Versek a boldogságról
Egy szép nyári napon
rám nézett az Isten,
rejtett álmaimat
teljesítette!
Gyönyörű-szép napraforgóként ragyog fenn a nap,
Gyengéden szórja szét az őszi napsugarakat
A kicsiny pocsolya, mely életeknek otthona.
Nekem a boldogság kávéillatú,
Örömöm émelyítően mézédes,
Jókedvem intenzív, friss, citromszagú,
Békém és nyugalmam karamellkrémes.
Hol vagy, s merre jársz,
Hogy szívemet megtaláld...
Hol boldogság vár reád...
S hagyom, hogy rám találj...
Hú, de nehéz is a
boldogságról írni,
pedig minap látták
éppen erre menni.
Kis unokám alszik éppen
Ludányban, a ház tövében,
Ülök vele szépen, csendben
Itt az őszi napmelegben.
Eljön a bizonyos hétvége lassan,
Alig várom, hogy a V6-ot hallhassam.
Minden pilóta teszteli a gépet.
Csak nehogy a hétvégéjének vessen véget.
Az érzelmek... érthetetlen értelmek.
Lassan érkeznek, távoznak, változnak.
poridézet
Mikor majd újra fény derül
arra, hogy minden elkerül.
csendben búcsúzott a fagyos tél
a fákon már rügyek fakadtak
márciusi mosollyal jöttél
s a sötét felhők elszaladtak
Vénséges hársfasor csipkézi utcánkat,
ágkarok árnyában elszökik a bánat.
Lejövök a Dunára, és nézem a vizet,
Ilyenkor érzem azt, hogy hiszek.
Lelkemből szállnak ki a hangok,
Fény felé futkosnak,
Mint lágy, édes kis dallamok,
Úgy játszadoznak.