúj már a tavaszi szél,
vitorlánk feszíti rég,
legénység útra kész,
ilyen a bátor tengerész.
Verset írok magamnak,
persze, csak gondolatban,
hogyha le is írhatom,
az lesz az ünnepnapom.
Néha fejben erre járok, Andok,
Néha fejben erre járok, szörnyű fagyok!...
Születnem sem kellett volna,
Vagy nem ide, más bolygóra,
Vagy nem ekkor, másik korba...
Akárhogy is, mutasd, hova!
Kis padok immár búcsút intünk
Szép napokra visszatekintünk
Utolsó napon csak keringünk
Mert szép emlékeket kell hazavinnünk...
Lelked leheletének görcsös morajlása
az, mi felszínre tör amott benned.
Homályban tengődő, szép jövőd állása
elbicsaklik, megtörik, csak engedd.