Versek a búcsúzásról
Árnyékot vet a Nap,
Oly szomorú a táj,
Észak felől hideg közeleg,
Elmossa a nyár hamvát,
Zizegő falevelek!
A szív érzi,
talán könnyebb már,
de csak azért,
mert az igazság utat talált.
Nélküle üresek az esték,
lomhán kúszik arcomba a sötét.
Nem vidámságot, meghittséget hoz,
úgy érzem, folyton valaki átkoz.
Köszönöm a sok jó dolgot, amit adott nekem,
Azt is, hogy ennyire bízott és hitt bennem,
Köszönöm, hogy kitartott és ott volt mellettem,
Mivel mindig mondta, hogy többet tudok annál, amit eddig megtettem.
Koptattam tudásnak ódon lapjait,
Koptattam iskolám patinás padjait
Figyelj, Te, te dohányfüst!
Elbúcsúzom tőled.
Remélem, egy életre lett
Elegem belőled.
Búcsúzunk most tőletek,
léptünk zaja elcsitul,
titkoljuk a könnyeket,
állunk némán, szótlanul.
Búcsúzik már a diák
Megnyílik előtte a világ
Megszűnik a csendvilág
Megtelik a hátizsák...
Fájó búcsú - mégis remény
Sokszor hallottad, "felhők fölött kék az ég",
zord időben elhinni mégis oly nehéz.
"B" betűvel kezdődik mégis nehezen értik,
Hiába is magyarázzák, még akkor is elvétik.
Megpihentél
Csend van, mintha neszt hallanék,
De üres az ágy, te már nem vagy itt!
A párnádon épp a macska fekszik!
Melegen tartja néked,
ott nyújtózkodik!
Mikor megszülettél, tudtad,
hogy nagyon-nagyon várunk,
nem gondoltuk mi sem,
hogy Te leszel az álmunk.
Visszatértem a tükörvilágból,
Hol szívem szabad volt.
A gondokat messze fújtad,
Óvsz tőlük, közel nem jutnak.