Versek a célokról
A tudat játssza el önmagát a létben,
S véli valóját a világ képében.
Szentek fürdetnek aranykútnál.
Hideg ölelésük hiábavaló álmok.
Akikben legjobban bíztál,
Mind vérdermesztő álnok.
egy fiataltól
Vallomás.
Nem is tudom, hol kezdjem.
A nézeteimmel, elveimmel,
Vagy talán találjak én is valamilyen kifogást,
Hogy én is a sötétben rejtőzzek el,
S nem fedem fel gondolataimat.
Szunnyadó Cabeswater, bűvölet erdeje,
A remény s annak varázsereje
Benned életre kel,
S hozzád mindig hű marad.
Sokak szerint nincs értelme hinni,
de én azt vallom, ha van egy út,
amit Isten adott, érdemes követni,
ne hallgass arra, ki szerint nincs kiút...
Csöppnyi lepke pille-szárnyon
Landol színes virágszálon.
Tárja lelkét, mely hófehér,
Arany-ezüst kinccsel felér.
Belső monológ
Értelem? - A képzetem!
Érzelem? - A végzetem!
Mint kiszáradt, száraz föld,
mely epekedve az esőt várja,
úgy szomjúhozik lelkem az írásra.
Fejemben keringőt jár gondolatok hada,
örömtől, bánattól megrészegülve
készteti kezemet a toll felvételére.
Te
Csak a süllyesztőben lehet írni.
Csak ott pazarolj erre.
Hús cafatokból állsz. Állsz?
Hah! Dara vagy. Merre
Szeretnél így menni?
Március 15.
Magyar vagyok,
Szívem a dobokkal dobban.
Ha szarvast látok,
A hitem is fellobban.
Mivé leszünk, hova a fény?
Hadd legyek ma én a Hét Vezér...
A süket fülek közt hiába jártatod a szádat,
a vakoknak nem mutathatod meg, szemeid mit látnak.
Nem nyílhatsz meg többé fűnek-fának, csak virágnak,
mert itt a világ szerint élnek, de te csak élni tudsz e világban.
Állva a felhős, vén hegylánc tetején,
Kacagok, nevetek a szél zsenge erején
Szerettem volna szépen élni.
Vadalmafaként adni, csak adni.
Viharlámpaként, vad időkben
Iránymutató fény maradni.
Lelkesedés és természet szimmetriája
Fényes hold, sötét éj,
Megírom életem történetét.
Havas, dombos tájakkal,
Egekbe törő elszántsággal.
Lírai mezben profán szlengek
Szent képek báján még feszengnek,
Heveny burokban kihűlt szavak...
Hunyt szemmel rajtuk csak mulatnak.