Versek a boldog szerelemről
Lennék hajnali csók homlokodon,
egy kedves szó, mi szíved melengeti.
Boldogságom Te vagy, aki elhozod,
ha ajkad az ajkamat elfedi.
Valahol mélyen üres lettem,
Költői vénám elvesztettem.
Túláradó érzelmeim nincsenek,
Mégis valahogy túlfeszítenek.
Megfogalmazni is nehéz nekem,
Ez rajongás, ez Szerelem.
Nyár van, és jönnek a szúnyogok,
A hideg sörök, meleg napok,
Az örökké tartó, kedves mosolyok,
A sztorikkal teli padok.
Megint nem megy,
Nem tudok aludni,
Bárcsak tudnám,
Mi nem hagy pihenni.
Érzéseim mint évszakok
A lelkedre mélyen hatok
Hisz Te vagy nekem a feleség
Mint éhes madárnak az eleség
Szépséges arcod,
mint az esti, csodálatos holdvilág,
oly csodálatos,
szerelmünknek kuckója
fényűző s lenyűgöző.
Erzsébetek, hozzátok szólok!
Pedig hát nem vagyok én szónok.
Csupán egy porszem, kit Erzsébet szült
Erzsébet mellé, öccsének küld.
Közös emlékekről regélni.
Érdektelen történeteket mesélni,
Melyek a hiányában kellett megélni,
De most újra mosolyodba feledkezni
mint ezernyi apró pillangó
úgy hullámzik lelkem szüntelen
széttárja szárnyát, s mint forrongó
láva tör fel egy érzés bennem
A lány csak várt,
nem tehetett mást.
Látni akarta a párját,
mert szerette őt,
és egy nagyon fontos dolgot
szeretett volna elmondani neki.
Ünnepel ma az én kis asszonyom,
Szemében csillan a Nap sugára,
Emberek! Nagyon vigyázzatok!
Ne lépjetek a lába nyomára!
Csillagálmot láttam.
Veled volt a vágyam.
Összeért a szívünk
Gyöngyfény ragyogásban.
Várok rád, s gondolok a télre.
Nem várhatok tovább!
Értsd meg, kérlek, vége!
Nem kapsz többet vacsorát!
Rád gondoltam
Álomba ringattál szépségeddel
Mellettem ültél
Az időből száműzettél...
Vjv:
A kedvesem vasutas,
Egész éjszaka tolat,
Rájár, aztán szétkapcsol,
Előrehúz, visszatol.