Versek a boldog szerelemről
Igyunk azokra:
akik élnek,
akik meghaltak,
akik itt vannak...
Apró teasütemény, mely
Omlik a szájban,
Vattacukor, melytől minden ragadóssá válhat,
Apró málnák tejszínhab borításban,
Csokoládé, mely finoman olvad lágyan...
Elszálltak a hideg telek,
már csak esténként reszketek.
Kinyíltak a tavaszi cseresznyefák,
üdvözöl az újvilág.
Szerelmes gerlepárok
megtöltik lassan a világot.
Ezerszer átgondoltam
A pirkadat reggeli fényénél
A felkelő nap tündöklő színeiben
A delelő narancsszínű virág aranyfényeiben
Az alkony szürke fátyoltakarójában...
...kedvesednek az erkélye,
felkapaszkodik rá mohón,
hogy osztozzon veled egy csókon.
Vajon levette-e kedvesem álarcát,
Vagy velem vívja a vallomások harcát?
Vajon maskarában ugrál, és bús bohóc,
Vagy félelem lángja miatt ég a kanóc?
Megvannak azok a karok,
Ahova szeretnék bújni,
Tudom, ha mellette vagyok,
Labdába sem tudok rúgni.
Az utolsó olajlámpa is kialudt,
és a hárem csendbe van burkolva.
Az igaz szerelem örök,
Nem múlik el soha,
Legyen bárhol is kedvesed,
Szíved a lelked temploma.
Illatodba burkolódzva
teljesen elbódít a vágy,
öledbe lágyan simulva
csókolnám bársony, puha szád...
A sok mocsok.
Csak az marad bennem ilyenkor.
És a versekbe próbálom kiköhögni
ezt a hurutot, mit másoktól
félteni kéne,
és minek a lénye
az, ami irányít.
Lelkem immáron újra melletted pihen,
hiszen úgy hittem, sosem látom varázslatos, barna szemed,
nevednek angyali csengését hallom mindenütt,
filmezünk együtt úgy, mint régen.
Hideg volt, kezeddel melengetted átfagyott kezemet...
Ennyi jót, ami belőle fakad,
Szeretet-cunami, mely nem lankad...