Hibajelentés küldése

Furcsa játszma

Vajon miképp rohant el mellettünk ennyi év,
hová tűnt a szelíd patak, napsütötte rét?
Elpárolgott jókedvünk is mára, démon-könny*
ült szemed sarkába, és felfalta a közöny
álmainkat, amiket szívünk dallamára
vágy-ecsettel festettünk a felhők falára...
Bár csillagaink rég elvesztették fényüket,
mégse hiszem, hogy sokáig bírnám nélküled,
féltékenység, vádak, kitartó tagadással,
szeretni egymást, közben harcolni egymással,
életünk boldogságpohárba töltött káosz,
cseppnyi Éden, közel a Pokol kapujához...

Mostanában gyakran esik, s annál meglepőbb,
hogy elég egy verőfényes hétfő délelőtt,
és hirtelen minden más lesz, úgy ölelsz újra,
mintha nem tévedtünk volna egy alagútba,
ilyenkor nem számít, hogy mi történik velünk,
mindegy, hova indul(t)unk, és hová érkezünk.
Persze később folytatódik a furcsa játszma,
ki lép (le) előbb, a kőr, ász vagy a pikk dáma,
menekülni lenne jó, de szívem visszatart,
a tűz ellobbant már rég, csak a hamu alatt
parázslik szikra, elnyelt egy ócska kalitka...
néha besüt a nap, igaz, ez elég ritka...