Betegséggel kapcsolatos versek
Oly sokat láttam már,
néha mardosott a magány,
máskor pedig a bús komor világ.
Azt nem tudom,
miért s merre,
de tudom, egyszer majd eljön az ideje.
Álmot láttam, de a valóság az más.
Szörnyű felismerni, hogy nincs határ,
Az emberi felem megváltozik lassan,
Géppé tett a jövő, nagyon bizonytalan.
Sziklákon fröccsen, zubog a hatalmas erő,
Megállíthatatlan sodrása lenn összetör,
Tehetetlen, dübörgő robajjal a mélyben
Szertefoszlik szivárvány permetfüggönyével.
Fehér a fal, s köröttem minden
izzadt: vánkosom, hálóingem,
színtelen infúzió cseppje,
nincs bánata, nincsen keresztje.
Ha utam végéhez ér,
s testem nyugodni tér,
kérlek, ó, Istenem, lelkem -
ha kérhetem, madárban...
Fogyatékossággal élő?
Nem hiszem!
De kacajával zenélő,
Nagyobb figyelmet igénylő!
A mindenség sűrű ködén át
Lassan lépdelj a semmi felé!
Már rég nem érted, hová mész,
Az sem tiszta, hogy miért.
Csak mész és egyre mész valahová.
Nővérkének
Szemed tükrében lobog
a szeretet lángja!
Körötted szebbé válik a
szenvedők világa!
Reménytelen élet, csupa szenvedés
Várni valamire napokat,
Várni sok órákon át,
Várni, hogy mit hoz a sors,
Hogy meggyógyulok vagy meghalok.
Bajosan megy le a víz,
csak bugyog a lefolyó,
a maradék NŐ belőlem -
több maroknyi hajcsomó
habosan kavarog, feketén
örvénylik a kád vizében.
Lesz még jobb is
Folyik az orrom, mint a csap,
Így jár, ki influenzát kap.
Torkom marja, mint a sósav.
Egy hete lesz már, maholnap.
infulenza
Írhatnám, ragadja, szorítja torkom,
de én csak remegve fázom,
láz ez biz`
s nem álom!