Versek a Carpe diem életérzésről
Összetörtem, mint egy porcelánbaba.
De sebaj, majd összeragasztom magam.
Nem baj, ha látszik az illesztés helye,
Erősebbé tesznek azok a hegek.
Magamra maradtam
kusza agytekervényeim rabságában.
Én lettem a víz,
és az idő elúszkál bennem
egy csónakban.
Simítod homlokom kezeddel,
megfoghatatlan érzésekkel,
s fulladó reggel sejtésében
ott vagy mindig közelemben.
tűnődöm
gyötrődöm
elképzelem
és nem merem
tán nem is akarom
nehéz ez a kettősség
csak tétováz
egy kérdés...
Gyötrő vágy kínozza a lelkem,
A bánat leple takar engem,
Könnyekből szőtt kéz igazítja meg felettem,
Akár gondos anya, simítja végig szívem.
Érezd azt, hogy a Pillanat Vagy,
Végtelen Vagy, és nincs harag,
Ne zárd be hát Önmagad,
Nem vagy te roskadozó kirakat.
Holnap festek magamra egy mosolyt,
és teszek rá, hogy a sors eltékozolt.
Teszek egy szívességet magamnak,
- búcsúlevelet írok a rideg falaknak,
és ódát zengek annak a fakó lénynek,
akit fejcsóválva a tükörben nézek.
Régen voltam - úgymond - gyerek,
sok gyereknap nem is dereng.
Mégis minden nap gyereknap,
mikor őrjöng a gyerekhad.
Kedves szívem, csitulj már,
hidd, sóhajom úgyis rád talál.
Nyugalmat már csak álmaim
tündéri mesekertjében találsz.
Üzenet
Tigrisnek születtem, nem tarthatsz bezárva.
Bejárom a világot, mielőtt a lelkem elázna.
Szürkébe fordult monoton napok,
Ezerszer végigjárt, ismert utak.
Belül szaggat a rendszer, zuhanok:
Bennem nincs többé helye alkunak.
A Torz megszületik most óóó
Gyenge térdre esik most óóó
Kúszik űzik a porost óóó
De küzd és csak feláll most óóó.