Versek a Carpe diem életérzésről
Csalitosnak végében
kis híd az árkon átvezet
a falu szélére,
hol fabarakk,
zarándokistápoló épület
vár a vendégre.
Ó, azok a hosszú éjszakák -
elnyúlva, lustán elfekszik bennük a valóság,
elégedett -
messze a reggel,
van ideje bambulni - megvárja fehér botja,
azok a hosszú éjszakák -
egy madár kiált, hallik a tollak zizegő moraja,
hadilábon áll a diszkréten váró árnyakkal...
Istenek, mindenek királya, Zeusz!
Égi háborúk, villámok viszálya
mind a tiéd, mit ember ki nem véd.
Feleséged, Héra, a szféra, a menny,
csillagok istene, lelke tele jóval,
házasság-mentő tettel, szóval,
mi neked csak botor zönge, gyönge
asszonyi szó, csupán fecsegés.
...azt, amiben kinyílhatok.
Az Idő és Tér végtelen,
ez Boldogság a négyzeten!
A világ rendetlen és zajos,
valóságshow-k vidéke -
de lelkem völgyében őshonos
a csend, a tó, a béke.
"Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon"
Már zeng egy hang: Végállomás!
Még egy utolsó moccanás,
mielőtt kilépek a csendbe.
...de ez az élet rendje.
négysorosok napja
Kicsiny babkávé erőssége javít a küllemen.
Friss gőz reggelek malmára. Aroma illatát
piciny agyamba beteszem: látom pulzálók hadát.
Minden indulás előtt koffeinfalkában jár a fekete-szerelem.
Mondtam neked, Hercegnő!
Csak a lakkcipődet vedd elő,
Ruhádat a csipkés pirosat,
de nem ám a hosszítottat!
Iksz az Ipszilonnak mondta,
Hogy a Zé ezt mind hazudta.
Hazudott az Á a Bé-ről.
Ki beszél itt meggyőzésről?
Az idő az enyém,
az én időm senkié,
pótolhatatlan érték
és nem kölcsön kenyér.
Süket a csend,
vaksi a sötét,
ha éj libben
föléd feketén.
A szó szabadsága
Ó, vígan élni az életet,
S mi maradt belőle.
Mert mi értelme lenne,
Ha csak futnék előle.
Belém hasít a felismerés:
nincs más, csak ez a pillanat!