Versek a boldogságról
Régi kacajok, friss óhajok
a szeretettel átkötött fenyőágon,
apró lábnyomok: jóságos angyalok,
és kíváncsi hópelyhek a padláson.
Az idei ősz nekem
más lett, mint a többi,
boldogságot hozó,
alig tudom hinni.
Gergő unokámnak első névnapja alkalmából
Megszületett kicsi Gergő,
Már nem kicsi, de ha felnő
Nagy lesz, mint az apukája,
S magasabb, mint nagypapája.
Tanulj meg szeretni, teli torokból nevetni!
Bolondozni szélben, fagyban, futkosni kint a parkban!
Bíbor fényű nap lebukott horizonton
Esteledik nyugodt vizű tengerparton...
Szép a lánynak a haja
Rásütött a Nap sugara,
Milyen szép volt, mint a rózsaszál,
Látom, hogy rosszulnak az egek,
Nem lesz vége a nyárnak.
Szeretlek, Júlia
Csak egy szerelmes, átlagos srác vagyok,
Kinek a szíve csakis, Júlia, érted dobog.
Te vagy nekem az, amit úgy hívhatok, élet,
És tudom, hogy ez soha nem érhet véget.
A sejtett, kimondatlan szavak
Most jelentőséget kaptak,
S kezed mikor engem simogat,
Mikor forró csókot adsz,
Lelkem és testem beleremeg,
Szárnyuk alá vettek az istenek!
Ceruza és radír... oly régen volt
Aprócska házak bújtak össze, mint malackák
a meleg ólban, csend ült szerte körbe, csak
az ősz párája lebegett. Poros út vitt fel egy
dombocskára, hol cserépkucsma alatt fehér
Otthon kell ülnie az embernek,
A vírus miatt mindenkit hazarendeltek.
Még nem tudom, hogy te és én,
Még nem tudom, hogy majd együtt,
De várom, legyek neked én,
Közös napok tán` mindenütt.
Illatárban fürödtem
s a Nap sugarában,
virágok közt éltem:
boldog harmóniában.
Unokámnak
Két autóval a kezében
egy kis srác a mamájához gyors léptekkel megy:
"Semmi sem tart vissza,
vízcseppek hullanak, de én csak sietek."
Megnyílik a föld, mélyül a mélység;
szélesedő szakadék szélén állok,
visszatartanának lidérces, álnok
ábrándok - meghátrálnom őrültség.