Biztató versek
Szeretve lenni; szép gondolat,
Egyetlen út, mikor már nincsen hova,
Támasz neked és szintúgy nekem,
Igazából mindenkinek.
Kínában lakik a panda,
Aki egyáltalán nem randa.
Nagyon is szépre teremtett.
Dicsőség Istennek e tett.
Mondd el, magadhoz miért is láncolsz,
hiszen Te is a kötélen táncolsz!
Hidd el nekem, mindegy, ki lép félre,
mivel együtt zuhanunk a mélybe!
Mi vagy Te nekem, másnak divatszó, barát,
De számomra fontos, mint aranyban a karát,
Mi fontos nekem, ha kérdezem én Te léted,
Boldogság, mosolygás töltse ki életed,
Nem én voltam, ki megadjam ezt Tenéked,
De nem irigylem Tőled, így szép a Lényed,
Egy barát segít a másiknak, nem ellensége,
Támogatja, óvja, jóban-rosszban a segítsége...
Bódító illatfelhődbe veszve
épp csak ágyad szélére lerogyok,
mint feromoncsapdába ájult lepke,
fuldoklóként levegőért kapkodok.
Lelkemből friss szirmokat szór a szél.
Mondd, neked a szabadság mennyit is ér?...
Egy pillantás, csak ennyi kellett nekem,
S rögtön magával ragadott tekinteted.
Csak néztem, csak néztem szép szemeid,
Nem tudtam helyzetet miként kezelni.
Apró remény
Elmondani nem tudom,
Hogy mily nagy az én bánatom,
Meddig élek még, nem tudom,
De búcsúzni még nem akarok.
Mindenkinek van helye
a Nap alatt,
találja meg hűs forrását
vágyainak.
Csak egyszer élünk, ezért sose félj kimondani azt,
amit érzel, az már nem számít, ha mégis elvérzel.
De legalább megpróbáltad, nem gyötör bűntudat,
hidd el, egyszer bánni fogod, hogy nem tetted azt
Nincs jó vagy rossz,
Csak a tapasztalat hiánya,
Magadba mélyedj
A csodát megtalálva,
Becsüld, amid van,
Ne koncentrálj a hiányra,
Minden napod köszönd,
S tudd, értsd meg, mi a hála!
Mindig féltem, hogy rosszul döntök,
s rosszul döntöttem, hogy féltem.
Hű volt az angyal s hű az ördög.
Ez kért, az hívott, kísérjem.
Gondolkodom, tehát idióta vagyok
egyetemben mindenki mással,
kik e Földre leszálltak és
megtalálni vélték
a sémákat,
mi a földi létre a valós
magyarázat.
Versbe menekülök újra,
gondolatom idefókuszál,
szívből születnek a sorok,
elmém kórsága az, mi fáj.