Betegséggel kapcsolatos versek
Van, hogy senki nem üdvözöl,
Így a világból semmit nem közöl.
Van, hogy senki sem ölel,
Olyankor átfog szorosan a kétely.
Emelj magasabbra, mert nem akarok zuhanni,
az életem sokszor kisiklik, és nincs egyenes út,
ami valahova vezet, de talán egyszer még lesz,
és nemcsak én hiszek majd bennem,
mert rettegek, hogy elveszítem mindenem,
és nem leszek több, csak egy idegen...
Most hogy az utam végéhez közeledem
Megérint egy érzés
Úgy maradnék
Bűneimet jóvátenném és megértetném...
normáltam a holdat szakadt a kép
kormányrúd vagy a gyeplő volt előbb
visszazárt tükre önmagába lép...
Búcsúznom kellene, elhalkult a világ,
Nem leszek többé, ki segítségért kiált.
Mosollyal arcomon felállok és megyek,
Nem fájnak már többé a feltépett sebek.
Édesanyám, végy magadhoz engem!
Fájdalmaim segítsd elfelednem.
Hol van az a lány, aki szívből mosolyog?
Hol van az, kinek a csillag fent ragyog?
Vajon merre visz az út, amin most járnom kell?
Melyik az a lépés, ami majd felemel?
A lábacska I.
Kicsi drágám nagyon beteg,
Magasról ugrott, rosszul esett.
Bicegve, sírva jött ő haza,
Elszakadt a térdszalagja.
Lelkem minden dallal dalolt,
echója az egész világnak szólt...
Mondj értem egy imát!
A kór lassan előre haladt,
csendben is hallotta a hangokat...
telefon csengett,
ajtón kopogtak,
mellette álltak, szólongattak...
Körülöttem mindenki mosolyog és jól van,
Vagy csak én érzem, hogy bent vagyok a porban?
Május reggeleken ülök a parkban,
a fák levelei susognak halkan,
Mozartot, Vivaldit lágyan zenélnek
vagy szerelmes verseket regélnek?
Elmerülnék bennük, de gátol valami,
tavasz, most nekem nem vagy az igazi.
A beteg fiú
Nem tudok beszélni, mindent csak gondolok.
Zavaros tenger a takaróm.
Hullámain tengődik kezem, alkarom.
Hajótörésből lesz unalmas alkalom,
Mikor ráébredek, hogy ez is csak képzet,
Hallucinogén végzet, mely hűtő
Verejtékcseppeket indít útnak.
Pánikroham
Félek elaludni, rettegek.
Rettegek, hogy a rossz
álmok újra folytatódnak.