Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Strahd

Ő maradt, az idő ment,
A kor vásott, alakja nem,
Rég sok szolga csoszogott,
Most vára szinte elhagyott,
Ám ha beköszönt az éj,
Éhség váltja dermedtségét,
Lopakodik, mint a homály,
Nappal utazz, család ha vár,
Ne legyen hiába halál.

A gyertya itten nem segít,
Mert hosszú árny uralkodik,
Elcserélte életét,
Hatalma most szörnyűség,
Mások vérén él immár,
Őt is szépen megrágták,
Ámította hamis érv,
S végleg győzött a sötét.

Józan, gőgös ember volt,
Tudta, mit ér élő s holt,
Bábuk az ő asztalán,
Lépni velük sose bánt,
És amit nem birtokolt,
Sajnos abba tört e fog,
Egyetlen szerelme tárgya -
Testvérének volt mátkája.

Onnantól gyötörte fonák,
Kereste az útját-módját,
Udvarolt és kutatott,
Hogy szerezhet valamit ott,
Hol semmi jó nem találtatott.
Végül áttört végső pecsét,
Megköttetett gaz egyezség,
Ám mint annyi balgát, átverték:

Megmarad a külcsín-érték,
Tovább él, mint azt remélték,
A sógornőt is megkapja,
Csak kicsit meg kell halnia.
Arról bizony nem szólt fáma,
Röpke időt röpülhet...
Vége, midőn hajnal lett,
A hadúr várát vér áztatta,
Övé, ellené, szerelméé sajna,
Innen ered lelkének világtúli sarja.

P. N. Elrod: Én, Strahd című regénye nyomán.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom