Versek a boldog szerelemről
Emlékszem, tavaly márciusban a tengerparton
Két pár szerelmes szem egymásra talált.
S hogy ne csak a lélek tükre udvarolhasson,
A legény elindult felém és adott egy medált.
Kóborló gondolatokban elveszek lassan,
Visszatekintek folyton, a soraidat halljam,
Vágyom arra, hogy írj és sose legyen vége,
Szünet nélküli ölelésben lenne részed.
Van, amit nem lehet elmondani szavakban,
Felemelő érzés, akár a legszebb dalokban.
Mint az őszi falevél az avarban nyugodtan,
Milyen jó, milyen szép lesz, álmodozol hosszan.
Felnézek az égboltra, és gondolok rád,
Milyen is lenne, ha itt volnál?...
Csupán csak ennyi történt
Nagy volt a nyüzsgés, ők némán álltak:
nyurga fiú és egy kamaszlány.
Lelkét öltöztette fénysugárba,
ezzel üzent fiúnak a lány.
Szívem fogságban évek óta már,
Szíved mélyén őrzöd, mely kemény sziklavár.
A szerelem, ahogy értelme lenne...
Veled egy új világ szökkent szárba,
mint egybeolvadó két gyertya lángja,
zuhanni illatok, érzések szférájába,
így forradunk lassan örökre egymásba.
Arcod pírja - fénylő szemed
Küldi felém szerelmedet.
Szíved dobog: párom lehetsz?
Mást érezve nem is kedvelsz.
Pályaudvar nyüzsgő forgatagában
Vágyakozva fonódtak karjaink egymásba.
Jártam én egy mesés helyen,
csodálatos rózsakertben,
virágok közt sétálgattam,
szépségüktől elámultam.
Vonó érint karcsú hegedűt,
léleknek bentről muzsikál.
Mikor szemembe nézel egy novemberi éjjelen,
Tekinteted elárulja szerelmes léted.
Pillantásod engem az égig repít el,
Fel a fellegekbe, a mennybe a képzelettel.
Szemed ragyogása tűzzel hevít fel,
Amit csak édes csókod hűthet le.
Szoknyád ráncának szellő szaladt
Hajad szertelen táncolt a fényben
Egyetlen felhő sem volt az égen
Szememben közelről láttad magad