Adventi versek
gondolatban néha fennakadt -
nem igazán szerettem várni,
inkább vágyakoztam volna
fél lábon állva-tudva,
leszek majd első abban
a sorban,
ahol mindenki vágyva várt!
December a disznóságok, jégvirágok,
sípályák, végszavazások, vidéki torok,
pirospaprikás abált szalonnák hava.
Advent villamosa kanyarban csikorog.
Ünnepváró
Valahol a messzeségben
Tündöklő még a fény,
Valahol a szívek mélyén
Rejtőzik a hit, és éled a remény.
Adventi koszorúnk első gyertyája,
Fellobbant annak csodálatos lángja.
Békét hoz a szívbe méltósággal,
Ünnepi hangulat kezdő boldogsággal.
Jer közelebb
Beköszöntött a rideg tél,
tombol, süvít a csípős szél.
Földet fagy kővé dermeszt,
keringnek puha hópelyhek.
Otthonra lel lényünk titkos rejtekében,
Mutatja a fényt éjsötét földünknek,
Mutatja szikrázva, mindenki lássa meg,
hogy ott is legyen, hol hiányzik belőle.
Ajtómon kopog karácsony, leheletét érzem,
Nem anyagi oldalát, de meghittségét kérem.
Körbenézek kis falumban, és a jót kutatom,
Ha mosolyt és kedvességet kapok, továbbadom.
Beköszönt a téli hideg,
Mindenki tudja, ez mit jelent.
Leesik az első hó,
Szánján jön a Télapó.
Erőtlenül vetülnek rám a fények,
Éj szőnyegén hunyorog a csillagzat.
Egy mosolyt sem küld felém a pillanat,
Holdsarló halványan kúszik az Égen.
Odakint december járja az utcákat,
a tájra havat hint,
igazi káprázat.
Kísér a világ, míg látod a fényét,
Simogatón szemedbe belebújik,
Ott szomját oltja: a könnyedből iszik,
Tört sugara által látod életét!
Pihenőre vált az élet, szusszanva nagyot.
Űzi, űzi birtokáról a rohanást,
békevágy uralja a kavargó havat.
Egy adventi kórushangversenyen
Őszinte hittel száll a sok ünnepi ének
fel egyenesen az esti, sötét éjbe,
majd onnan le közvetlenül a lelkekbe,
a Jézus születését várók szívébe.