Versek az álmokról
Fekszem egy fekete szobában,
s azon vacilálok, hogy vajon melyik énemet húzzam fel holnap.
Talán azt,
amelyiket senki nem várná el tőlem.
Mert ő elérhetetlen...
Felnyitom szemem, látom immár,
Égi múzsa vagyok;
Egykoron elveszett angyal voltam,
Kit a csillagos ég befogadott, hogy onnan tekintsek le rá:
Arra, kit lelkem csúful a Földön hagyott.
Úgy szeretnék vidám lenni,
szelek szárnyán elrepülni,
fellegekbe kapaszkodni,
záporként majd vízbe hullni,
harmatcseppként felébredni,
Nap fényével játszadozni...
Súgták, hogy van valami fura a levegőben,
És az ezt mindenhol mondják,
mégis szomorú vagy a végén.
érzelem
Nem alszom anyám
én az utcát járom
öreg házad előtt
csendesen megállok
későre jár már
köd szitál a fákra
úgy lebeg mint anyám
fehér selyemsálja...
Tényleg egy perc volt csupán,
édesen időztünk egymás ajkán.
Hol lelkünkben valami Isteni akarat,
mely ledöntött óriási, nehéz falakat.
Álompor hull szememre,
Messze földre hívnak.
Álmaimban fehér paripán
Gyorsan továbbvágtatnak.
Vörös hajnalok egy sugárszemét
Láttam halványan, majdnem pirkadat volt -
Kelni készült és új, mennyei szép
Arcán pár felhő mély árkokat rajzolt;
Még lomhán tűrte, hogy sugarait
Lopja az a párás nyári kora fény,
Égnek emelte tüzét s karjait...
Még sötét van, de virul az ég,
Színesedik, de alszik még.
Rózsaszínbe öltözik a táj,
Álmom már a felhők fölött jár.
Mint folyó élet,
úszik az út,
a bokrok között
töviskavics mozog.
Talán a Hold hozott,
vagy egy színes gondolat,
talán avar alatt megbújó,
piciny virág,
talán a Nap hozott,
mikor rám gondoltál,
vagy egy belém dobbant,
megálmodott világ...
Virtuális térben... már ki tudja, hány D-ben,
könnyen utántöltött, üres ígéretek
látványosan robbannak szét a semmiben.
Immunis övezetben eltűnt bűnjelek...
Az élet nem mindig habos torta,
Mondta a bohóc halkan és búsan.
Majd letörölte az édes masszát,
Amit mások nevetve dobtak rá.
leszállt az est, és te még ébren vagy
már nem bánod a múló perceket
érzed, a csalfa idő cserbenhagy
s az éj elfedi minden tervedet
Álmosan kémleltem a függönyön át
a néptelen, kihalt, magányos utcát.
Későre jár. Közeleg a holnap már.
Bár pislákol még itt-ott némi világ,
a városka is aludni készülődik már.