Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Emberöltő

Récékkel úszkálnak bágyadt
fellegek a sekély Balatonon,
álmosság lett úrrá fáradt,
kóválygó, hajnali öntudaton.

Kósza álmom sejtelmesen illan,
rám terül szép paplan-ködöm,
magam csak egyre győzködöm:
fény leginkább vaksötétben csillan.

Álmaim csúf tavába könny
hull, csüggedvén alámerülhetek,
rejtve mindentől odafönn,
míg napsugarak nem köszöntenek.

Sok régi eszme, nemes gondolat -
velük mi történt, mivé lett?
pislog az ég, őszi bú fojtogat
homályba burkolt lelkeket.

Tucatjával görnyedt, vén faágak
víz fodrain ringatózni vágynak,
mint fákon megannyi fagyöngy,
szívem húrján ül sok göröngy.

E ropogva hajladozó gallyak
nagyokat reccsenve sóhajtoznak,
én pedig csak morgok csendben,
míg aluszik ember s minden.

Fájdalmaim fúrt kútja mély s konok,
az idő volna rá gyógyír,
hintsen abból a hajnalpír
- mindahány pillanatért lakolok...

Bánatot magunkba fojtani kár,
s habár idebenn nem tűrik -
szívet kiönteni békével jár,
hisz` megfojt, mi egyre gyűlik.

Zúgó idő, misztikus teremtő:
lehet sok vagy kevés, de hát
mihelyt megérzem múlását -
már végtelenje sem elegendő.

Keszthely, 2018., Nyomasztó gondolatok társaságában egy hűvös-ködös Balaton-parti hajnalon.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom