Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Sértegetők

Ne gondold, hogy lelkemben
nincsenek védekező tüskék,
bizony még hegyesebbek is,
mint amilyenek rózsát védték.

Miközben a rózsát szedheted
úgy, hogy jól látszanak tüskéi,
lelkembe komiszan hatolhatsz,
mert énedet rögtön nem sérti.

Már a szavadon érzem élét
gúnyos vagy bántó hangodnak,
ugye, jól sejtem, ez a védőpajzsod,
mint gerinctelen csúszó-mászónak.

Mint ahogy dél szele jeget olvaszt,
úgy kimondott szavaim, vagy írtak,
felmorzsolnak minden barikádot,
mert nem bántanak, nem gyaláznak.

Aki valamit ellop vagy képes hazudni,
de ki embert gyilkol, nem lehet feloldozni,
mert minden mást jóvá lehet így-úgy tenni,
de az elvett életet már nem lehet visszaadni.

Barcs, 2017.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom