Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Egy képzelt esti séta a kórház ablakából szemlélve

Az úton kóvályog a tél,
álnok lelkekben lakozik a fenevad.
Konzervdobozban élnek az emberek,
vesszők, pontok és felkiáltójelek
vannak az emberek életében.

A vadlovak a vágóhídra érkeznek,
nyerítésük ott maradt a nyári réteken.
A vágóhidak nyögnek a bűneik súlyától.

Nem vagyok sem húgotok, sem testvéretek,
sem a halál, sem az élet vize nem vagyok!
Senki késének pengéje vagy véres rongya nem vagyok,
a szomorú és a szánni való emberek Ősze és Tele vagyok.
Az, aki hallgat, és a penészes falakat untalan foltozza,
az, aki ez értékétől kicsavart látomást magával hordozza!

Ereim kitágulnak, ököllel sújtanék a nap kirakataiba,
mert tudom, hogy mi van
az ujjongó eksztázison és a mohók ígéretein túl.

Az, ki szereti ez apokaliptikus pöcegödröt, annak
mogorva és rideg kőszíve van, az
a világ értelmetlenségeivel hosszabbítja
a kiforgatott idő üres pillanatait!

Az élet makacs utánzata
közömbös tekintettel
ezüstmécsest tart kezében,
ami világítja az utat.
Kerüld el, ha emberrel találkozol,
ha követ látsz, vedd öledbe,
mert mint lelki társ, sokkal töretlenebb!

Csak házfödelek és zsákutcák sora a szavakon túl.
A sötét gondolatokba rejtőzik a fenevad.
A falakon a rácsok mögött homályos ablakok,
vaksi szemtanúi ők a kicsinált életnek.

Éjfélre elaltatódott a fenevadtól való riadalom.
Sehol egy ember,
csak falak.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom