Versek az álmokról
2. rész - Veled ébrednék
Álmaimban nem félek,
ott mindig minden csak szép lehet.
Nem bánthat senki és semmi,
csak hagyom magam a semmiben elveszni.
A lépések is megálltak most
idő nélkül a szárnyaló nyárban
fáradt Mona Lisák fogják kezemet
pedig csak egyetlen mosolyodra vártam...
időmértékes szonett
Tüzes égen a hajnali pír öle,
Végtelen úton imádni való a
Társ: a magányba meredt üres élte...
Csillag az álmokat is besorolja.
Szemhéjam alatt
álmok lovaglanak,
egy erdőt bámulok,
és az ő nemezszemét,
az erdő egy regény...
Csodás álmot láttam,
Virágos réten sétáltam.
Kék volt az ég, a Nap sütött,
A természet rám köszönt.
Oly vagyok, mint egy kisgyermek,
Álmodozva telnek el a kócos percek.
Jobb lenni gyereknek, aki mindig nevet,
Mint felnőttnek, akinek szíve nem szeret.
Légkő szorongatja a szívem.
Sajogva karcol, horzsol tétlen.
Görnyedve botladozom alatta.
Valami történt az éjjel.
Az ég vörösben izzik.
A földön fekete lángok járják táncukat.
Szabad akarok lenni, akár a madár,
ki oly magasban szállhat, hol senki se jár.
Elhagyva láncot, monoton hétköznapot,
csak azt érezni végre, hogy szabad vagyok.
Forgolódom itt félálomban
kicsivel a tudatalattim felett.
Megpróbálom értelmezni
vagy elfogadni az érzetet.
Az az ősz más volt
az Isten tudja tán miért
de bennem már
minden ősz egybefolyt
csupán a csend él
lelkem mélyén
a színeik talán
mik mindig...
Kicsit még várok
Látnom kell ki mennyit ér
Túl mély az árok
Nem fogadom el ki többet ígér
Pataki Zoltán (Sonnenuntergang)
Rózsás ruhájában fújja fuvoláját
A nádszáltündér, kinek nótáját
Hallgatják a csillagok, az őrzők,
Emberek szemében mélyen rejlők.
Itt ülök a csöndben egyedül,
Hallgatom a süvítő szelet,
Kint zápor kopogtat az ablakon,
Csak némán nézem a bús eget.
Sok tüske megszúrta már az én lelkemet,
pihe-puha álmok, hát mi lesz veletek?
Éget a múlt, fájó lelkem megsebzett lett,
lesz-e még életemre gyógyír, Istenem?