Versek a boldogságról
Mi is vagy te nékem?
Elmondom, tán nem szégyen.
Szerelmetes hajnalom,
Csillanó fény a harmaton.
Menjünk el a világ végére,
Hagyjuk el e világot egy kis időre.
Higgyünk a lehetetlenekben,
Abban is, hogy most minden rendben.
Amikor igazán boldog vagyok...
Amikor igazán boldog vagyok,
Kivirágzik minden, hol elhaladok.
Mosolygok, nevetgélek, táncolok.
Mint egy igazi gyerek, vidám vagyok.
Lelkemet kigombolja,
És közben dorombolja,
Hogy ez tökéletes kép.
Nyílnak a szebbnél szebb virágok,
És mindegyik közepén egy emlékkép.
Egy kismadár ül és énekel a faágon,
Valamilyen szerelmes dal lehet.
Engem ölel a tavaszi szél,
És az eső mossa tisztára a lelkem.
Édes leány,
Hajtsd fejed a szívemre,
Hallod, hogy zakatol?
"Szeretném felverni lelkem dalával"
a bánatos, mostoha világot,
örömet adni szem fényébe,
hogy élni tudj!
Végre eljött a csodás kikelet,
a Nap is süt, mit én úgy szeretek.
A virágillatok elbódítanak,
a meggyfa virágai táncot járnak.
Édesszájúak, figyelem!
Vércukornak nincs kegyelem,
S füleid tartsd most hegyesen,
Evezzünk édes vizeken!
Hogy korod nem látszik:
megcsodállak,
egész nap pörögsz, és
sosem fáradsz,
hajnalban verset írsz,
rímes sorokat,
teli szatyor húzza vállad:
nincs panasz-szavad...
Gőzölgő reggeli, forró kávé,
felette múlt időbe révedés,
semmibe szálló sóhaj a lété,
finom illata megelégedés.
Jöjj el, tavasz, jöjj közelebb!
Ablakom már nyitva áll előtted.
Olvaszd, napsugár, olvaszd el teljesen,
Amit a tél itt hagyott fehéren s hidegen.
Ma mintha korábban kelt volna a Nap,
csendesen araszolt fel a magas égre.
Talán megérezte szívem vágyát, hogy
epedve várom, hamarabb itt legyen.