Versek a célokról
Nekem magasan van még a tábla,
de ha teszek egy széket alája,
felérem.
Rajzolok köröket, négyzeteket.
Fát, virágot és kréta lepkéket
fehérben.
Alkotni szeretnék
Alkotni szeretnék!
Alkotni valamit, ami igazán én vagyok,
Hogy lehetnék olyan én is, mint a "Nagyok"?
Zágon city nékem a bölcsőm s otthonom,
Talán szebben elmondani sem tudom.
Idehúz a szívem, ehhez a helyhez,
Itt nőttem s ragaszkodok, mint kehelyhez.
Megnyúltak az árnyékok a kávéház teraszán,
Ha tehetnéd, elbújnál a dohányfüstöd mélyén.
Széttörtek az érveid az üvegpohár falán,
Zavartan felnevetsz, de majd ki nevet a végén?
Fontos ez, hogy minek vagyunk,
honnan jöttünk, miért itt lakunk,
kit ismerünk, mit csinálunk,
tart-e akármerre sorsunk?
Nem akarok felnőni, egyszer megöregedni.
Nem akarok komoly lenni, csak mindig nevetni.
Alig van ma...
Már itt is hagy a jövő.
Nincsenek holnapok...
Minden gyűrött redő, de
tobzódón simák a tegnapok.
A világban az a FŐ, hogy ISKOLA,
Minden embernek volt kiskora,
Kérdés, ragadt-e rád valami,
Vagy csak az út pora?
Félrerakom fáradt lantom,
nem halljátok többé hangom,
sűrűbb lett a közöny rácsa,
nincs gyógyszavam ideákra.
Röviden...
Szeretve szeretni,
Szívemből nevetni,
Szellővel szaladni,
Csendesen haladni,
Bánatot temetni,
Barátot szerezni,
Rímeket faragni,
Embernek maradni.
Jogsi a kézben,
Most már léphetek a gázra,
Csak, Istenem, kérlek,
Ennek ne legyen nagy ára.
Miért a mindennapok sóhaja,
Miért a könyvbe zárt ima?
Vajon Isten mosolyog, ha reánk néz?
Vagy talán már régen feladta?
Olyan verset akarok írni, amiben
az est nem méláz, csak elsuhan,
vágtatva a város felett - de nem lehet.
- Hisz megírták azt már régen, uram!