Állatos versek
Hírneves volt dédnagyapja,
erő szakon doktorált:
vasláncokat szétharapva
koptatgatta fogsorát.
Nyugodtan repültem,
Unottan, merülten,
Szeltem a levegőt,
Tettem a lehetőt,
Egy parkba érkeztem,
Megcsalva éreztem,
Nyomtam a tempómat,
Hoztam a szerkómat...
Teknőc Béla
olyan béka,
nagy súlyt visel,
házat cipel,
csontos páncélt.
A mi hattyúnk bütykös,
otthona most zűrös,
szingli lett az árva,
nincsen neki párja.
Kip-kop kipi-kop
Szólt a harkály
A hegyes csőrével
Lyukakat furkál
Fogadj örökbe! Ígérem, hű társad leszek.
Szívembe zárlak, hol már vannak sebek.
Lelkemet gyógyítod, s én is ezt teszem neked.
Én mindig, mindig ott leszek veled.
Megy a liba gyalogútra,
egy, kettő, három, négy!
Jobbra-balra jár a nyaka,
egy, kettő, három, négy!
Paplak mellett lakik Füles,
plébános úr nagyon ügyes,
mise után kap reggelit,
még szabadon is engedik.
Fekete kis gombóc voltál
Szelíd őzikeszemekkel.
A mamádtól elszakadván
Hozzánk sodort az életed.
Éhes vagyok, enni kérek,
Jólesik nekem az étek.
Ne sajnáld a finomabbat!
Szeretsz engem, úgyhogy azt add!
Egyszer egy kis őzike
Házak közé betévedt.
Befogadta egy család.
Megetették, itatták.
Begyulladt a zsiráf nyaka,
koncerten volt az éjszaka.
Rengeteget dalolt, csápolt,
hajnalra már nem volt ápolt.
Kis oroszlán az anyjával
kutyagol a szavannában.