Hibajelentés küldése

Suttog a falevél

Szelíd mosolyával kacsint a Nap,
fák között, mint a kis csikó, szalad.
Míg a zöldfülű, kisded levelek
hajladoznak, sudár fát ölelnek.

Méltóság, nyugalom, síri e csend,
nicsak, egy kicsi levél megrezzent.
Ráhajolt a párjára szelíden,
mesél öreg őszről, majd megpihen.

Ahogy a délceg daliák, sorban
állnak a magas fák oszlopokban.
Hallgatják ők, mit suttog a levél,
pillantása a szívükig elér.

A nyár virít, eleven, csoda jó,
a zöld pázsit teste már fakuló.
Ő is sejti, hogy a levél mit lát,
bár neki sem árulta el titkát.

Lassacskán elköszön fa ágától,
búcsúzik a kedves, jó baráttól.
Szél, ha borzolja dús, deres haját,
hullik, érzi a nyirkos föld szagát.

Tél előveszi fehér paplanját,
mondja meséjét - az éj csillagát.
Betakarja őt szelíden, lágyan,
úgy legyen örökre békés álma.

Üde, zöld gyermeke kikeletkor
fa ágának kedvesen behódol,
mint szerelmes ifjú leányt csókol.
Ezer évig csókol, csókol s bókol.