Versek az álmokról
Két nap,
Mi gyermekeknek megváltás.
Két nap,
És mely kínok között áldás.
Bőr a bőrön,
Test a testen,
Elmém börtön,
Fogva tart.
Süpped az utcán a beton
Ezt az érzést vártam nagyon
Kinyílt a sok virág már
Végre végre itt a nyár
Álmodj, te csendes, álmodj, te szép!
Álmodj egy álmot, mit eltipornak épp!
És ha felriadnál e rossz szóra...
Feküdj hát vissza kényszernyugovóra.
Szeretnék már semmit se tenni,
Csak ülni, nézni, ahogy leég az est.
Lelkem utolsó darabjából ajándékot venni,
Figyelni, ahogy arcodra mosolyt fest.
Csodálatos 7. éjszakai álom...
Édesanyámmal álmomban...
Mindig erre vágytam,
Hogy csak veled álmodjak,
Minden éjjel simogasd
Szomorú arcomat.
Táblák, színek, jelek,
képekbe kódolt üzenet,
elmúlt korok fényképe, tükre,
felöltözik, s kilép a Jelenbe,
csodás lelkek bolyonganak
sötét felhők alatt, s az éj
ma titkokról mesél, míg halkan
zsongva zengi egyhangú dalát...
Félek, hogy egyszer vége,
Hogy minden csak egy álom.
De örül ennek egy kis részem,
Mert csakis erre vágyom.
Aznap is átszűrtem a teámat,
de kezemben a forró csészével
ijedten látom, hogy rád támad
a számból előkúszó gőz. Egész éjjel
félálomban tart ez a bizarr jelenség.
Vörös
színben tündökölt az ég,
Napisten odébb tolta a felhőket,
s mielőtt a színfalak mögött lebukott,
még illegette magát, mint kacér kokott.
Rémálmok között élek,
S örökké csak félek.
Mert nem jön az édes álom,
De még várom, hogy rám találjon.
Patakgyermek sír
s dagadt vízében
átfagyott-átkozott
csontok zuhannak
lentről fölfelé.
Álomra csukódó szemeden megcsillan a holdfény,
Csak a csillagok közt akad párja, hisz oly szép,
Én mégis azt mondom, túlragyogod mindet...
Kopár fák között
bujdosó lépcsőfokok,
éveken át járó
láthatatlan lábnyomok.
Elfeledve, hogy vagyok
a végtelenről álmodok,
de átnyúlva a vágyakon
tudatomba hang oson.