Versek a Carpe diem életérzésről
Éjszakánként sírni szoktam,
Hogy Isten miért nem szólt róla.
Az élet piszok nehéz játék,
S egyáltalán nem móka.
Csak jönnek és jönnek a napok, az évek,
de egyszer csak fogja és megáll az élet.
De én még kérek!
- suttogom halkan -
Itt valami baj van.
A múlt a tegnap, az élet most van,
Tehát fordulj szembe a fénylő Nappal!
Az életed most neked jót kínál,
Ne fordulj hát vissza a félútnál!
Mikor a sors elvert, az volt hát a példádázat,
a nyomorrontás elveszett, habár még kápráztat,
erre régen még létezett kora a báróknak,
mára már nincsen más, csak otthona a bároknak...
egy vízcsepp útját követem,
végigpereg a kezeden,
a csuklódon időz, indul a föld felé,
de a tűz-forróság párává perzselné
Ne kérdezd, honnan jöttem, itt vagyok.
Mindenek felett a ma ragyog.
elment a vonat. a peron kihalt.
remélem, nem kavar túl nagy vihart
a bejelentésem, hogy itt vagyok,
és felettem meg a hold ragyog.
Te itt sem voltál, úgy mentél,
mint a részeg hajnalok.
S a tény, hogy voltál s nem lettél,
egyszer talán felsajog.
Szüret van ma, és Bacchus táncosa
mindent adhat, és mindennek oka,
idejét múlta, vidám fecsegő,
olykor gyermekként kicsiny szepegő...
Indulok, indulok
bensőmbe, a benső tájba.
Érzések, érzetek csillag-gomolya.
Csak bámulok.
Kiadom magamból...
Egy dombtetőre állok,
Karomat kitárom,
Tehetetlenül csüngő hajamba
Belemarkol a szél.
Talán nem is vagyunk csalók,
Talán rossz a tanácsadónk.
Legbelül mar és éget,
Mégsem vetünk neki véget.