Versek az álmokról
Álmomban anyám élt,
és ki volt gömbölyödve,
rajta agyonstoppolgatott
virágmintás, kis köténye,
keze annak a zsebében.
Álmomban sokszor
sűrű, fekete víz látszik.
A vízen egy ócska,
régi ladik ázik.
Sötétben úszó álomképek,
Megtört üvegszemcsék, vakító fények,
Sugaras, torz világ, hiányos nézet,
Úttalan utakon réveteg rémek.
Egy virág szirmán ébredtem ma,
láttam a Napot, ahogy
tükörként ragyog...
A legszebb álmom volt talán,
Én voltam a királylány.
Előttem egy dalia,
Álmaimnak lovagja.
Egy reménykeltő pillanat,
Szívem máris nagyot dobban.
Csilingelő érzések járják át szívemet,
A szívem szárnyakat növesztett.
Teljes gondolatbuborék fojtogat magával,
nem mondhatom, hogy ritkán álmodom.
Mért nem lehettem csobogó patak,
mely sziklák között is vígan halad?
Válságok mindenhol: testben és
lélekben, valós és képzelt dolgok
megannyi összevisszaságaiban.
csupa ámulás a nyakkendős öröm
pedig nem vagyok gonosztevő
komisz bűnöket mind széttöröm
ha parancsom követi a temető
de ahányszor örök foltot éget
homlokomra a gyógyult pihenés
- bús lelkemet fölkeresi az élet -
látomásom szabad nevetés...