Versek a békéről
Hetedíziglen követlek meg téged,
Nemzedékünk minden bűnéért, Uram.
Kegyelemért hozzád vezetett utam,
Hisz` a kín lelkemben hamuvá égett.
Oltóanyag kellene most,
szeretet,
nemcsak amolyan sok álmos
felelet,
tavasz mindig fényét adja,
lenge szél is megsimítja
kezedet!
Gyermekélet, hol még ma sincs béke
Földünk gyermekeiért
"Kerekecske gombocska" és "Csíp-csíp csóka",
távoli pici lány, arca csupa móka,
olyan gyermek ő is, mint nálunk sok többi,
szénfekete szemű, termetre pöttömnyi.
Mit adjak még?
Mondjátok, mit akartok?
Miért fáj, hogy rongyaitok
tiszta ruhára cseréltem,
s közben nem raboltam ki
mást, sem önmagam.
Azt mondtad, az űrbe repülünk,
ketten ott mi boldogok leszünk.
Felkap majd egy rakikocsi,
s felvisz már a csillagokig!
Nemzetünk ünnepére
Jöjj ide múzsám, vezesd kezemben pennám,
És vezéreld szavam, segítséged hozd rám,
Te nagy Hatalom, ki alkottad e földet,
S Ki teremtetted ezt a kicsiny népet.
Isten,
Adj békét a földnek!
Adj áldást és nyugodalmat
minden nép szívének!
Gyújtsatok gyertyát, mécsest,
Eltűntek az égi fények,
Csak kis reményt adjatok,
Hozzon e láng holnapot!
Exhumáljátok gyermeki énem,
én akkor nagyon boldogan éltem,
hihettem az emberek szavának,
lelkemen át sohasem gázoltak!
A világegyetemben
a virág az egyetlen,
ki mondja: kezemben
csak szívem kell, legyen.
Voltak nagy királyok,
voltak nagy vezérek,
volt, amikor jó volt,
rossz is volt a népnek.
A béke áldott s csodás dolog,
Mely mindig is szívünkben dobog.
S a remény zászlaja csak neki lobog,
Akkor is, ha az végleg elfogyott.