Apákkal kapcsolatos versek
Így hetven felé már tudod és érzed,
Hogy felfoghatatlanul rövid az élet.
Elveszti az ember azokat, akik felnevelték,
Akármilyen rossz volt, akkor is szerették.
Mintha látnám termetes növését,
e sort fejembe (A)arannyal vésték.
Két fiam, kik egyformán hatalmasak,
nem láthatom, mert most fontosabb:
a távolságtartás,
a távolság tartás.
Ahol lelkünk megpihen,
ott mezőket csókol a szél,
bágyadt levegőben ül,
emlékünk mindig elkísér.
Kinőttem már a rám húzott
elképzeléseidet,
szűk zubbonyok mind,
oldalt kihasadt
elvárásokkal.
Négy fényévre van egy bolygó tőlünk.
De egymástól mi is fényévekre élünk.
Kérlek, anya, most mesélj nekem...
hogy árvult el ifjú lelkem!
Nagyon fáj, hogy nincsen apám,
kinek nem csünghetek óvó karján.
Milyen lehet az otthon-erdő,
rejt-e még regét a vadon,
s a patak zsongó imádságot
ringat-e párás hajnalon?
Két kezed, mely tartott engem.
S mely nevelt, óvott.
Intő volt, ha kellett.
Most mégis ráncos és törékeny.
Apám, mondd, miért rohan az idő?
A tökéletes apám "szinte" egy álom.
Mikor izgatottan délben hazavárom,
Mert a hercegnője babázni szeretne,
S neki parancs, mi szent szava a gyereknek.
Édesapám
Feladnám, de nem hagyom,
Néha fáj, de nagyon.
Belefáradtam nagyon,
De tudom, te vagy az őrangyalom.
Általad, apám, hát megszülettem,
Sajnos, így megbélyegzett lettem.
Nekem a sors babért nem termett,
Viselem azóta a rám kirótt terhet.
Köszönöm apámnak,
mit juttatott nékem,
cudar - idők - fosztott
rövid életében.
Óvtál gyöngéden, amíg csak hagytam,
S elengedted kezem, mikor úgy akartam,
De szereteted nem apadt, bármerre is mentem,
Hisz kislányod voltam, vagyok, leszek, bármit is tegyek.
Életem legszebb pillanata volt kezemben tartani téged.
Féltem, sebzett volt, de kezemen tartva védtem.
Azt hittem, célunkat értük, s világ változik értünk.
Az unalom tört rá, féltünk, hitevesztett templomokban égtünk.