Betegséggel kapcsolatos versek
nem lesz ebből semmi,
ha nem lesz, nem marad,
meg lehet fércelni,
de nem tart, elszakad.
Mikor reggel épp feléledsz,
Keserédes ízre ébredsz,
Számodra nincs fontosabb,
Csak beletalálj pontosan.
Csendben állunk az ágyad mellett,
Nincs már szó, mi megérinthet.
Messze vagy, de mégis itt...
Számomra oly kevés a hit.
Lelkem gyógyítójához
Bocsásson meg, tiszteletlen voltam:
hívására még nem válaszoltam.
Nem vagyok egy híres levélíró -
nem szép dolog, de nekem már így jó.
...mögötte kilincstelen ablak,
zavartan ülsz az ágyon, de hagylak.
Csak melléd ülök csendben, Apa,
s remélem tán` megismersz ma...
kezetekben az életem
Bevallom, kicsit félek,
de ebben nincs semmi szégyen!
Néztük, ahogy a verőfénytől csillámló
Dunát hasítják a sárkányhajók,
ahogy a víz ezüstös fodrai vakítón
játszanak, s szemünkben újra láthatók
e szemkápráztató, vidám csillogások.
Alkalmanként a fellegek felett járok,
S a titokzatos pamacsok közt cikázok.
Elképzelem, milyen lenne ott fenn élni,
Rózsaszín csónakban csupán evickélni.
Drága doktor úr!
Olyan sok a bajom!
Társamul szegődött
sok makacs fájdalom.
Gondolataid kuszák, féktelenek.
Nézlek, de nem értelek,
Mintha más lenne anyanyelvünk,
Vagy magadhoz szólnál szüntelen.
Elméd zűrzavara tévútra vezet.
Csak hallgatlak, de nem értelek.
Vesegörcs kínzott az éjjel,
álmaim így kívül rekedtek,
a párnámat rágtam széjjel -
tabletták számban keveredtek.
Felzaklatta álmom
egy fájdalmas emlékkép.
Ilyen rosszat nem
álmodtam nagyon rég.
Szép lány volt a Szidónia,
rajongói körbevették,
de az élet: irónia,
s szakállasként emlegették.
Nem mondod ki, de tudom:
most mélyen benned él, ki fél,
ha fájsz és rossz nagyon, a napok végén
elhal benned mindenféle mosoly.
Tücsökének száll be az ablakon,
A földön fekszem, s magamban mormolom:
"Mi van velem, hova tovább?"
Mintha elmém valami nyomná.