Versek a barátságról
Valahol, a messzi távolban
él egy lány egy városban.
Hétköznapi módon éli napjait,
minden este élhesse álmait.
Kedves lány, és nagyon bátor,
küldj rá, ó, Isten, erőt az Univerzumból.
Bár évek óta nem jártál itthon,
mégis minden nap vártalak titkon.
De nem szóltam, hisz messze sodort az élet,
tudom, minket örökre összekötnek az évek.
Mint illanó füst, az idő elpárolog,
s nem marad más, mint egy gyertya csonkig égve,
de voltak s vannak és lesznek még páholyok,
az élet kis pillanatainak fénye.
Nem szólhatok, csendben várva hallgatok,
Érezned kell, mit mondani akarok.
Más anyukát rendelt az ég.
A szívberek, apró gyerek.
Más emberek, más szokások.
Édenkertben akkor járok...
Megölelt engemet
Átkarolt szorosan
Könnye is kicsordult
S ment tovább boldogan
Tücsök ciripel, hűvös fuvallat ér el.
Magasból merengek fiatal fiúk fekete hétköznapjának rejtelmeibe.
Köszönöm, hogy vagy nekem,
Tudod, hogy nagyon szeretlek.
Immár én továbbmegyek,
Küzdj az ellenséged ellen.
Tizenhárom éve, hogy megismerlek,
Nem tudtam, hogy ki vagy te!
Teltek-múltak az évek, és azt vettem észre,
Hogy egy csodás barátságnak lettem része...
Azt mondják, hogy feledjek,
De sajnos ez nem megy.
A bizalom elszállt,
Csak bocsánatra várt.
Túl sokáig halogattuk,
Az ajtó előttem bezárult.
Ülök tehát az árnyékba
A hőségtől visszavonulva
Imrémre gondolva
Néha, mikor felnézek
a hatalmas, tátongó égre,
megkérdem, a jó dolgoknak
mi okból van vége?
Mióta készülök elmondani neked
Tegnap óta!
Mit is?
Gota Á Gota
Szentem a Dani köziben
Prágai Szent Ágnes.
Válaszüzenet
Tényleg így gondolod?
Hogy fáj a lelked?
Meg hogy szánalmazol? Engem?
És bocsánatomat még megfontolod?