Ateista versek
A gonoszság magja
A szívekbe elültetett,
A sátán elvégezte dolgát,
Kihalt a lelkekből a szeretet.
Ott voltam a végén.
Ott voltam, mikor Jézus veszített.
Ott voltam, mikor Buddha elesett.
Ott voltam, mikor az angyalok elhulltak.
S a lelkek mind magukra maradtak.
két hangra írva
Elindulsz már? Nem?
"Indíts újra. Lefagytam -
megszab a velőm."
Álomszerűen titkos
vezényparancsom mardos.
A légbe szórjuk, s szökőkút vize
mossa el, hogy élt egy ember,
papírdobozkában folyók
tántorgó hullámára ültetjük,
így utaztatjuk a SEMMIT,
akit - azt mondjuk - szerettünk.
Sem Istenben, sem magamban,
sem törvényben, sem haragban
- nem hiszek.
Háborgó tengeren halt meg a szerelem,
Csillogtak fényesen a hajnali tüzek,
De nem figyeltek rám a nyári szüzek
Egy hosszú életen...
Mondd, ember! Hányszor lehet téged
még megváltani!?
Kereszten hány messiásnak kell
még hitet vallani
érted, ki nem becsülsz a jusson
kívül szinte semmit!?
Verstetralógia - 3. rész
Absztrakt
hasad egy lábosban,
nem kicsit, hanem nagyot változnak,
a kerülete annak a félelemnek!
Ki az, ki az újra testesülésre hergelt?
Ahelyett, hogy kikapcsolta volna a szervert!
Az élet nevű programból kilépve,
egy kis segítséget remélve,
szedjük majd a sátorfánkat.
A feltámadás meg várhat.
Hasad a tudatom
minden annyira más
gyermekként még hittem,
hogy jön a Mikulás.
Undorító vallási tévhitekkel teli az égbolt,
Háborút szító cseppek hullanak tudatlan arcokra,
Ó, nem ont már kínhangot magából az a félholt,
Kit Isten dicsőségében gyaláztak meg majdan szebb napokra.
Ha nincsen semmi se ezután,
Akkor értelmetlen a világ,
Csak létezünk a nagy semmibe,
Odaát valaminek kell lennie.
Hiába nézel fel az égre,
Nincs fenn senki, csak az univerzum képe.
Az istened nyüszítve kéred,
Adjon neked kegyelmességet.
De minden isten oly rég hallgat,
Jól figyelj! Szavam most sugallat.