Versek az álmokról
Hol kellene hallani
A szavak hullámzó tengerének moraját!
Még neszez az est vége, susog a szatén,
fordul az álom
a másik oldalára, sóhajt a tegnap,
s reszket a láncon.
Párás lepel hull a reggeli tájra,
Még nem vagyok fenn teljesen.
Elcsenek egy-két csókot édes szádra,
Átkarollak, érezd, itt vagyok, édesem.
Elég egy szellő, és terjed a láng,
Puha fűben fúrja lábad fullánk.
Csendes hullámokból elsöprő ár vár,
Megjelensz, és szívem kemény, mint a márvány.
Gyönyörű mesterség, pár üveg bor,
minden változik, és mégis úgy marad,
friss árnyékot támaszt az utókor -...
Kár volna még, kár, tudom,
a küllőkön úgy látni át,
ahogy most áll és nem forog, mert
nem kerék s nem robog.
Mementó
Ég a villany,
Csendbe fordult a lét,
Lenni akarsz,
Mint egy gyönyörű rózsa,
Mi lehullatja leveleit
Utam végén egy templom áll,
visszhangja, csöndje keserű,
átlátszó a homály,
az oltárpillangó körbejár.
Bárány ugrik át az árkon,
egy, kettő, három... száz,
azt hiszem, hogy alszom már...
Tündérország kapujában
aranyszőrű bárány vár,
pásztorfiú furulyázik,
a hét törpe táncot jár.
Szikrázó, puha, könnyed jelenléttel vágyom a pillanat ízét.
Nincsenek méltó szavak. Talán érzés? Rózsaszín fény.
Pityereg a képzelet,
bántja a valóság
a mécses gyér fényében,
könnyben csillog orcám.
Sötét homály lepi el elmémet
gondolatim már egy dolgot vezérel,
édes gyötrelem lép helyébe...
Úgy vágyom újra ott élni...
de szeretném,
ha tehetném.
Vidáman, kacagva nézni...
Hajnal pirkad,
Mindjárt virrad,
Bimbó ébred,
Tündér lépked.
...Volt, amiben túlélni s más életét meghagyni vagy elvenni.
Volt, miben nyertem s volt, miben tanultam a könnyeim felszedni,
Mert eleredt a lelkem.