Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Nálam jártál, éreztem

Kisütött a nap, úgy érzem, ez te voltál,
üzentél nekünk onnan, ahol épp laktál.
Kiszakítottad az életből magadat,
itt hagytad anya nélkül a családodat.
Meghökkenve hallottam, miként te előrementél,
az emberek szívében nagy űrt teremtettél.
Zokogó gyásznép, érthetetlen, reménytelen arcok,
mindenki arcán ott volt a félelem, a bánat,
ami ott nyom, olyan ez, mint a ruházat.
Angyaltól szárnyat, vágyat vagy védelmet kaptam?
Éreztem, ott álltam megdermedve, mozdulatlan.
Vállam majd leszakadt, úgy fájt, megijedtem,
mintha az összes súly most rakódott volna rám.
Olyan érzés volt, mintha rángattak volna már
a mélybe, sötétbe, ahol téged senki se vár.
Néztem rá meredten, könnyeim áztatták arcomat,
hirtelen én is úgy éreztem, hogy feladtam harcomat.
Kimenekültem, de azóta minden megváltozott,
mint egy rossz álom, úgy belém maródott.
Segítettem volna, de már rajta nem tudtam,
vele menni őszintén nagyon nem akartam.
A földi élet oly édes és egyben keserű,
amit nem hiszünk el, az már nem is életszerű.

Egyszer mindenkinek mennie kell, csak nem mindegy, hogyan,
éljük addig életünket szeretetben s boldogan.
Sírkövünkre írt szöveg legyen életünk mottója,
mert ami már ott van, nem sokat számít a porban.

2017. december 2., 30. versem

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom