Apákkal kapcsolatos versek
Lentről ha csodálva nézlek,
reszkető csillag az égen,
téged most csak arra kérlek,
vezessed apámat szépen!
Fiamhoz
Megértem, fiam, amiért elmentél,
Máshol szebben cseng talán az ének,
Talán sokkal szabadabban is élhetsz,
Vágyaid gyorsabban megvalósulnak,
Titkon vágyom csak, hogy hazagyere.
Elengedtelek, mert mást nem tehettem,
Álmaimban merem kérni hazajöveteled...
Leláttamoztam az első verset,
amit elkapkodva neked írtam.
Nem készültem, s tudatlanul
egy jó jegyben bíztam.
Már okos vagyok, egyéves lettem,
de a szót, hogy apa, még nem ismerem...
Mikor jössz végre haza hozzánk,
hogy megtaníts a szóra, a jóra, apánk?
Minden a gyökerekhez húzna vissza,
a letűnt gyerekévek messzi homályába.
Bár nem jártam arra mostanság,
lelkembe rögzült a régi táj.
Apám, kérlek, figyelj már rám végre!
Most kerül sor az őszinteségre:
ez nem szokványos apák napi vers lesz,
mert te engem egyáltalán nem szeretsz.
Rég nem szól szemed metsző szürkesége,
a füstben megélt borízű esteken a szív
némán verdesi, nézvén, te így szeretsz.
Köszönöm a gyerekkori meséket,
Az évek alatt gyűjtött rengeteg emléket.
Köszönöm, hogy védelmezel erős várként,
Hogy mindig mögöttem jársz, akár egy árnyék.
Egykoron az apám voltál,
Aztán fogtad magad, elillantál,
Azt mondtad, viszel mindent,
Tönkretetted mindazt, amiben hittem.
A világ Egyetlenje.
Örökkévaló
Tőle van a káprázat.
A fény és a Szó.
Hiányod fátyolos tekintet.
Könnybe lábad szemem.
Holt-tenger felett
Révbe ér gondolat,
S te már nem fogod kezem.
Fiad helyett lányod lettem,
de ne nézzetek furcsán rám,
sorra jönnek az emlékek,
mit megtanított jó apám.
Édesapám, elbúcsúzom,
hozzád verset sosem írtam,
lehunytad már mindkét szemed,
kint fekszel egy hideg sírban.