Versek az álmokról
Álmok partján vígan élek,
Nem zavarnak bús emlékek.
Csak a vágy fűt egye engem,
Veled lennék minden percben.
Kérlek, angyalom, légy erős, és soha ne hagyd el magad,
nekem te vagy az összes gondolat, haj, de vágyom utánad.
Magyar testvérem, köszönöm a szép álmokat,
Ami miatt szeretném, hogy a tollam fegyver lenne!
Magyarország, köszönöm a szép dalokat,
Ami miatt szeretném, hogy kezemben fegyver lenne!
Színes krétával
Angyalt rajzoló,
Édes álom
Mentette meg
Az embert bennem,
Remélek újra
Festett perceket.
Kint a tavasz és a tél harcol,
bent víz csobog, és énekelsz
régi dallamokat - ifjúságunk idézve.
Hiába szép a Mennyország, ha üres,
beleálmodlak, nem jó itt nélküled,
száz levelet írok, palackba zárom,
tenger híján kis tavamba dobálom,
ha olvasod, tudni fogod, hogy vagyok:
hiányzol, és hosszúak a nappalok...
Régies szavakkal illetem e rónát,
És nem tudom, mért írom e nótát,
De olybá tűnik, nem létezem,
Üvegen sem látszik lélegzetem.
Amint lassan fárad a test,
langyos szellővel eljön az est,
a félhomályba árnyékot fest,
vágyálmot hozni ma sem lesz rest.
A fény örök áldása mindenkire rászáll.
S az angyal, ki adta, most továbbszáll.
Várják őt sokan még szerte a világban!
Csakis egy álomkép volt,
egy megőszült pillanat,
egy elfeledett mosoly,
egy álomképbe zárt fogoly.
Pillanatok tűnnek el
a hajnal fényében
könnycsepp ízét érzem
sikolyomra riadok
Maradj!
Írok egy dalt tavasznak alkonyán,
Zúgó záporeső mossa a Kánaánt.
Kottákat szerkesztek rímes palástokkal,
Élem életemet kínzó fájdalommal.
Emlékszel, még anno `18-ban,
Hogyha meggazdagszunk,
Majd veszünk egyet.
Menőnek gondoltuk magunkat,
És rá pár évvel, mikor tényleg
Aláírtuk a papírokat, hogy a miénk.