Versek a Carpe diem életérzésről
Életem lopkodják alattomos percek,
melyek apródonként órákká lesznek.
Az út szélén gyűltünk össze
mind tömöttebb sorban:
Nyár-idéző kora ősszel,
Kedvesem kék shortban.
Elég-ikus, epikus
Epilógus, fásult logika,
A próféciák megvalósulnak
Dunkin` Donuts, Coca-Cola,
Andy Warhol mintha még mindig
Kábult volna
Innen vagy messze túl a horizonton
hét angyal kísér, semmitől se félek,
magamat régóta hiszem már, s mondom
Szindbádnak, a legendás tengerésznek.
Sima koponyánk, mint egy fapohár,
tükrös vizében lengőtasak, filter;
hosszú lábú lustaság szalad falon át.
Sovány öntudat száll, mint balon, fel!
Nem messze van ide Lábdi,
a hegyéről idelátni.
Ezüst, vajkörte-szín felhők,
összejött sok gyermek s felnőtt...
Sziri-szuri, szurika,
Viki-Vaki, vakcina, de csuhajla, de csuhajla!
Pfajzer. Asztrazeneka...
hová bujdosott a szépség, az élhető idő?
rohanó napjainkból csak hervatag öröm nő,
elnyűnek mind a gondok, a mindennapi kenyér,
botladozó lábunk többé csillagösvényt nem ér
Még
nem éltem eléggé, már meg se halok,
eltévedtem, saját részemre hajlok,
süket voltam, most mindent hallok,
néztem, de nem láttam,
tükörképem, mondd, ki vagyok?
Hullócsillagok között megrendül a Mindenségem!
Szurok-sötét éjben még pisla akaratommal
tartanám a beszakadó eget;
szánalmas Atlasz-fia a kitartóbbak között!
A beteges-sárgás Hold, mint a megposhadt
alma, rémisztget csontvázkarú fák között,
s az ájult Nap vértócsába száll minden miccenésre!
Álomvilágban élek,
De nekem ez jó,
Nem támad meg engem
Igaztalan szó.
Reggeli órákban részemre-szünkre nyitott
bár-ba. A napsugár beszúr a résen egy
csöppnyire nem szégyenlősen. Úgy hiszem, ...
Ó, istennőm, üde Ifjúság,
folyvást halványulsz alkonyattal,
kinek hódol ében himnuszokkal
kérőd, az örök Mulandóság.
Szívemre most ráült a csend,
ó, fiatalság, mennyire szerettelek.
A pillanat varázsa jelen volt,
amit benned láttam, való volt.