Adventi versek
Rendületlenül remélek a reménytelenségben.
Körmöm szakadtáig e langyos decemberben,
hiszek a naponta próbára tett szeretetben.
Szállingózik a hó,
mutatja, hogy havazhatna is,
jéggel cseng-bonghatna,
zúzmarával szikrázhatna a tél,
de még nem állok készen
a karácsony kegyelmére,
még durcás a lelkem,
ezért nem fehér a táj...
Lobogva ég a negyedik gyertya,
Csillagszikráit az ég felé szórja,
Fénye világít - még ADVENT napja,
Szinte hallom, amint énekel angyalok kara.
járod a járod a várost
lidlibe tódul a jónép
este kigyúlnak a lájtok
pár nap és elfut az óév
Karácsony
Szép pelyhekben hull a hó,
fehérbe öltözik a táj.
Zúzmarás faágon megcsillan a napsugár,
meleget már nem ad, fénye is halovány,
mint a gyertya fénye a fenyőfa ágán.
De a fenyő illata bejárja a kis szobám.
Asztalomon szép adventi koszorú pihen.
Lassan kiürül az utca,
még páran várnak a buszra.
Utolsót szusszanj, ünnep van.
Kezdi csak egyedül, pislákolva, félve,
karcsún felívelve gyönyörű zenére,
felizzik pirosan, lelke lángra lobban,
érezni melegét, szíve nagyot dobban.
Hol vásári láz duzzasztja bimbóját
a vágyrügyeken, hétszentséges bizniszt
fényez Joulupukki és a finn gólyák,
csóró vevő mindent néz, de semmit visz.
Rohan a világ, hajszol, nem vár,
Néma gondolatom zaj nyomja el.
Figyelmem elsuhan a lényeg felett,
Nem hallom az Istennek hangját.
Nem lázongva,
csak lázban égve
várlak csendesen, bízva.
Ha lassan is, tudom, eljössz.
Tél van, mennyi lágy pihe... hull a hó,
Alvó világnak puha takaró.
Esti fénynél csillog a fehérség,
Szívekben remény - reménytelenség.
Hóval érkezett a december,
pihe-puha szárnya lett a fáknak,
szél repítette sóhajom
neki a tájnak, a világnak...
Karácsony felé...
Templomtornyok keresztjei között feszül az izgalmas várakozás,
Füstöt pipáló kémények fölött harang szava szelíd simogatás.
Megérint engem az ünnep lehelete,
emberek irántam érzett szeretete.
Kipattan belőlem a bimbózó élet,
tekintetem a messzeségbe réved.