Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

A hírgyártó nagyurakhoz

Sírunk reggel, hogy mily korán,
aztán este, hogy megint itt van,
s alig jut hó a szombatomra,
hogy a nap szívja megint a takaróm,
mit az őszön átbökött a kaparó,
aztán a tavasz is későn jött,
faggyal meg dérrel hempergött`,
s vitte a termés harmadát,
elfagytak az almafák,
a fejét fogja minden napom,
jaj, - semmid nincs -,
ezt hallgatom tőled,
te jós, jósok jósa,
én szegény!

Told végre hátrébb a kalapod,
s nézzél szét az udvaron,
s ha látsz majd kacsát bégetni,
akkor sírjál, akkor kelljél
fejed a falba verdesni,

mert tollas jószág
a bárányból hogyha lesz,
na az már valami!

Akkor lehet harangozni,
félreverni utadból a csapot,
s rémülten hívni a fölszentelt papot,
mi végre e csoda fura figura,
nyírjuk-e vagy kopasszuk,
ebédre miként is fogyasszuk?!

Jaj, mennyei Atyám!
Hallgass meg
vagy csak bólints,
ha nem értesz meg,
ember lennék? Vagy miféle,
hogy lopok, csalok, egyvégre,
se egy jó szó, cselekedet,
mi a mennyekbe emelne fel,
vagy szóljatok Ti, testvéreim,
van a kertben ibolya is,
és hogy a nyár nem lop tavaszt,
aztán a telet az ősz nem csalja

sokkal jobban, mint régen,

és csak a vészmadár hirdeti,
hogy mindig sír az ég alja,
és kesergi épp a nyarat,
s az áhított nagy Hatalmat?
Ami neki - hála! - nincs.

Mert ha nem így van,
hát csapjál agyon,
élni így én nem akarok!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom