Versek a célokról
Lehunyom a szemem, és picit bízom,
Bízom még, de nem tudom, hogy miben,
Leírom, tollam lehet csak a kínom,
Lehet, hogy egy apró csoda, valami ilyen...
Van nekem egy tutajom,
Amelyen eljuttatom
Az Istenünk levelét
Mindenkinek szerteszét:
Hallgassatok mind Reám,
Magas a víz szintje, lám...
A remény magában nem elég,
a gyógyulást akarni kell még,
akkor esetleg van remény,
de feladni a reményt
semmiképp.
E földön élek és halok,
felettem ismerős az ég,
amelyre tűzve csillagok
ragyognak éjszakámra rég.
Jó úton járó,
tiszta gyermeklélek
befogadja a világmindenséget.
Tiszteld a holtakat,
tiszteld az élőket!
A szétlőtt romokat,
a sáncot védőket!
Mindenki tart valahova,
még ha nem is tudja, hova,
lehet, nem is ér majd oda,
összerogyik öreg lova.
Mit tennél, ha egy adott napon bármit tehetnél?
Talán a mezőn színes pillangókat kergetnél?
A vágyott utadra kelnél,
Ahol a szép pillanatoknak élnél?
Nekem mi a vágyam? Nem tudom én sem.
Eltelik kis idő, aztán majd én is megértem.
Futni akarok míg össze nem esem,
Futni akarok míg el nem tévedek,
Lehagyni minden valót,
Lehagyni minden halandót,
Lehagyni halált, életet,
Időt, végítéletet!
Egyszer minden gyertyát elfúj a szél
Egyszer minden virágot eltemet a tél
Halvány lángok szikrái keringenek tova
Hol valaha máglyák fénye gömböket varázsolt az éjszakákba
Porcelán a lábam,
s ha látlak, egyenes a hátam.
A szemem felcsillan,
a pillanat elillan.
Engedj végre szabadon!