Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Stockholm-szindróma

Ó, miféle báj az, mi arcod megszállta,
s rabul ejtette lényed egész mivoltát,
hogy bárki, ki csak egy percre is meglátta,
vak bábuként hajszolja fenséges csodád?
Miféle méreg lehet, mely így elkábít,
s az összes hibádat új színben mutatja?
Tán mosolyod az, mi annyira elámít,
hogy örök sebeim holtomig mulasztja?

Látlak én, ha füstként lebbensz az égboltig,
s tested minden atomja világba olvad,
eggyé fonódsz velem az utolsó csontig,
míg végső sóhajjal lényed el nem sorvad.
Érezlek én, ha lágy szellőként simítasz,
s ha a Nap melegével áramlasz belém,
olykor perzselsz, mint bőrömet a friss viasz,
mégis itt állok a Föld boldogabb felén.

Hallgatlak, ha lelked tengerként morajlik,
habokba fulladva ajkadat csókolom.
Mint gyermekét, ki csillagfény alatt alszik,
én bölcsőd hajnalig szelíden ringatom.
Alszol, mint ki elfáradt a lét mocskában,
s álmaiból merít tiszta éberséget,
megakadtál a Gonosz hitvány torkában,
mikor olyan hamar alábecsült téged.

Miféle erő, mit elém társz szüntelen,
legősibb ösztöneim újra felfedve?
Nem holmi világ, te lélegzet vagy nekem,
emlék, eszme, Isten egy por-testbe rejtve.
Miféle csillag vagy te az éter középpontján,
hogy fényed a mindenségtől tovább nyúlik?
Miféle érzés vagy szívem tikkadt dombján,
hogy varázsod nem marad, de el sem múlik?

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom