Versek a Carpe diem életérzésről
Megítélni a múlt nagy alakjait nem fogom,
Csatlakozom hozzájuk, majd szűk dombokon
Mesélni tudnának, ha itt lennének köztünk,
De nincs helyük a jelenben, a szó szól ellenük.
Kitisztult az ég, s fényesen
ragyogott a Hold.
Hideg, januári este volt.
Itt van végre a farsangi karnevál,
Mindenki dudál, sípol és kiabál.
Dobpergés indítja el a menetet,
Az út végén díjazzák jelmezedet.
Farsangi bál van ma itt a városban,
Ropja hát a lábunk egyre gyorsabban!
Fergeteges nálunk ez a nagy buli,
Minden házban táncot járnak, ez tuti.
mottó 1.
Csodajelenség vajkrémes színben,
kis jégvirág szökik szárba kezemben,
elámító - nem értem, ha kiderülne -
tenyerem közepéből nő - ezért zsenge;
nyílása röpke pillanat - ki látta?
Mérném csöpp arányait - nem cibálva.
mulatozás a böjt előtt
Nagyböjt előtt farsangolás,
dús lakomák, mulatozás.
Feldíszített bálteremben
ünnepi öltözékekben
táncot lejtenek a párok,
a zenészek muzsikálnak.
Nem nézek hátra
Bontom a Dom Perignont
Locsolom a múltra
Nem gondolok már rosszra
Hátam mögött elég
Taposson más mocsokba
Ami rég volt nem kell - Heyy!
Nem vagyok több én bárki másnál,
nem is különbnek jöttem én,
és nem is költőnek születtem.
Téged szolgál a költemény!
Körülöttem zaj van,
de Te ott vagy halkan
abban az egy dalban,
ami halhatatlan.
Lassan elfogynak a lapok,
Az idő forgatja életem könyvét.
Rég volt a "tabula rasa",
Aztán teleírta sorsom a regényt.
Mikor nincs ihlet
Sem az ég, sem a táj szépe,
Sem a szerelemben rejlő varázs.
Sem a szavak és események zaja,
Nincs bennem szó.
Falbontakozást váró tavaszló, őszi mese.
Tea-halvány kékséggel megérkezett új Szabadság!
Már lassan tisztul az értelem
Már lassan fogyatkozik a mindig holnapvárás.
Egy sör, csak egy sört mára!
Ezt is alig bírja már
Bomlott testem és májam.
Megint véget ért egy nyár...
Állott vákuum némul porcelánbőröm alatt,
Egy kalapácsba dőlök lassan,
Belőlem szilánk, por, lyuk, kifejezéstelen űr marad, süppedek hanyatt,
Hányat lökött ki magából ilyet, hányat?