Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Lebegés

Bús-feketén hömpölygött az éjszaka,
Paplan alatt bújt az összes csillaga.
Az elfogyó Hold gyászruhába öltözött,
búcsúzott a mától, mi végleg elköszönt.

Bámultam a végtelen égboltot,
szemem lassan álomra csukódott,
még hallani véltem, ahogy nesztelenül
oson a csend, s az ágyam szélére ül.

Egyszer csak felálltam. Szobámban a födém
vattacukor-felhőként tornyosult fölém,
s valami felemelt, fel a magasba -
még láttam magamat néhány pillanatra.

Fehér hálóingem uszályként lebegett,
pedig szélcsend volt, és béke és szeretet.
Fényárban úszott tér, idő és anyag,
pedig nem volt se Hold, se csillag, se Nap -

csak egy hatalmas, fenséges alak,
hangja édes volt, és lágy és arany.
Tenyerén tartotta az egész világot,
már tudtam, hogy Isten Ő, ki előtt állok,
s talán az utolsó szavára várok -

És szólított, mint akkor, oly réges-régen,
mielőtt a Földre eresztette fényem -
- Vissza Hozzám, most nem térhetsz mégse!
Mi feladatod, nincsen még készen!
Menj! Tudni fogod, mikor van vége!

...majd hirtelen kihunytak a fények -
és sötét volt, bús, fekete éjjel.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom