Apákkal kapcsolatos versek
Itt maradtam...
Csendes, száraz, parttalan magányban.
Pedig nincs is igazán miért okolnom magam.
Haszontalan kis életem az idő konca már.
Visszanézni? Minek?
A semmit idézni kár!
Te vagy az én apukám, és akarom, hogy megértsd,
Nincs nálad jobb, rögtön kerüljük el a félreértést.
Te vagy, ki első naptól kezdve rám vigyáztál,
Éjszakánként az ágyból felálltál, s ringattál.
Cserzett kézzel faragott
bababútort nekem,
átkísért, közben kopott,
a gyermekéveken.
Mikor is volt, hogy a lábfejeden hintáztam,
A nyakadban utaztam, a kezedben pörögtem?
Ha rossz fát tettem a tűzre, csak homlokod ráncoltad,
Szidás helyett az atyai példád adtad nekem.
Megkaptam mindent a sorstól,
Elegem lett már a jóból,
Mert mi megvan, lent is marad,
Nélkülük leszek csak szabad.
Sötét nekem a ragyogó égbolt,
Szürke a szivárvány hét boltíve,
Hogy beszéltünk, de rég volt,
Csak tegnap szinte.
Apám, itt hagytál engem!
Lelkemet emészti egy fájó gondolat,
Fél karom adnám, ha írhatnám sorsodat,
Másikkal simíthatnám kedves arcodat,
Bárcsak segíthetném keserű harcodat,
Magányod megérint, átjárja lelkemet,
Bárcsak könnyíthetném nyomasztó terhedet,
Szívem megszakad, ahogy nézem kínodat,
Hogy látom, jóanyám is halkan sírogat.
Egyetlen lányként mi más lennék,
Mint szemed fénye, úgy ragyognék.
Mint azok a csillagok az égen,
Miket kiskoromban néztünk régen.
Pótcselekvéstől az elkerülő viselkedésekig: ugróiskola a jelen,
öröklött sémák mérgezik a kisagyat, gyakran esek el...
- Szia, apu, mit írsz éppen?
Verseket tán vagy levelet? -
Kérdi Tomi, s apja felel:
- Nem, nem, fiam. Végrendelet.
Mint álomkép tűnsz fel néha
álmaim között,
becsületes voltál, nem léha,
sorsaink fölött.
Az apukám hétvégi,
Szegény szívünk megérzi.
Úgy gondoltuk mi ketten,
Apák napján jön értem.
Kezemben egy csokor virággal
a temetőbe ballagok.
Ma lenne a születésnapja,
aki egy éve pihen ott.
Apám szemét örököltem,
gyerekkorban meggyötörtem,
nyakában, mint nyergen, ültem,
szájába ágzablát fűztem.