Versek a búcsúzásról
Bocsánat!
Tudom, sosem haragudnál.
Nem látod, hogy megérdemelném.
De hiába takarod,
Szomorú vagy, csak tagadod.
Könny áztatja diófa törékeny lelkét,
elköszön, elveszti útólsó gyermekét.
Áprily Lajos Ajánlás c. verse nyomán
Ne haragudj! A víz jeges volt,
A folyóvölgy nagyon sivár,
S a mező, hatalmas, veres folt,
Nem jöhetek többé ki már.
88. születésnapomra
Az út végéhez már közel vagyok,
Lelkem szólal meg, most hová megyek?
Csend van, szürke csend,
A távolban valaki felörvend,
Jó neki, gondolom magamban,
Miközben összeroskadtam...
Csak szóbeszéd után hallottam,
S nem akartam hinni senkinek,
De mikor ott álltam a parton,
Megmutatta magát nekem személyesen.
Nem keresem, de megtalálom
azt a napot, amikor búcsúzom
csendesen és mosolyogva, hogy
ne lásd bánatom.
Sötét erdőben bolyongok, fázok s a félelemtől szenvedek.
Egyre jobban szorongok, már látom a fényt, csak reszketek,
Nem tudom, mi történik, hallok egy hangot csendesen,
Felismerem a lágyságát, ő az, az én kedvesem.
Emlék
Lopakodva érkezett múlt éjjel,
fázósan megült bokraim alatt.
Levélkönnyeket hullatnak fáim,
míg vörösen, izzón a hajnal felhasad.
...majd nem akarok fájni
neked, gyermekem,
mikor itt az óra,
hidd el, csak továbbmegyek
úgy, mintha utaznék
messze, nagyon messze,
búcsúzzunk úgy, ahogy
kell, mint szoktunk...
Nézd, milyen szép most az őszi táj!
Aranyló levelek, és még ki tudja, hány
ezer szín ölelkezik a széllel össze,
hogy az ember lelkét megfürössze.
...tudod, Pali bácsi,
ma este szobámban
szantálfa mécsest égetek.
Merengve bámulom a lángot,
ahogy lobog lelkedért. Érted.
Ne sírjatok, ha nem vagyok,
Nem hagytam túl sok nyomot.
Enyém volt, mi enyém lehetett,
Így éltem le hát életemet.
Tavasszal nyíló orgonák,
nyáron gyönyörű rózsaszál,
ősszel virágzó temetők,
télen szikrázó jégvirág.