Betegséggel kapcsolatos versek
Napok óta nem írtam egy szót sem.
Már úgy értem, verset.
Talán ez a "télnek vége" hangulat,
ami némaságba kerget.
A diagnózis életfogytig ismétli,
hogy progresszív lesz, úgy jajgat a görbe.
A doktor is integet, kórlapod nézi:
Ujjak a lábadon húznak ökölbe.
Kérlek, hagyj egyedül,
Megvárom, míg körülöttem minden elfeketül.
Nem tudok beszélni, egy szó sem jön számra,
Hagyom, hogy testem ráhulljon az ágyamra.
Eltűnt ő, már sehol sem találom,
Mondd el, kérlek, merre lelhetem,
Elvesztettem, s az út most előttem.
Homályba burkolózott hirtelen.
Eltűnődöm a furcsa dolgokon,
amelyet hallottam.
Elképesztő, hogy a
betegséget dédelgetnünk kell,
képtelen lennék rá.
Januárban történt valami olyasmi,
Hogy nemesi címet kapott egy távol-keleti.
Debütálás nélkül terjedt el a híre,
Korona fején, de gonosz személyisége.
Ködbe botorkáló lelkem nem feledve álmatlan éjszakák.
Sárba, lucsokba taposott reggelek.
Szívem marta sok bánatot eltaposnám.
Elkészült a testamentum:
Földi létünk csak momentum,
Gyors virágzásból hervadás,
Himnusz után hangya-adás.
Gondolatok egy édesapa betegágyánál
Bátorító szavak egy jó barátnak
Azt az érzést kimondani,
mely ott belül szorít,
varázserő kéne hozzá,
ami felbátorít...
Alszik a Múzsa. Lázas testén
izzad a hajnal. Elázott festmény.
Elválaszt a falak csendje,
égbe kiált a bánatom.
Tudom, ez a világ rendje,
őrült vagyok, beláthatom.
Még sosem voltam ennyire hitetlen,
teljesen felemészt az istenverte láz,
cserben akar hagyni átkozott szívem,
most sírhattok értem egy Ave Mariát!
Ha hiszed, ha nem, én látlak,
bár nem örülök a kórházi szobának,
de látom, én érzem, Te vagy a kis hősöm,
mint Dávid a Góliátot, betegséged legyőzöd!