Versek a célokról
Ismételten elmúlt szívemben a tél,
Hosszú időre megfagyott, de ismét remél.
Már tavaszodik újra, virágzanak az érzelmek,
Egyre jobban olvadok és tudatosul, mért tettem.
Elrohan az időd,
életed toporog.
Elfelejtett álmod
már nem is mocorog.
Jó reggelt és szép napot!
Emelem a kalapot,
Indulok az utamra,
Jó előre kiszabva.
Rózsa pírja el ne múljon,
víg kedélyed el ne hagyjon,
hogyha mégis, visszajöjjön,
higgadt ésszel rád repüljön!
Virágosan.
Mindig át akartam festeni
A teljes égboltot,
Valami mindig hiányzott.
A változás megy előre, ne tagadjuk,
de lehangoló mégis, mit örökölt
a költő, visszás, vergődő világot, -
hát szól bosszúsan arról: mily furcsa föld
Menetelés, nem több ez éjszaka,
Időnként feldereng az éj szava,
Ki szemmel lát, az vakon megy,
Útja lesz ím, kopár hegy.
Halk fény babrál a paplanon,
fordulsz, behajlik térded.
Naponta ébredsz félvakon,
reszketsz, hűlt álmod félted.
A költő tolla hatalom.
Érte nem kap sokat, ha bármennyit,
Az nem jutalom.
petárda robban durran a pezsgő
lassan az óévnek vége van már
előtted áll egy újabb esztendő
minden kihívása csak reád vár
egy kavics
egy gondolat
most először földet ér
egy kavics
egy karcolat
tenyeredbe belefér
egy kavics
egy jó erő...