Versek a célokról
Bárány ballag bíbor réten,
legelészik ott serényen,
bendő tele, szép az élet,
jó a kedve, nem is béget.
A mai fiatalság, már nem értékeli a verset,
Nem tudja, mi az igazi irodalom,
Csak egy dolog van nekik, az internet.
Utcán lépdelve undorral néznek fel,
Holló szárnyai hurrikánt perzselve.
Messzire e földtől repítve,
Önnön kívül lelke elillent.
Sötét, mély erdőben tétova lófráltam, bozótból susnyásba hiába gázoltam.
Vágott a gaz, űzött a vad, agyam marcangolta sok szétszakadt gondolat.
Azt akarom, szép, nagy legyen,
tündököljön fenn a hegyen
panorámával a tóra,
uramisten, váltsd valóra
álmaimnak titkos vágyát,
míg a bankot be nem zárják.
Magánzárka lett lakásom,
egyszemélyes fészek,
Kitartásért én cserébe
gyógyulást remélek.
Elsüllyedt hajóm évekkel ezelőtt,
Túl ifjan borús vizekre eveztem,
Magamat és boldogságot kerestem
Árral szemben: jött is vihar, s összetört.
Tanulni kéne egyedül élni,
Sötétben, magányosan álmodozni,
Szó nélkül, némán szenvedni,
Tanulni kéne egyedül élni.
Csendülő rímek,
amik talán
a szívekhez érnek.
Múló érzések,
amik a távolból
visszhangzanak.
A kitartás csak annyi tán,
hogy megyünk Jóisten útján.
Hitet keresve a lélek után,
a süllyedő világ dágványán...
Aki soká él,
sok rejtvényt fejt meg,
csomókat oldoz,
titkokra lelhet...
Látod, újra itt vagyok,
Egy végállomásról érkeztem,
És úgy érzem, ezt az utat bevégeztem.
Most már biztos, hogy megmaradok.
Fekszem ágyamban, peregnek a percek,
Soraimat rovom, szinte már serceg.
Amikor az igazságtalanság
ostorcsapása csíkokat hagy,
a fájdalom sajgásán kívül
nyugtalankodik a forró agy.
Csend van, csak a távolban néhány tücsök ciripel,
és mellettük néha egy kis madárka csiripel.
Nem fúj a szél, nem beszélnek emberek,
nem járnak az autók, nem stresszelek.