Versek a búcsúzásról
Szomjas volt a pillanat, az érintése éget!
A szemében a végtelen a két szemembe égett.
Elérkezett végszó, búsan szakadékba dől,
S szakadt lapok utolsó oldalán még
Néha-néha felbukkan s táncol
A bitófára küldött vég
...nem tudtam még, hogy gyilok a vágy,
hatalmas szíved egy apró ökölnyi,
szürke pornak marad talán.
Őrült vagy
Nézz körül és mondd
Éhező családot
Nézz körül és mondd
Gazdag senkik
Nézz körül és mondd
Megcsonkított ártatlanok
Nézz körül és mondd
Mondd hogy neked rosszabb...
A szívem húrjait pengeted:
rezzen minden sor egy-egy húron.
Idézi ifjonc életemet...
elmélázok kicsit a múlton.
Szívem vadul zakatol,
a légszomj is környékez,
ragyogásod zarándokol
megbújt lelkem völgyéhez.
Soha nem gondoltam volna,
hogy egyszer majd én fogok neked nemet mondani.
De mikor beléptél az életembe, tudtam,
hogy veled sok mindent először fogok átélni!
Szemedbe néztem - megrészegültem,
pedig száraz volt még a szám.
Hozzám hajoltál, itallal kínáltál,
s a Mennyország hozzám leszállt.
Kedves szavad nem feledem,
Bánatomat félreteszem.
Szép szemedet megőrizem,
Fájó sebem elfeledem.
Eljött hát az idő, elmegyünk, ég veled,
Még a felkelő nap is néked integet.
A felhők is mind gyászruhába öltöztek,
Mennydörögve hullajtják könnyüket éretted.
Kinyílik az ajtó,
Elengedem a kezedet.
Elhangzott a végszó,
Elfelejtem a nevedet.
Nem búcsúztam el tőled,
pőre lelkem kiterítve előtted,
marad a kín, hogy elmentél,
s engem élve eltemettél.
Már jött fel a nap, mikor majdnem az aznap ivott alkohol is társult hozzá.
Úgy gondoltam, ideje lefeküdni;
Veled.
De nem egy szobába.
Fújd ki a füstöt lassan, csendesen,
Gondolj valami szépre, vegyél mély levegőt, és szívd be élesen.
Éjjel van, és ténfereg az álom, nem jön felém sem.
Emlékszem rád még úgy, még lelkesen.
Feledném, ki most vagy, édesem.
Hadd mondjam ki.
Világosan, tisztán, rendben,
Ha a szavaim elvesznek a csendben,
Ha nem kapja meg senki,
Tán nem látja az Isten.
Nyelheti a sötétség is,
Lopja el, és menjen.