Versek a Carpe diem életérzésről
Földre rogy az összes bűntudat.
A törött kulcs is kinyitotta az összes kapudat.
...Csókod még pihen, őrzöm a számon.
Két karodba megbújva szuszogni halkan,
S az sem baj, ha szakadék van alattam.
Kékségeim, hatalmas hegyek,
varázsoljatok el engemet!
Hogyha közétek majd felmegyek,
nem sírok majd, hanem nevetek.
Szabad a vágy és szabad az álom.
Az egyiket kergetem,
a másikat zárom.
Mert már nagyon fáj.
Úgy kell a hazugság, mint egy falat kenyér?
Ismered azt, mikor nem lehet?
Csak tologatod a miérteket
ide-oda?
Éjfekete szárnyra kélve,
Sötét éjben jót remélve
Szállni fel a magas égbe,
Földre végre visszatérve.
könnyed csobbanássá szelídül bennem a táj
sodródni az árral már egyre kevésbé fáj
megérkeztem a vizek szárnyán a Mostba
fejest ugrok boldogan a jelen pillanatba
forgás közben eltűnik a múlt fátyla is
szeretni tanulok mint egy pörgő dervis
lazán lebegek a felszínen és ez jó
bátran úszom akár egy anyahajó...
"- Meglátom én - sziszegi a Sátán -,
Csókotok tüzéből holnapra mi marad!
Ma még csak örültök; Oh, de ne higgyétek,
Hogy ami jó nektek, azt mind és mind szabad.
Csapos! Bort ide!
Kiszáradtam már,
csinálj végre helyet
nekem is
az asztalnál!
Reggel, ha feljön a Nap az égre,
Látom a fényt, a sötétségnek vége.
Ne vesztegesd el a kis idődet,
Tartalékold minden csepp erődet!
Vándorol a szív, hogy párját megtalálja.
Az idő minden síkján átkel,
Mert tudja, valaki várja.
Lelkek kapcsolódnak valahol a térben,
Dallamuk messze száll a déli szélben.
A hajnalra lövöm a tárat, még az éjszakát akarom,
jó, nem üvöltök, befogom a számat,
te meg fogd le a két karom.
Édes csillagom, egyetlen egom: -
Mondj nemet, tagadj meg jelent,
Tagadj meg múltat és rút halált!
Ami tegnap fonnyasztotta testemet,
Mára már az alkonyát éli meg.