Ateista versek
Ami az élet előtt, és a halál után vár,
Csak a végtelen semmi, némán körüljár,
A születés béklyója húsbörtönbe zár,
S ha meghalok, a semmi ismét visszavár.
Ki érti ezt, Mindenség Ura, ó, mondd, ki,
ha már az ember egyszer így megteremtetett,
miért szeret a mocsokban fetrengeni,
ha úgy hírlik, a Te orcádról festetett?
egy hitetlen senki imája
Istenem,
én ismerem
tüzed, vized, a földed,
és elhiszem,
lélegzetem
hitedben egyre könnyebb,
de messze vagy,
hát merre vagy?
Uram! Merre vagy?
Kerestelek hasított fában,
kövek alján - ahogy mondtad,
- nem leltelek!
Mennyire tud átkozódni az ember,
ó, de mennyire letagadja az eget,
szidalmaz, dacol, olyan, mint egy gyerek,
mint kit nem tanítottak becsülni az életet,
mennyire, de mennyire átkozódik,
s majd, ha tehetetlen, mégis Istent rebeg.
A gonoszság magja
A szívekbe elültetett,
A sátán elvégezte dolgát,
Kihalt a lelkekből a szeretet.
Ott voltam a végén.
Ott voltam, mikor Jézus veszített.
Ott voltam, mikor Buddha elesett.
Ott voltam, mikor az angyalok elhulltak.
S a lelkek mind magukra maradtak.
A légbe szórjuk, s szökőkút vize
mossa el, hogy élt egy ember,
papírdobozkában folyók
tántorgó hullámára ültetjük,
így utaztatjuk a SEMMIT,
akit - azt mondjuk - szerettünk.
Sem Istenben, sem magamban,
sem törvényben, sem haragban
- nem hiszek.
Háborgó tengeren halt meg a szerelem,
Csillogtak fényesen a hajnali tüzek,
De nem figyeltek rám a nyári szüzek
Egy hosszú életen...
Mondd, ember! Hányszor lehet téged
még megváltani!?
Kereszten hány messiásnak kell
még hitet vallani
érted, ki nem becsülsz a jusson
kívül szinte semmit!?
Verstetralógia - 3. rész
Absztrakt
hasad egy lábosban,
nem kicsit, hanem nagyot változnak,
a kerülete annak a félelemnek!
Ki az, ki az újra testesülésre hergelt?
Ahelyett, hogy kikapcsolta volna a szervert!
Az élet nevű programból kilépve,
egy kis segítséget remélve,
szedjük majd a sátorfánkat.
A feltámadás meg várhat.