Versek az álmokról
Kristálypalotában jártam -
a Hold orcája ragyogott.
Körülzsongták lelkemet
finom, költői dallamok.
Már látom a régi házat,
és ahogy közeledem,
egyre nehezebb a levegő,
már látom a hátsó udvart,
amit mindig körbenő
a dudva, és látom, ahogy ott állsz
a Napba mosolyogva.
Álomhajón tündértáncot
jár a fényes kikelet,
tó fölött, a víz tükrében
kék pillangó integet.
Csak ülök némán, semmit sem látok,
Átölel a sötétség, a félelemtől fázok.
Levegő után kapkodok, hisz hangokat hallok,
Bátor próbálok maradni, de kudarcot vallok.
Ha már semmit nem látsz, csak álmot.
Mert azt sugallják néked odafenn.
Ha nem döntötted el, hiába várod.
Az elme sokszor tesz túl mindenen.
Puszta sötét álmot vetek,
versem egén körbemegyek,
szólnak a verstitkok...
Nagyon siettél utadon
Emlékeid kutatom
Törékeny alakod
Mosoly az arcodon
Ahogy fogod kezem
Egyengeted léptem
Nem kellett volna sietned
Idő előtt elmenned...
Sétáltam a fák alatt,
lélegzetem elakadt,
szilánkosra tört a fény
pirosló alkony egén.
Kalandra hív az Istenek városa
Megjött árnyán az éj, és jó kedély repüli körül.
Én vagyok a kiválasztott, de még gyerek. Hol vagyok?
Valahol egy régi kép
Sárgul már, de mégis szép,
Valahol a távolság
Nem is olyan messzi már.
Hagyott el már barátom,
Hagytam is már el,
Lyukas folt a kabáton,
Kérek még egy üveggel.
Szép álmot láttam,
Rózsakertben jártam.
Amerre szem ellátott,
Rózsa nyílott.
Ma láttam valami aprót, fényeset,
Felkacagtam, hisz a fénye rám esett...