Versek a barátságról
Az ablakomban állt...
Bőre szürke, és a
homály bevillogott -
Mandulás szemébe!
Felnőttes álmok szövődnek
A még gyermekded éjszakában,
Néha már kelengye suhanása!
Kíváncsi reád a hajnali napsugár,
Milyen is egy lányszoba szuszogása.
Drága barátom, így kezdem a levelet,
Sose feledem azt a mocskos nevedet,
Mit megengedhettünk magunknak,
Mi mindig adtunk a szavunknak.
VIII. - IX. rész
VIII.
Eltűnt a sok állat, nincsen semmi nyoma.
Ketten maradtak csak, Tarcal s medve koma.
S mert a messzeségben óriás fát látnak,
veszélyes útjuknak ismét nekivágnak.
Keresek egy barátot,
kire mindig várhatok.
Kivel kicsit beszélhetek,
önfeledten nevethetek.
A porcicák mindenütt megtalálhatók,
Viszont nem mindig láthatók.
Van, mikor álruhát öltenek magukra,
Vagy olyan is volt már, hogy ellopta a kutya.
Az Úr áldja a barátságot.
Adva néki földi boldogságot.
Megismerni egy csodás embert,
Szívben élni minden percet.
Megfulladt barátság
Mit ér a barátság, ha hazugságba fullad,
Mit ér a sajnálom, ha megtörténik újra,
Mit érnek az évek, amit együtt töltöttünk
Mit érnek a döntések, amit együtt döntöttünk
Mára semmit, pedig azt hittük, hogy végtelen...
menekülvén
rabul estél árnyékod
repdes a falon...
VI. - VII. rész
VI.
Jól van, mackó koma, ideje indulni,
mert a drága idő sajnos, kezde múlni.
Szóla Tarcal most az újdonsült barátnak,
s azzal mind a ketten útnak nekivágnak.
...tudod, Pali bácsi,
ma este szobámban
szantálfa mécsest égetek.
Merengve bámulom a lángot,
ahogy lobog lelkedért. Érted.
Fekete fák nem egyformák,
derekuk is meghajlott már,
ifjan még az égig értek,
vígan néztek szembe széllel.
Jó a gépi vonal, a tudatos kezelés, chat-elés.
Megy majd ez nekem, inkognitóban élhetem.
Tavasszal nyíló orgonák,
nyáron gyönyörű rózsaszál,
ősszel virágzó temetők,
télen szikrázó jégvirág.
Kertem végén akácerdő,
onnan jön föl egy tekergő,
egy kis kutyaféle állat:
"Jövök hozzád, megmustrállak!"
Mondanom sem kell, a vásott
a drót alatt lyukat ásott.