Biztató versek
Jó volna
megcáfolni ezt az életet,
megcáfolni az időt, a szépet, a csúnyát,
mindent, mi ebbe a világba bezárt.
A felkelő Nap ébredése,
Pirkadó fények zenéje
Felnyitják álmod reményét,
Szárnyalj, és leld meg mindnek lehetőségét!
A dér porából új álmok születnek,
Minden éj után szelíd hajnalok jönnek.
És én ott a parton iszom a fényt,
Amely gyűrt felhők közül szóródik szét.
Nem lát, nem hall és nem beszél
a három majom.
Én látok, hallok, de a szél
nem viszi távol a hangom.
Hadd, írjak le egy nagy csodát.
Mennyire tisztelem a kis godát.
Álomra borította kezét, aludt akárcsak a Tölgy,
Kék fény omlott az utcáról, odakinn sötét hajnal várt reám, énekelt a cserebogár.
Árnyékba húzódott, ahol nem ért
A nap, mint fényesen ragyogott befelé,
Hallottam a fákról zuhanó harmat erejét.
Beszélnem kell Veled!
Igen, tudom, te érzed,
különb vagy mindenkinél.
Úgy érzed, senki sem ért meg igazán.
Ha megkérdeznék tőlem, miért vannak csodák?
Egyszerű a válasz, az élet ettől csodás.
Zendülj bennem fel, szerelem,
Rázd meg akár a hegyeket,
Lelkem dalolva fel-felröpítem,
Köröttem csodák születnek!
A durva szó falnak megy, célt téveszt,
falra hányt borsó, erőszakot szül.
Jót nem ígér, ellenszenvet ébreszt,
kapcsolatromboló, vihar készül.
Ablakokból néznek,
ahogy futok a sorsom elől,
válogatott célok, ártatlan vétkek
támadnak mindenfelől.
Most nem fotós műremeke ihletett meg,
lelkem egy bejegyzésen merengett el,
azt hiszem, múlt vasárnap történt, este,
megrázta, felrázta, darabokra törte,
majd újultan erővel töltötte be.
Biz senki sem tökéletes,
ki előbb, ki később téved,
hibát hibára követhet,
segítségnek ébredj szíve,
megoldás az észben pihen.
Felsejlett bennem a gondolat,
Mikor a pupillám is tágra nyílt.
Döbbenten ült meg bennem a tudat,
Vagy ez csak szimplán rosszindulat?
Vedd észre ma, mi mindened van!
Értékeld, bármi legyen is az:
Ha csak egy érzés, ha csak egy tárgy,
Számodra, ha VAN, akkor is vigasz.