Versek a célokról
Az emberiség nevében kérem:
Ne legyen többé háború!
Az emberiség nevében kérdem:
Minek a gyűlölködés?
Sohasem vártam csodára életemben,
de az álmokat én is sokat kergettem.
Először tán tizenöt éves koromban
Újpesti Dózsa serdülőcsapatában.
Ahogy telik az idő és a lét,
a kontúrok élesebbek lesznek.
A szemetet összefújja a szél,
szemétdombok terebélyesednek.
Képkeretbe
Zártam két szemet,
Két szemet, mi minden nap szétszedett,
Két szemet, mit felülmúl a képzelet.
Ne büszkeséggel viseld a tiszteletet,
hisz nem ruha az, mi öltöztet téged.
Viseld alázattal s hálát adó szempárral,
mert elillan a tisztelet, s azt ki nem kényszerítheted.
Száz szavam volna még,
az időm nem elég...
Száz szóban hogy írjam,
jó lesz... azt hazudjam?
Ne másnak adjál tanácsot, hogyan kellene élni,
amikor te magad is mással szeretnél cserélni.
Torzszülött a lét.
Mért tűröd, eszes ember?
Szebbé tehetnéd.
*
Mért panaszkodom?
Teszed a dolgod és haladsz,
Ez az, ami többet ér, mint bármely falat.
Csináld a dolgod, fejlődj és haladj,
Ez az, ami lebontja majd körülötted a falat!
Nem leszek áru,
és nem vagyok kincs sem,
nem leszek hajtó,
de nem vagyok vad sem
Előre menni repesve,
Újabb örömöt keresve.
Bánkódni, hidd el, mit sem ér.
Akkor csak búbánat kísér.
Ahogy járnak a gondolatok,
Elmémben életre kelnek,
Véget nem érő falat alkotnak
A megálmodott tervek.
Tudod már hogy, mit kell tenned,
Inkább elfutsz, meg nem teszed.
?coin duobus utrimque?
Levél sem rezzen,
izzadva hallgat a táj,
s a békés horizont falán
- Afrodiziákum -
a sokszavú poszáta
fényesen csengő,
tiszta hangra vár.
avagy egy tanítványom rapdalához írt versszakom
Padlóra küldhet akárki, nem török meg soha,
Bármilyen az élet, jó vagy mostoha.