Versek a boldogságról
Nyári vágyam egyszerű, mint a széllel szárnyaló derű,
Ha nyílik a liliomvirág, illatozik s gyönyörű...
velem szembesül, a múltam
velem elrepül a múló, fénysugár
a szívem terén.
Lassan tíz éve már, hogy találkoztunk,
és egy csodás döntést meghoztunk...
Vörös sugarai felkelő napnak
oly` fáradt testem melegén olvadnak,
lebegek fényekben, suttogó szélben,
vijjogó sirályok kíséretében.
Két kezem tenyerét
Emelem szívemhez
S ajkamat formálja
Ezernyi gondolat
Mély sóhajok közt
Gondosan keresve
A szeretetszavakat.
Bátornak s erősnek lenni
hallgatni vagy épp kiáltni
amikor kell, odaállni
- ennyit szeretnék.
Futok a végtelenségben, s hív csábító jelened,
érzem, nincs menekvés,
hisz a szívemben most már nincsen többé fék!
Kiáltom a neved, messze-hívó léted
járja át - e helyet, el akarlak érni,
de a táj most magába rejt.
Csak a Tied
Én volt-vagyok most,
Én volt-vagyok most itt neked,
Hol múlt oson, s jövő dereng,
Én volt-vagyok most itt veled,
Hogy fogjam szorosan kezed,
Könny áztatta szemeidre...
Szeretem az élet minden apró örömét.
Szeretem a napfelkeltét, a naplementét,
Szeretem a tavasz első napsugarát,
A nyíló virágok bódító illatát,
Az erdő hangját, a patak csobogását,
A tavaszi szellő lágy simogatását.
Mennék veled a természet ösvényén,
hol a tavasz életet ad, s minden szépséget belerak.
Hívnálak, hogy jer velem, meglátod, ott
mindenség szépségét is megleled.
Önmagához hívogató ösvény
Követem lépteimmel patak öblén
Lefotóznám különleges illatát
Dühös lenne rám s meg is tiltaná
Fátyolos, néma csöndben
bámulom az esőcseppeket.
Kereslek a szürke ködben,
rég eltévedt szeretet.
Eszterkémnek
Nekem: Te vagy a fény
az éj sötétjén,
biztos kapaszkodó vad-folyó örvényén.