Betegséggel kapcsolatos versek
Ugye, milyen más most minden?
Mikor tudod, hogy minden véget érhet,
Nem tudom, hova tartok éppen,
Vajon lesznek-e még előttem lábnyomok?
Szomorú napok érik el családom.
Mi történik idén ősszel még?
Szomorú szívem kiáltana, de nem tud.
Félelemben érzem a napjaim.
Még nem szólhat a nagyharang,
mi csak a jót várjuk,
aki most még nagyon beteg,
gyógyulást kívánjuk.
Drága anyukám, szívem fél most.
Minden csillag az égen ragyog.
Mégis te kórházban vagy.
Félek, hogy mi lesz, nem tudom.
De a Mennyei Atyát kérem, gyógyítson meg.
Elköszönök tőled, patak,
adtál nekem oly sok halat,
csukát, süllőt, mi jó falat,
ettünk belőlük finomakat.
Korát szépsége kiválóan leplezte,
haja, mint az élet arany koronája,
az arcát hajszálnyi vonal se metszette,
vakított fekete szeme ragyogása.
Gondoltam, írok pár sort
arról, mit a sors rám szórt,
de nincs, csak a néma csend,
köröttem így áll a rend.
Kórházi szobánkban nagy műtétre várok,
fájnak sorstársaktól Istent káromlások...
közel s távol az idő kerekében
az ég tüzel a láz a földre nő
a felhők - akár elhajított kő -
a föld fejére hullnak s mint nyilak
átdöfik hiába maszk sisak
esett tanulmány
Volt egyszer egy láb sztori,
Mi nem is hagy alább.
Lépcsőn lépve sietett,
S megcsúszott a láb.
Második rész
Hulló haj, fáradt szervezet,
Lelkünk lassan feladja küzdelmet.
De egy kis szikra mégiscsak akad,
Ez az, mi hajtja a motorunkat.
Atyám! Ki nem a mennyekben vagy még,
Őszinte szívemből kívánom, hogy még hosszan élj.
A betegség vaskarmokkal sújtott le rád,
Mint ártatlan áldozatra a sasmadár.
ParkinsON
sétálok sötét tó partON
rám ütött Órám és szólt: PardON!
gyermek vagyOK újra érzem
eszemBetör a régi: Én-Nem!