Versek a célokról
Nap mint nap gondolatok gyötörnek,
Gondolkozom, mi számíthat örömnek,
Hisz fájdalom nélkül nincs boldogság...
Homály borult az egész világra,
Gaztett, ármány, irigység bűbája,
Igazságnak se híre, se hamva,
Körülöttünk a Földnek romhalma.
Elérhetjük az álmainkat,
Megkaphatjuk a vágyainkat.
Minden magányosság elillan,
Ha elalszok a karjaidban.
A szavak nem nyilvánulnak meg,
Valósággá csakis te teszed.
Lányok, lányok, boszorlányok,
mire nevelt jó anyátok?
Megmondta-e, hogy az élet
felelőssége tiétek?
S érzem egy átlépésben, verejtékem
Milyen a tévedésben, tünékeny.
Remegve csuklik össze térdem,
S vadként hullok rá, takarva művem,
Mocsárból húzott kastélyom,
Mily vén csúcsra hullok rá,
Mi porba borul testem alatt.
Megváltozom - mondta a fegyőr;
És megvert egy rabot.
Megváltozom - mondta a tolvaj;
S lopott egy kalapot.
Sárguló falevél, zöldülő falevél
Én maradtam utoljára.
S láttam elszállni megannyi életet,
röpke izzó sóhajt, álmot, képeket.
Kellene pénz, mert a football drága,
Nem vagyok aranybánya...
"Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek."
Csendes az éj
Aludjál hát,
Csendes az éj,
Csillagok lámpása fényesen ég.
Aludjál még,
Csendes az éj,
Rád talált az álomsötétség.
Csak a csillagok fénye ég.
Egy Isten hullott alá a magasból,
sziklának ütközött, a vízbe hullott.
Az új világ hírnökeként elpusztult.
Vergődik ez a világ tehetetlen,
még szabadulna saját gyötrelméből,
de szenved lelke kínzó őrületben.
mint alkonyatkor a károgás
süvít egy hang mint rianás
tölti be a mádat recseg ropog
karmos ujja most feléd kapkod
tátott száj bűzös lehelet
csendtakaró foszlik reped
álom ez vagy rút valóság
talán ha nem jut el hozzád...
Mikor először megláttalak,
A napsugarak rám nevettek,
Azóta is mindig felgyújtanak
Minden nap, amíg kereslek.