Hibajelentés küldése

Dupla tagadás

Nem hiszem, hogy nem tudok
Rímet adni senkinek,
Mert a világot a jó-
Tettrekészség menti meg.

Nem hiszem, hogy hazugként
Csöngetnek a rímeim,
S mint egyke gyerek maga-
Mutogatom íveim.

Nem hiszem, hogy a szavam
Könnyebb, kisebb, kedvesebb,
S nem hiszem, hogy tétlenebb,
Tökéletlen tetvesebb.

Nem hiszem, hogyha asztal-
Fiók csak az olvasóm,
Hiábavalóbb, mintha
Tanóráim untatom.

Nem, hiszem, hogy szép vagy jó
Lehet csupán, életem
Is úgy lett egy és ugyan-
Az, ha volt rá érdemem.

Nem hiszem, hogy a ritmus
Alatt reng csupán a föld,
És édes pénz éhező
Bendőt, mint bukszát kitölt.

Nem hiszem, hogy nincs miért
Rímet hagyni örökül,
Hogy többet ér, többet ér
Magyarul, mint törökül.

Nem hiszem, hogy nincs miből
Adni ritka rímeim,
Nem hiszem, hogy nincsenek
Bennem hívő híveim.

Nem hiszem, hogy a másik
Ember nálam többet ér,
Triviális tudás, de
Ebbe minden belefér.

Nem hiszem, hogy a szó, hogy
Száz szó, és ezer elég,
Nem hiszem, hogy könyvem jobb,
Ha magas máglyán elég!

Nem hiszem, hogy e rímek,
E sok rím csak semmit ér,
Mert a semmi pont olyan,
Pont olyan, amilyen én!