Versek a bizalomról
Gyönyörű kis családban élünk,
Egymást segítve kis helyen is elférünk.
Kedves, tehetséges gyerekekkel karöltve,
Meghitt, családias ünnepre készülve.
Megmentőd fentről jön
Jön
Égből
Megmentőd,
Árad fentről
A mennyei fény.
néha béna a kéz
nem hajolnak alá
kereken a betűk
néha lágy az agy
kergetőznek
a gondolatok
néha fékeznem
kellene...
Ömlesztett, rendezetlen gondolatmenet
A múlt?
Az bizony dicső!
A tettek?
Nagyok!
Ma megkérdezted tőlem
Ma megkérdezted tőlem, hogy érzek,
Testem átölelted, látván, hogy vérzek.
Csókokkal hintetted feltépett sebeim,
Majd lágy ujjaiddal itattad fel könnyeim.
Házam nagy, lakhatjátok feleim,
Ajtaján kilincs, kulcs nélkül zár,
Jöhet mindenki kíváncsian,
A régi vendégek bent várnak már.
Kell még a cirkusz, kell ám a népnek,
ne vegye észre, mi is a lényeg.
Így lesznek aztán túl sokan vakok,
eközben kaszálnak többen nagyot.
Társa lettem a szépnek, a jónak,
a megvetettnek, a kigúnyoltnak.
Akik szégyenükben bezárultak,
elutasítástól lebénultak.
Legyen úgy, mit már régen éreztem,
vagy, ha éreztem is, kicsit közelebb,
jaj, de már el nem hittem,
sok volt, mi hamisan közeledett,
legyen úgy, adott szóban hiszek!
Kaptam egy ajándékot!
Egy világot, mit apám s nagyapám megáldott.
Kaptam egy földet, eget s rétet,
kaptam egy szép világot, békét, életet, szépet.
Ha valaki megkérdezné
Ha valaki megkérdezné, mit érzek,
Sírva megmutatnám, hogy vérzek.
Miként szakadtak fel rút sebeim,
Mit követeltek maguknak tetteim.
Kitakartad a Napot.
Elhozva jeget, esőt, fagyot.
Némaság jött a válaszok helyére,
mélabús hangulatot hagyva
csapongó elmém mélyére.
Szemeid úgy ragyognak, mint az ég,
miután sokáig voltam bezárva
egy ablak nélküli szobában.