Betegséggel kapcsolatos versek
Csak lépeget és lépeget,
tán keresi a lényeget.
Csak lépeget és lépeget,
hogy elérje a kék eget.
Nem akarok többé sírni,
könnybetűkkel verset írni!
Bátor lenni mások helyett,
vállra venni minden terhet.
gyógyulj meg holnapra,
ha lehet, menj napra,
vagy hajtsd a fejed
hűvös paplanra
Az életem egy bőröndben
Csak egy bőröndbe csomagolok
Néhány fontos dolgot s ruhadarabot,
Újra kórházba indulok,
Nem tudom, talán odamaradok.
Mindig egyedül és csak magad vagy,
bizalom, mint régvolt szerelmed, elhagy.
Arra ébredtem, hogy kórház kórtermében vagyok,
Első gondolatom az volt, hogy nagyok a bajok.
Csak ámulva, meglepetten bámultam egy nagyot,
Ami történt velem, halvány kis nyomot sem hagyott.
Jól kifacsarják az angyalok
a Balatonfüredi sötét felhőket,
ám szép tengerünk befogadja
a sűrűn hulló esőcseppeket.
Mert olyan lesz a test, oly kihűlt és szikár,
mintha élet sosem táncolt volna benne még,
üveges szemek, a bőr szárazon kiált,
bárcsak volna, akit ölelhetnék!
Lelkemet emészti egy fájó gondolat,
Fél karom adnám, ha írhatnám sorsodat,
Másikkal simíthatnám kedves arcodat,
Bárcsak segíthetném keserű harcodat,
Magányod megérint, átjárja lelkemet,
Bárcsak könnyíthetném nyomasztó terhedet,
Szívem megszakad, ahogy nézem kínodat,
Hogy látom, jóanyám is halkan sírogat.
Meleg van, én mégis fázom,
a szememre nem jön álom,
ülj le mellém, kicsi párom,
terítsd rám a nagykabátom.
Olykor életörömtől duzzadó
pesszimista vagyok.
Lehangolt és felhangolt
epizódok követik egymást.
Visszaemlékezés
Fekszem a kórházi ágyon, gyötör a lázálom,
Kórterem mennyezetén a sarkokat számlálom.
Infúzióm az üvegből még nem csepegett le,
Hátra van még a napomnak nehezebbik fele.
Nem telik el úgy perc az emberek között,
Hogy ne hallanék megvető közönyt.
Nem telik el úgy pillanat a tömegben sétálva,
Hogy ne látnék szemet rajtam állva.
Ha meghalok, magammal viszek mindent.
Mindenkit, kit szerettem, s mindent, miben hittem!
Mondd el nekem, kérlek.
Ha szeretetből születtem, akkor miért nem tudok szeretni?