Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Emlékeztető

csak nyitott lélekkel és behunyt szemmel
láthatod, hogy a száraznak vélt ágakon
egy végtelennek tűnő évszaknak
a kifakult színtelen napjain is
hogyan nyílnak névtelen senkitől nem ismert
emlékeztetőként útjaid mentén apró virágok

utóvégre csak az aki hallgat hosszasan tudja
felfogni a találomra elhajított szavak értelmét
amik elvesznek így is a hamu és a füst világába`

csak az egyedüliséggel telt lélek
tud ülni vétség nélkül és beletörődve
a hétköznapok céltalanságába
sok-sok éjszaka a reggelre várva
sok-sok reggel az éjszakára várva

hogyha körbefalaztuk magunkat
megoldhatatlannak tűnő gondjainkkal
mi is falak leszünk de ha egyszer kitörünk
kitárt ablakok is lehetünk
amik az álmok kertje és a nosztalgia
fénye felé nyílanak majd amikből kipillanthatsz
túl a semmiségekkel megterhelt élet látszatain

azon napok emlékeibe amelyekbe
hallgatagon éltem behunyt szemmel
én is elvittelek abba a bői völgybe
ahol egész évben nyílnak a nefelejcsek
és ottani lelkem irántad való rezzenésével
és a szavaimmal - amit neked mondtam -
diszkréten ajtókat nyitottam
- még mindig remélem nemhiába -
hogy kiléphess egykor a nagyvilágba
és azért hogy amikor akarsz mindig elmehess
vissza abba a völgybe ahol egész esztendőben
a lelkekben egyfolytában nyílnak a nefelejcsek

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom