Versek a Carpe diem életérzésről
Carpe diem
Ülök egy székben - napozok éppen -
Csillan a napfény az őszi levélen.
Fenn a nagy égben nagy tüzet raktak,
Nekidőlök a napsugaraknak.
Hashtagekkel verset írni jó...
Jó, de mégis mire?
Hogy elmondhassam a végén:
#sajátírás, #sajátvers, #sajátgondolat?
#sajátsaját hupsz, kijelöl, delete...
Nem győzzük rekesszel,
olyan szemrevaló e lőre,
de tőlük rekessz el,
ha ettől nem látok előre!
Ars poetica
Szeretek őrülten nevetni.
Ruhát mindenki előtt levenni,
sárban fetrengeni.
Elfogyott az üveg bor,
s a karmazsin függöny
megszűrte a délelőtt fényeit.
Esteledik a világ. Kopott
napsugár fénye csillan
az üvegen. Lopott
idők anyagtalan teste illan,
s egybeolvad a végtelen horizonttal.
Idill
Most csönd van itt benn.
A nyugalom szigetén pihenek éppen.
És nézem a tengert,
Oly tiszta lett minden.
Hét év sokaknak nem hosszú idő.
Azt tudom, mennyi kitartás, erő,
rímeket faragni nem valami könnyű,
kérdezhetném, talán nem egyszerű.
Gondokkal körülállva,
Gondolatokba szállva,
Magadba merülve,
Életet elemezve,
Barátot, ellenséget mindenből kizárva,
"Biztos" falak mögé állva,
A külvilágnak színlelve,
Az életet úgy leélve...
Hűsítő nyári zápor kacag arcomba.
Visszamosolygok emlékeket karcolva...
- Te mit szólnál,
ha rád önteném élhetetlen keservemet?
Ha szívbéli, nagy nyomoromról
írnám csak a versemet?
Mennyi, de mennyi boldog pillanata van az életnek,
amely nap mint nap feltárul előttünk,
de mi mégsem tudjuk megélni igazán,
mert annyi teher és gondolat nehezedik ránk.
Leplezem mélységes csendemet.
Azért, hogy mind boldognak higgyetek.
Valahol elvesztek a szavak,
A virágos rétek hervadnak,
A tücsökhegedű elrepedt.