Állatos versek
Ezeregy színt öltve pompázik az ősz;
Burkát a dió ágvégen aszalja,
És szürke mákonyt hint hajnaltájt a köd,
Míg melegével a nap fel nem kapja.
Mesét mondok, én piciny Lénám,
most kérlek, nagyon figyelj énrám,
mesélek a rétről, a kis patakról,
a kis őzről és a vadnyulakról!
Beivott az apró cincér,
ki is dobta őt a pincér.
Csuklott a drága nagyokat,
énekelt víg népdalokat.
Karácsonynak szép estéjén
Minden ember e földtekén
Kívánva a reményt, békét,
Szeretetben élné egy életét.
Griffmadár, repítsd fel lelkem,
érezzem, hogy megszülettem.
Élt nálunk egy cica,
olyan igazi, mohó fajta.
Ki a halat úgy imádta,
a vizet meg utálta.
Egy bogár a fejébe vette
a lapátot, s levédette
marketing céljából.
Azóta is téblábol.
Szentjánosbogárrajzás
Hadd legyek éjjeli bogár
Villódzó lámpás fénye...
Valamit rejt a borostyán,
surrognak, mozdulnak levelek,
életre kel a csupasz diófánk,
rajta sárgásszürke, zöld színek.
Csak hunyd be szemed,
a zümmögés most jót jelent,
millió méh száll keresztül-kasul,
nektárt hoznak szirmostul
ez idilli álomképben,
mit apró, részeg pókok fonnak,
úgy hatott rájuk a méz, mint a konyak...
Dobos Mihály Zsoltné (Angyalka73)
Azon a télen odakint sűrűn hullott a hó,
és az ablakpárkányra szél sodort egy különös hógolyót.
Közelebb gurult, és oly` aprócska volt a termete.
De hiszen ez egy kismadár! Valójában gondoltam-e?
Mókusok az odúban
mogyorót törnek vígan,
de néha azért ki-kinéznek,
vége-e már a télnek.
A néma fájdalom ott volt a szemében,
Ahogy magányosan ült a rácsok mögött.
Egyszer elszáll minden madár,
ki itt maradt, békében jár,
ösztön útján otthont teremt,
szárnya csillog, gyorsan rebben.
"Ott jár a jókedv mókusa",
Hol a fákon makk és dió,
Van csemege, sok millió,
Télen ez a mókus jussa.