Versek az álmokról
Pilleszárnyon jön az éjjel,
aludj, kedves, téged nézlek,
nézem, ahogy szemed rezdül,
közben kezed felém lendül,
álmodban is talán ölelsz,
szeretettel körülveszel,
én csak nézlek, álmodozom,
minden éjjel ezt akarom...
Szavaimra nem válaszolsz,
átölelsz, mert úgy akarod.
Végignéz rajtam a szemed,
tudom, mit gondolsz... hogy lehet?
Álom rólad és a titkokról
Álmomban apró koponyát láttam felfűzve,
zsinóron lógott, redőnyről lefele
megpihent a párkányon.
Vörös téglaágyon.
Már egy ideje csak hagyom, hogy megtörténjen az élet.
Már egy ideje nem kergetek tenger savából alkotott
Képet.
Már egy ideje két való között pengetem szellemem húrjait,
És minden, mi egyszer volt,
Minden, mit eldalolt,
Keserves hangom a tegnapi buszon,
Jég nélkül...
Te, aki a homályban jár, mint egy bátor,
A száraz sivatagban vezetve lángolsz,
Ki a sűrű ködön túl is élsz az égben,
Ragyogj fölöttem minden egyes éjben.
Olyan, mintha csak lebegnék az égben...
Bíznod kell a szívedben, a létben!
Kusza ágak befonják az eget,
Neked még akkor is bírni kell a terhet!
Hihetetlen szépség árad a tájból,
interjút készítek régi tanyákról,
a rozsdás szín alatt piheg az élet,
nézhetem a villás farkú fecskéket.
Csodás esték vannak.
De ez most más.
Úgy érzem, felfal az álmatlanság.
Álmatlan éjszaka forgok egyedül.
Nem jön álom a szememre.
Fullasztó, nyári napokon
Napunk izzasztó lángjait,
Villámok cikázó fényeit,
Éjjel a csillagok sugarait
Gyűjtsd össze szépen!
Adél átszőtte életem,
most is úgy érzem, kell nekem.
Ha felfrissít a lenge szél,
az nem lehet más, csak Adél.
A pénz egy gonosz eszköz,
Hatalmak érte élnek.
Azt mondom négyszemközt,
Ne hódolj a vérnek.
Ha távolról nézzük a Földet -
gömbölyű és rúgni való!
Hogy kitől származott az ötlet -
nem sejti azt rajta lakó.
Ma éjjel sapkát rajzolok a Holdnak,
nem hagyom, hogy kinevessen...
Majd bajuszt rajzolok neki, nézd,
egy fiú ott ül, jaj le ne essen...
Könny áztatja lelkem húrját,
Keserű az ébredés,
Szívem harca elfáradt már,
Nem érti a létezést.