Biztató versek
Egyszer miénk volt az igazi tavasz,
a klottgatyás, meztéllábas, kis ravasz.
Hol is van már a szilvágyi út pora,
a gyermekmosolyok tejfog-fintora?
Kivetett vagyok mindenhol,
Az én hangom halkan szól.
Nem vagyok harsány, sem komolytalan,
Lehet, emiatt vagyok egyedül, és boldogtalan.
Gyógyulj!
Szeretsz kuksolni a félhomályban egyedül.
Csak hallani, ahogy a tücsök koma hegedül.
Hallgatni a csendben, hogy a szíved nagyot dobban,
S elmerülni, beleveszni mindegyre a gondba
Napjaim elmúlásának vasfoga
jelzi, közeleg életem alkonya.
Messze tűnnek a legjobb évek,
miket álmaimban újra megélek.
Erődet sokan irigylik s csodálják,
de csak olyanok, akik még nem tudják,
hogy könnyű, gondtalan élet során
senki nem válik keménnyé - soha tán...
Köd előttem, köd mögöttem,
ködben úsztam, mégse féltem.
Mikor hiszel magadban,
jobb akkor a világ,
hisz tudod, hogy a Teremtőnek
szüksége van Terád.
Csillagban ragyogó, fényes tündérek.
Meséljétek el, mennyire szerettek?
Hány ember ragyogó csillaga él ott?
S kiknek elhalványult, mit tehet az most?
Az ember a mélységben sincsen egyedül,
És akkor sem, mikor az ég elfeketül.
Omolhatnak rá a hegyek és tengerek,
Szelíd hang szólja néki: Megmentettelek!
Minden információ itt van körülöttünk,
Csak tudatosan kell figyelnünk.
Egyrangúan jövünk
e gömbölyű világra,
egyikünknek sincsen
se pénze, se ruhája.
Mikor csillagos az ég.
Vagy mikor
Felhők borítják.
S gyönyörű, szép.