Versek az álmokról
Sok éve már, hogy eltelt felettünk a napsugár.
Őszbe fordult, deres lett felettünk a határ.
Megsárgult levelek jelzik rögös utunkat,
Lelkünket a múló idő mardossa.
Valamikor, igen régen,
Valamelyik békeévben
Szememre ült egy álom,
Amely a nihilbe alányom.
Mondd csak, hiszel a csillagokban?
Tudod, az álmok mindig ragyognak.
Ott vannak minden éjszaka.
Még akkor is, ha eltakarja a sötét.
Ott van minden, mert ragyogásuk törhetetlen.
Éjszakai csoda
A hold halvány ragyogással
Koronázta az éjszakát.
Felébredtek a rémek,
Szürke foltokként
Tündököltek az ezüstszínű rétek.
Iona szigete - Szent Kolumba szigete!
Kit keresztény tanok terjesztése miatt
Írországból egykor elűztek, de ő
12 társával együtt e szigeten maradt.
I.
a délután finom smaragdzománca
úgy pattant le a lombokról hirtelen,
mint beléről a kettétört dió.
finoman és rejtve, hogy senki se lássa,
kinyílott egy mosoly a lelkemen
Amikor az éjbe belesúg a párna
Hiába teszed fejed kispárnára
Fordulsz jobbra fordulsz balra
Álmos szemmel nézel az órára
Mindjárt itt a hajnal és menni kell
A párna súg és nem pihen
Lába kélt az álomnak csak figyelj
Új útra térít mely ismeretlen még...
Holdtöltekor, frázisokban
üres macskazene-szólamokban
lépdeltem a kihalt utcaköveken,
és a senki földje kongó dallamára
hazahívott egy furulyaszó.
Felnézve a félhomályra, éreztem, hogy
körülölel az éji való.
Kell a hely, a Föld változik,
tépi le mezét, tisztálkodik.
Lemossa magáról az ember bűneit,
így várva a jövőt, érkező éveit.
Széllel szálló szellem.
Mocskos macskakő.
Egy alkonypók a fák közt
Hosszú éjszakát sző.
Ezer darabkára esik szét az este,
Ablakom tükrén ahogy belép,
Hold fénye hálójával befedte,
S szobában elmémre borul a kép.
Csöndes táj, szép s mesés éjszaka,
Ez minden, mi engem álomba ringatna.
Nehéz idők ezek
Én melletted leszek
De most én rólad már le nem teszek
Egyszer úgyis begyógyulnak a sebek
Az egész legyél,
a fél már nem elég,
napom legyél,
érezzem szíved melegét.