Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Mese az Emberről

Talán felhőkből lépett elő
vagy gyűrött vágyakon
az Ember
ezen a koszlott,
halványló csillagon.
Vagy földben dagonyázó
szivárványszívből,
túl ezer-száz titkon
egy lánglélek mélyéből,
titkokat őrző,
bezárt ajtókon,
szeretettként létezett
az univerzumon.

De az is lehet,
hogy fénytelen hajnalokon született
oly érzésből,
hogy neki lenni kell,
és lepkeszárnyú őszökön
lett világmodell,
és űzte az embert a vágya,
a szánalom meg a Királyt,
aki őt szeretni vágyta!

Egy biztos:
meghívta őt
egy fényes, nagy úr,
s ringatta életbölcsőjét.
Kivárta volna, míg felnő,
ha nem akar nagyobbnak tűnni,
s ha túlnő
a véres századok felett.
Ám nyomorult léptei
csak siettek, siettek egyre,
de le a mélybe,
nem a hegyre.
Nem varázsos, gazdag országba,
föld alá akart,
szegénység bugyrába.
Felégette, mit Istene adott,
s megette a bolygót,
de hálát nem adott.

Mikor már mindenét felemésztette,
két kezét az ég felé emelte,
és sóvárogta,
epedve várta,
hogy az ég felhőiből
jöjjön megváltása.
S hullott a könnye, a vére,
az Embernek,
aki mindezt megélte...

Ki tudja, honnan lépett elő,
s milyen vágyakon
ezen a koszlott,
halványló csillagon,
mi végre létezett,
s miért lett ütött-kopott
az ember, aki
rosszul gondolkodott...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom