Állatos versek
Egy "Öreg Kutya" monológja
Éltes vagyok.
Külsőm rég nem fiatalos,
testemen
szőrtelen foltok,
a számtalan utód miatt
emlőimet porban húzom.
A turbékoló gerlepár
szállásom ablakára száll,
reggel-este énekelnek,
szép hangjukra ébredek fel.
Őserdőben, őslevélen,
Két kis szárnyas ringott régen.
Az egyikük dolgos, szorgos,
A potroha sárga foltos.
Talán hathetes voltál, amikor a vásárban
Először megszagoltál és hozzám bújtál,
Te akkor már rögvest hozzám tartoztál,
Egy ennivaló, vinnyogó kisördög voltál.
Cini-cini, kisegér,
cica mellé idefér.
Férne ő, de nem merész,
odújában heverész.
Sok kis apró, törékeny fecske gyülekezik,
ismerős fészkétől bánatos dallal búcsúzik.
Könnyét hullatja, ám lassan felszáll, elvonul
messze-messze délre, szívem féltőn összeszorul.
Róka koma gyomra korog.
Mérgében nagyokat morog.
Elindult az erdőszélre.
Ebédrevalót keresne.
Ahol makkot keresgélve
a talajba két agyar túr
éhes vadkan álmában,
fantáziánk teremtménye:
a jó öreg Gombóc Artúr
morgolódik hálátlan,
amióta tegnap este
az orvosát fölkereste.
Nyúlkergetős volt az estém,
míg mások a szerelmet keresték,
nekem süldő nyuszi jutott,
ki óljából, zsupsz, kiugrott.
15 évvel ezelőtt megszületett egy csillag,
a legfényesebb, amit valaha láttam.
Véletlen volt a találkozás,
angyalok vezettek el hozzád,
Belenéztem gyönyörű, fekete szemedbe,
azonnal tudtam, hogy kellesz nekem.
Szép barna szeme hűséggel tekint rád,
Hol voltál, gazdi? Kérdezi Tumbli kutyád.
Egy nem túl picinyke keresztes pók
(nem mondom azt hogy szegény)
Kucorgott szűk konyhám sötét szegletén
De mivel mérges volt ő
Lespricceltem én
A kemény
Ám
Annál félénkebb nő...
mondóka
Van egy tevém:
egy púpja van,
ez a tevém egypúpú.
Másik tevém
két púpot hord,
az meg már a kétpúpú.
Szomorú az elefánt,
Elsírja a bánatát.
Nagyon megnőtt az ormányom,
Rálépek, ha nem vigyázok.
A kis tigris
Ugrál össze-vissza,
Mint egy kicsi majom,
Hízeleg, ha éhes,
Karmolja a karom.