Versek a Carpe diem életérzésről
Üdítőpor, mangó, kiwi,
szép Kedvesem kocsin kivi-sz
a Falunapra:
Pörkölt a babra,
és egy kis bor:
Vérünk már előre forr,
de izgi,
szeder, ribizli...
Bolyongások a Lélek s a Kozmosz ködében
Csak bolyongunk lassan, céltalan.
Hajt minket valami, amit nem is értünk.
Csak megyünk és megyünk szüntelen,
S hébe-hóba megtorpanunk két galaxis között.
Merről jövünk, kérded te.
Merre tartunk, kérdem én.
A válasz majdnem ugyanaz.
Valamerről, valamerre...
Hangzavar csendjében magányom ordító,
Sokaság termében lábnyomot fordító.
Emberek vidámak, de mégsem boldogak,
Próbálják elfedni a szürke foltokat.
Emlékszel, mikor boldog voltál, emlékszel?
És milyen a boldogság, arra emlékszel?
Csukd be gyorsan most a szemed, és gondolkodj
azon, most milyen jó, ilyenkor vagy boldog.
Vonul a nyalka had.
Nélkülük nem múlhat el "haddelhadd".
Titkos misztikumot árasztanak
susogó szoknyák,
degeszre tömött mellényzsebek:
baksis remények.
Egy árnyék kering a hideg szélben,
Fagyos és átkos, de túlzottan erényes.
Nektek is van olyan,
Mikor mindenben hisztek?
S olyan van,
Mikor nem nevettek,
Ha megcsikiznek?
Szerelem és vörösbor,
megszületett ez a lány
pontban éjfélkor a pusztán,
ahol most a végtelen
sötétség honol.
Ecsetemben vergődsz, kis kréta arckép;
tükörből tükör karc, akaratlan.
Kevernék belé ezüstös barlangfényt,
mitől mosolyod ősi, póztalan.
Előszó: Tánc közben az lehetsz, ami csak akarsz lenni
Abban a pillanatban...
Álarcom minden reggel felveszem,
hogy este újra ágyam mellé tegyem.
Napközben nem láthatnak mögé,
igazi énemet nem mutatom többé.
Fájdalmas tud lenni az,
Hogy néha napokig nem látlak.
Tudom, hogy nem jössz. Én sem megyek.
Mégis izgatottan várlak.