Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Sorsom...

A sorsom, mint mikor az Óceán közepén
Egyedül hányódom egy raklap tetején,
Naptól égetve. A vizet nem ihatom,
Szomjasan tengődve, a halál árnyékában sodródom.
Istentől is távol, reménytelenül, bénán.
Esélyem annyi, mint mikor a gólya lenyeli a békát.
Viselem sorsom némán, körülöttem tengernyi tenger,
Csak víz, csak víz, miből inni az ember nem mer.
Nem csak, hogy nem mer, nem is tanácsos.
Szomjazom egyre jobban, nincs ki adjon tanácsot.
Oly nagy a magányom, miért kívánják halálom?
A nap leégette fejemről a hajat,
testemről a bőrt és a szőrt.
Nem ihatnék egy üveg sört?
A látóhatár végtelen, forróságtól remegő.
Víznek bosszúja, tervem dugába dől.
Testem dobálja hullámok őrült erejével.
Le és fel. Játszik velem, mint szél a falevéllel.
Az ellenállás reménytelen, s már erőm sincsen.
Úgy vergődöm, mint a halálraítélt,
a Föld is megremeg,
Utolsó vonaglás. Felhő közeleg.
Napnak ereje enyhül. Egy hajó a közelben.
Mégis? Mégis sikerülhet? Talán igen, ha elég gyorsak,
S szándékuk nem hátsó, akkor jót hoz a holnap.
Szemem a távolba mered.
De lám a hajó irányt vált, és a felhőből vihar,kereked,
Érzésem, mint mikor a haldoklóba, még egy nagyot bevernek.
A hajóval jött a remény, és sajnos el is ment.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom