Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Egy válás anatómiája

Vicsorgó fogakkal mordulsz a lelkemre.
Tépnéd, ha tudnád... tépnéd kedvedre.
Tépnéd tán azt is: mit tépni sem lehet-
A közös múltunkon, már nem ejthetsz sebet...
De szétmarcangolhatsz itt a jelenben,
látom a gyűlölet lángjait szemedben.
Látom, hogy Hozzád; szólni már nem lehet,
akit egykor szerettél: örökre elmehet.
Elmehet világgá, vigye a batyuját,
bezártad előtte: szívednek kapuját.

Pedig milyen szépen indult!
Kár volna tagadni,
mert szerettünk egymás karjába omolni.
Úgy ölelkeztünk, hogy pirult az Úristen,
tétovázott keze a mennyei kilincsen.
Csak Ámor tüsténkedett, hisz sok volt a dolga,
mi mást is tehetne: egy szerelemszolga.

Tehát szép volt... ezt bátran mondhatom,
ám megváltoztál Drágám: egy őszi hajnalon.
Elmúlt a nyár heve, kialudt a tűz...
Azt mondtad: hozzám már semmi sem fűz.
Tudtam a Másikról, de szólni nem mertem;
hátha csak kaland lesz az az ismeretlen.
És múlnak a napok, a hetek, az évek.
És én még mindig szeretlek Téged!
És álmomban a testem: testedhez tapadt,
oly kéjes érzés volt, úgy magával ragadt...

...most itt állok Előtted: vicsorogsz lelkemre,
tépnéd, ha tudnád... tépnéd kedvedre.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom