Biztató versek
Végtében halok meg,
mintára tűzve jelkép,
halott árny, szomorú fűz,
hallgass már, példával zúgod
dalod fülembe, fáj, hogy árnyalsz léptemben.
Jóindulatú
szívek útja: szeretet
- feltétel nélkül
Kis unokám nevetése
Mutatja, hogy nincs még vége
A világnak, bárhogy halnak
Az emberek, s a hatalmak
Segítségünk az élő Úr!
Ezért is szól ezernyi húr.
Dicsérik Őt az emberek,
Hegyek és a nagy tengerek.
Kerítés a szívemben
Megcsillanó holdfény a drótakadályon,
Halk suttogás, gyanús nesz odafenn a gáton,
Sistereg, sutyorog a kanális partja,
Valami ismeretlen a nádat kaparja...
Adj igenlő csókot ennek a világnak.
Legyél te most a holnapja a mának.
Ápold a lelkedet, mintha gyermek volna.
Tedd őt szabaddá, hogy sose legyen szolga.
Azért van most karantén,
Ülj nyugton a kanapén,
Maradj otthon, nézz tévét,
Vagy pucold ki a vécét!
A félelem köde ült a földre,
mázsás lakat kattant a csöndre,
pánik-kígyók fonják őt körbe,
de kristálypontként Te tehetsz érte...
Felettünk a vírusok?
Bujdokol a bűnös,
totyorog a tétlen -
rettenetes rémtől
veszélyben a vétlen.
A Hősök köztünk járnak
Láthatatlanul.
Nem hivalkodnak,
Nem mellüket verő, zajos hangfiak,
Hanem csak némán mennek reggel
Buszon vagy metrón
Lehajtott fejjel.
Ébredj, nincs még itt az alvás ideje.
Sok minden vár, amit szerettél volna átélni, látni.
Ki nem mondott szónak arca a csend.
Elhallgatott gondolat fehér zászló,
mint énekesmadarat fogó háló,
a büntetések bitófáján leng.
Minden ember a rosszat látja,
mindenkit érdekel más hibája,
sajátját félredobva.
Miért nem fogadod el, ha ő más?
Szobám jelenti most a világot,
tudom, erre szívem sosem vágyott.
Mindig furcsát produkál az élet,
átformálja az emberi létet.
Hagyjuk a fákat virágba borulni,
a szerény ibolya tudja a dolgát.
A természet rendje az évszakváltás,
emberi kapzsiság a mellékhatás.