Állatos versek
Cila cica bajsza
bizony, volt már kajla!
Múltkor, mikor torkoskodott,
beragadt a vajba.
Erdő szélén, a fák alatt
csobogva fut sebes patak.
Vidra uram épp arra jár,
tetszik neki erdő, a táj.
Valaki jár a fák között,
gallyak ropognak talpa alatt.
Vajon állat vagy emberfia
oson itt a kertek alatt?
Egy kisegér elindult
a macska nyomában.
Ellenszél volt, nem volt veszély,
ezért ment oly bátran.
Zöld a rét, csicseregnek a madarak.
A füvet legelészik a szamarak.
Tollas madár fejük felett levegő-
Ben köröz, majd ereszkedik, remegő
A csapása, lehajol, nagyot legyez
A nektárból, mit ember víznek nevez,
Majd nagyokat kortyol `tána belőle.
Apró gyíkok napsütésben
sütkéreznek kerítésen.
Szolizni ők idejárnak,
lusta legyekre vadásznak.
Azt mondják: ne adj a kecskének kéket!
Miért, én nem szerethetem a szépet?!
Tele tőgyem már a zölddel,
feldobnám egy sütőtökkel,
de oly zsenge még a szára,
és a boltban nagy az ára.
Egy szürke vadgalamb
a diófán rakott fészket,
úgy tűnik, ez lesz a legkedvesebb nyaram,
mert itt üdvözölhetem a gyönyörű vendéget.
Valahol, talán Tiberiás taván
Hajózott két ember, mint bogár a sarán.
Gondolták, úgyis éhesek, kivetik
Hálójukat, mikor elérnek egy szigetig.
cicáim
Nem vártam őket,
de
annyi mosolyt
s örömet adnak,
hogy
gátat csak
én
szabhatok magamnak!
Árok partján pipitér,
feje citromsárga.
Mikor a méh hozzáér,
hívja, jöjjön bálba.
Micike most épp hízelkedő szakaszában van.
Játszik szünet nélkül, mellettem suhan.
Eldobja magát, mutatja, hol simogathatom.
Eltűrné naphosszat, hogy karomban tartom.