Állatos versek
Reggelente hat óra tájon
Hiába kísért az álom,
Bár kába vagyok néha,
Vár rám a hajnali séta.
Fontos, hogy ne legyek puhány,
Baktatok kutyám után.
Leköpött a jó barátom,
a púptalan teveféle.
Utólag én nagyon bánom,
hogy nem mentem fedezékbe.
Nem megy sétálni a Margitszigetre,
jó nagyokat ugrik, ha nagyon sietne,
azt, hogy bőkezű, nem mondhatjuk rája,
erszénye van, de nincsen pénztárcája.
Fekete macska csücsül a fán,
Hold fényét pásztázza talán,
Kertek alatt varjak repkednek,
Hideg időt jelezhetnek
Hatalmas hal, mi ritka manapság,
a magyar vizekben nem látni mostanság,
életmódja nyugodt, beéri rákokkal, halakkal,
jaj neki, ha találkozik halászó alakokkal,
kifogják, drága húsát árulják,
ikráit pirítóson majszolják...
Büdös disznó, ez a sorsod,
az életben nincsen gondod.
Zabálj, röfögj, tömd a hasad,
növeld hájad tokád alatt.
Én vagyok a Hétfejű, én, a híres Hétfejű.
Tűz van itt, tűz van ott. Lángol a város, hoppla-hopp,
Szép az élet sárkányként, nem lennék én más semmiért.
Hát elmentél, te kedves eb!
Kutyák közül legkedvesebb.
Gazdád mondta, hogy rákos voltál,
Májdaganat, bár csak vizet ittál.
Szelek szárnyán őszen átlát
varjúcsalád, fontos, ám lásd,
költőhelyét, ha elhagyja,
vércse, füles használhatja,
így vigyázd a fákat te is,
sok madárnak menedékit,
benne élet piciny hangja,
csivitelnek sorba` rajta.
Zsömi cicám, kis aranyos
Beleült a kádba.
Nézett rám nagy szemeivel,
A víz ne vesszen kárba.
Pocsékolásra sarkall bár az ördög,
a garasos fukarkodás erényét,
a kicsinyes kispolgár véleményét
megtestesíti jelképként a hörcsög.
Mondóka
Vakond vagyok, bundám pamacs,
Járművem a legjobb tragacs.
Napestig a földet túrom,
Buckavárak sorát tárom.
Meseszép a reggel, meseszép a táj.
Mégsem repül már sok-sok kismadár.
Nem dalol a madár reggel ablakomba`.
Nem éneklek magyar nótát véle minden nap.
Dunaparti nyári éjben
tücsökzene száll a szélben.
Nem szereti, csak a nótát,
hangya végzi a nehéz munkát.
Gondol ő a hideg télre,
későbbi éhínségre.