Versek a búcsúzásról
Elköszönni valakitől végleg,
aki amíg volt, szeretett téged...
Nem látni mosolyogni többé,
csak hűlt helyét nézni örökké...
Ha meghalok
Ha egyszer azt mondják neked,
meghaltam,
ne hidd el a hírnök szavát.
Élni addig fogok,
amíg a szíved értem dobog.
Repülni vágytam veled,
s remegve nyúltam kezed után,
de el nem értelek, megtörten
hulltam a porba újra.
neked
Mikor megláttam két szemed, felcsillant a remény,
hogy talán te leszel az, aki letelepszik szívem közepén.
Le is telepedtél egy ideig, mikor is megvártad, míg
szívem apró darabokra törik.
Örökké koldus maradok,
engedd, hogy az legyek.
Látod, nincs semmim sem,
amit kellene féltenem.
Tudom, ott vagy már a fellegekben,
Hiszen fátyolfelhő voltál egész életedben!
Hallottam,
Kit rég nem láttam
Kérdezte: Jól vagy?
De én csak álltam.
Elfeledett kastély
Romjai közt, hazajáró
Lélek önmagával küzd.
Most még, mikor gondolsz rám, szemed ragyog,
egy nap érezni fogod, hogy nem vagyok...
Nem szeretnék olyan lenni,
Mint ahonnan rég indultam:
Csecsemőként, pelenkásan
feszt magam alá piszkoltam.
Dalaim elhalkulnak.
Szavaim kifakulnak.
Lantom sarokban hever.
Emlékeim hálóján
tűnő múltam fennakad,
legalább ez sem teher.
Honvédfohász
Magyarország katonája vagyok,
Nem állhatnak ellen a határok.
Masírozok nemzetem javára,
Nincs is gondom nekem többé másra.
Eltűnt a nyár,
s vele, mi szívemben
tisztán ragyogott,
magával vitte a szél,
hátra csak néhány
levél-csodát hagyott.
Hát ez a nap is elérkezett...
Ennek az évnek befellegzett...