Versek a Carpe diem életérzésről
Az orgona úgy nyílott el,
észre sem vettem.
Míg ezt-azt ide-oda tettem,
elhulltak illatos szirmai.
A bor maga a csoda!
Mint koldusnak a vacsora!
Mint a regének versek utolsó sora.
megfagysz, ha megérintesz,
a szememen jégvirág nyílik,
kővé válsz, ha hozzám érsz,
megbénulsz agytól a szívig
Alkoholba fojtom folytonos bánatom,
Mindenki csak átnéz, és létezni fájdalom,
Szóhoz nem jutok, inkább leírom,
Hogy mi történt, holnap megírom.
Táncoló idő, tangózó perc,
Pianínómon felhangosított terc,
Egybevonz az örült éjszaki szving,
Testünk egy ütemre ring, hasamon csingiling...
A légzésben
Olthatatlan szikra égett odabent,
gyengéden, hangtalan izzott.
Mi a feledésben néha meglebbent,
emlékeztetve, itt vagyok.
Májusi eső illata árad szobámba,
a tegnapok emléke dől át most a mába.
A legszebb hónapot most ki kéne hagyni,
volt már elég szerelem, nem kéne annyi!
Lassan, fáradtan egy sóhajjal: megpihen,
A messziről jött Vándor: csendben lepihen.
Leül hallgatagon: egy csendes tó mellé,
Arcát fordítva a lemenő nap felé.
Eniszné Holecz Krisztinának Sok Szeretettel!
Sokat gondolkodtam, mit is írhatnék,
Mintha normális szavakban bízhatnék.
De értelmes mondat számat el nem hagyta,
És Egóm ennél jobban nem is hízhatna.
Az éj démonjai lassan felemésztenek,
Végtelen mulatságban táncol az Őrület...
Mint egy kalitkába zárt madár,
Ki menekülni kész,
Mint mikor a harangokat félreverik,
Mert jelzik a veszélyt,
Mint éjszakák, melyeket
A nappalok váltnak fel,
Mint az öreg kakukkos óra
Megfáradt kakukkmadara...
Ülök az ágy szélén,
és bámulok kifelé az ablakon.
Sosem gondoltam, hogy ilyen leszek
- te szikla vagy, és én a tenger -
bennem úszkáló gyenge halak
a testednek csapódnak, s nagyvadak...
Kinyitod, könnyek, félhomály,
Pislogsz, dörgölsz tétován,
Ragacsok, pillák hullanak,
A fény már tisztán húsba kap