Versek az álmokról
Mikor a Hold lopakodva oson,
előcsalja csillaggyermekeit
magánymarta, borús, téli estén,
hiányod tombol szívem közepén.
Hatalmas szél kerekedett,
a szélből nagy vihar lett,
vadul korbácsolta a vizet,
kicsiny hajónk majd elsüllyedt.
Üres gyomorral ébredtem mégis,
hiába törtem az ablakon át
biztos jövő felé a negyedik gangról,
a poroló megfogott, s nem hulltam alá.
Szerencsés János (Szerencses71)
Ma reggel a szemedbe néztem,
jó érzés kerített egyből hatalmába.
Furcsa bizsergés járta át testemet,
éreztem vállamon a törékeny kezed.
Eltárolt jó s rossz élménycsillagok az agy
impulzusainak tejútrendszerében,
mely apró kockák bevillanásában hat.
Kódok tárolásának felidézése
Lennék én öröm a szomorú szívekben,
én lennék a szivárvány a szürke színekben.
Ecsetemmel boldogságot festenék az arcokra,
mindenki lehetne a szeretet bajnoka.
az éjeket még elhordom.
vállaimon reszket a csönd,
szavak olvadáspontjai hűlnek,
szemekből hóvihar köszönt.
Szeretnék álmodni szépet,
festeni jövőről csodálatos képet.
Hol béke van, s az arcokon derű,
mert minden kívánság sikerül.
Éjfélre járhat.
Ez nem káprázat.
Ősök árnyai sírokból kikelve
emlékeket keltenek bennem.
Aludj csak...
Én ébren álmodom!
Féltőn átölel két karom. Csillagfényes éjeken
Átölel a végtelen.
Aludj hát, álmodj édesen.
Álltam szakadó Hold fénye alatt,
Könnyekben soroltam vágyaimat.
E fény sötétkékre színezte az eget,
Eget, mely adott nékem emléket.
Álom
Megálmodtam, de sajnos, a világ ridegen való.
Nem tűr semmit, aki nem hasonló.
Kiábrándít, meggyötör, majd félrelök nemmel,
Aztán állok szótlanul, és nem értem, mi lett ezzel.
Hosszú, téli éjszakákon
Elrepít egy édes álom.
Kert, kapu sáros,
Alszik a város,
Dunyha se moccan,
Zúzmara koppan.
Forog a szélkerék, rajta
véres cafatok,
a malom alja vérben ázik,
mindenhol, ahová nézek...