Versek a boldogságról
Itt az ősz... s megint itt van
Sárgul már a nyárfalevél, vége van a nyárnak,
gólyák, fecskék csapatokban mind délre szállnak,
őszi köddel szürkén köszönt ránk az október,
s az ajtóban itt topog a hideg hozó november.
Mint pókhálóban finom, szürke szálak
hajnali fényben gyöngysorokká válnak,
vagy mint az égő gyertyák egy ünnepi tortán,
vagy mint a hangjegyek sorakoznak a kottán,
amilyen rend van fenn, a magas égen,
mikor csillagok ragyognak az éjben,
valami ilyen tiszta rendre vágytam,
gyerekkoromtól kezdve... s nem találtam...
Megveti nekünk ágyát az ősz,
takarót cserél kinn az udvaron.
Elsöpri az időt, ha ölelni jössz,
és neked én már csak magamat hozom.
Rád találtam a sötétben ebben a kilátástalan életben,
Rám néztél és én tudtam, hogy erre vágytam egész életemben.
Olyan hirtelen váltál fontossá,
Hogy nélküled a szívem mivé lenne?
Egy kiégett koldussá.
Egy ismerkedés margójára
Nyíregyháza szép leánya
Anikó, ő a ragyogása.
Tünemény ő, Ámor lány,
Szép szeme titok, talány.
Amikor szól a szép zongora hangja,
szívem dobban, ahogy rezdül a muzsika,
elringat, mint csendes tón a csónak.
Érzem, hogy különleges hangja vár,
gyönyörű hangszerekből a zene száll,
hiszen mindenre kell a szép zeneszó.
Újabb punk szerelem
Hol is kezdjem...
Talán az első legyen a szemed.
Mióta az a tengerszín szempár rám nevetett,
Elvetted az eszemet.
Remeg a csend, a sötét túl fekete,
Rezzen az éj, nincs már keletje.
Csillagok gyúlnak a szirtek felett,
Sötét kergeti a villanó fényeket.
Szemem nézed
Vággyal telve,
Szemed nézem
Vággyal telve.
Mint anya az újszülött gyermekét,
Öleltem a fiatal csemetét.
Zsenge akácteste hozzám simult,
Két szemem a könnyektől kitisztult.
Kemény volt ez eddig, de most itt szuszogsz mellettem,
Komáromba menet az álarcom elejtettem,
Azért, hogy tied legyek, mindenemet felteszem,
Mert szeretlek, és nem azért, mert nincs mit vesztenem.
Amint e Földön láb járt-kelt,
Kis repedés közt virágot lelt.
Oh, szebb virágot nem írt le poéta,
Nincs ily szép sem tulipán, sem bokréta.
Csak közelegni hozzád, azt kívánom én.
Boldogan állapodni szemed lágy tüzén.
Rózsás ajkaidra csókokat lehelnék,
szép pillantásodra mosollyal felelnék.
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
A kavics halkan csikordul az úton
a sétán, a csendes fák alatt,
mikor véletlenül két szempár összenéz,
és születik egy közös gondolat.
Úgy, ahogy a vén Tiszának,
Körös torka megnyílott,
múlt derengett rezgő fénnyel,
szív a mélye s tükre volt.