Biztató versek
Nyár van, és buzgón érlel
dús kalászokat a nap:
Felhő kúszik egedre.
Bánatod társad marad.
Van az a pillanat, mikor elszállt a remény,
De te akkor is bizakodva előre mész.
Úgy érzed, elfogyott már minden erőd,
Ne félj, te leszel az, aki mindent legyőz.
"Aztán, ha versbe fogni mernél"
Csendben utazgatni légy nyitott,
Bonts szárnyat a végtelen felé -
Nézd, mily boldogok a csillagok.
...mert mit ér...?
Mert mit ér a vers,
ha benne az írva,
mit fülek várnak
üres diadalra?
Hallgass a szívedre,
Vagy inkább az eszedre?
Egy test a szív és elme,
Mégis ellenkezik az elve.
Madárdallal gyógyítom a lelkem
Madárdallal gyógyítom a lelkem.
A világ összes zaját elcsitítják bennem.
Elfedi a sok boldog dallam,
életigenlés van minden hangban.
A kanyarban kisiklott az élet,
boldogsághoz elfogyott a bérlet,
fájnak a végzetesnek hitt hibák,
nem segítettek a kérő imák.
Falak közt bolyongsz,
vélt súlyok alatt szorongsz,
hideg csend ropog.
Csíksomlyó völgyére
Leszállott a Turul egy gyönyörű rétre,
Megpihent lágy füvén, népünk örömére.
Hozott is valamit erős karmaiban,
Hív, pihenjünk Boldogasszony karjaiban.
Korkép ciklus
Zúgnak a harangok,
zúgnak a rút gépek,
zúg a sötét világ,
lüktető lidércek.
Mert nem látjuk fától az erdőt,
s a szó is elvész, hogyha lárma,
nem lehet felhúzni jövendőt
homokos haza talajára.
Körülvesz a sötétség, rohamosan támad,
Mi Szép volt, megfakul, nincs színe a virágnak.
Ne szüld a bút, és ne szüld a bánatot,
körülvesz minket, naponta láthatod!
Homlokod törlöd, izzad a tenyered,
lehet, hogy holnap nem lesz már kenyered!