Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Földi élet

Isten minden embert igaznak teremtett,
De sok kigondolást ők mégis kerestek.
Példaképet adott, szabad a választás.
Aki nem követi, lesz annak csalódás.

Nagyon rövid lett már ez a földi élet,
Pedig Matuzsálem élt majd ezer évet,
Már ezután gonosz lett az emberiség,
Az Isten azt mondta, százhúsz legyen elég.

Utána megbánta, hogy embert teremtett,
Jött az özönvíz, s a gonoszok vége lett.
Egyedül csak Noét igaznak találja,
Azért menekült meg ő és a családja.

Ők nyolcan mehettek végül a bárkába,
Az emberiségnek legyen folytatása.
Vízben elpusztult az örök élet fája,
Tovább az Istennek nincsen gondja rája.

Megváltozott a Föld, a sarkok befagytak,
Ezért örülhetünk télnek és tavasznak.
Csakis azóta van az ősz és a nyár is,
A szövetség jele még a szivárvány is.

Ekkor emelkedtek magasra a hegyek,
Nagyok és mélyek is, lettek a tengerek.
Nem lesz több özönvíz, Isten megígérte,
Mikor szövetségét Noéval kötötte.

Melegen süt a nap, simogat a szellő,
Csak özönvíz óta van az égen felhő.
Azóta öntözi az eső a földet,
Minden növekedjen, legyen a fű zöldebb.

Gyönyörű lett a Föld, minden olyan csodás,
Hegyek és az erdők, sok csobogó forrás.
A virágzó mezők, sok daloló madár,
Éneküktől zengő berek és a határ.

És azóta van, hogy húst ehet az ember.
Egyes vadállatok nem füvet, húst esznek.
Mindez tökéletes, így lett körforgása,
Az egész természet az embert szolgálja.

Ezután is voltak már olyan városok,
Ahol a gonoszság elhatalmasodott.
Szodoma, Gomora is azért pusztult el,
Isten megbüntette kénköves esővel.

Ábrahám az Istent hiába kérlelte,
Nem volt ott tíz igaz, Lótot megmentette.
De nem menekült meg, csak ő és két lánya,
Mert feleségének volt kíváncsisága.

Nem tudta elhagyni, hátra is tekintett,
Mert nem fogadott szót, rögtön sóbálvány lett.
Gonosz városokat minek is engedett,
Isten azelőtt még ilyet sohasem tett.

Mennyit kell még itt az embernek szenvedni,
Hiába szeretne csak jót cselekedni.
Mindig csak jót tenni, azt sajnos nem lehet,
Valamikor régen Ádám is vétkezett.

Addig is arra kell most már törekedni,
Önzésed feladva másoknak jót tenni.
Ha az ember rájön, hogy ő csak egy semmi,
Csak az Isten tud már rajta segíteni.

Ádám és Éva is, mindkettő vétkezett,
Ezért elvesztettük az örök életet.
Az ember elhiszi, hogy nem tökéletes,
Krisztus meghalt érte, Ő könyörületes.

Megbocsátja a bűnt, ha megvallod neki,
Elkövetett bűnért mégis kell szenvedni.
Vigasztalás legyen, számodra az a hit,
Hogy a sok szenvedés bűntől megszabadít!

Villámok csapdosnak, esik jeges eső,
Az ember elbújik, nehezen jön elő.
Bűnös, mert a Földet mindig csak pusztítja,
Nem kerülheti el Istennek haragja.

Ha a Föld gyönyörű, minden olyan csodás,
Akkor miért van itt ez a sok rombolás?
Az ember kivágja mind az esőerdőt,
Nem védi, csak irtja az oxigéntermőt.

Nem sokáig tart már ez a földi élet,
Katasztrófa, járvány pusztítja a népet.
Ne csodálkozz rajta, nem az idő hozta,
Hiszen ezt az ember magának okozta.

Hiába szabott ránk Isten százhúsz évet,
Hisz annyi ideig már kevesen élnek.
Mózes még azt írta, talán hetven-nyolcvan,
De sajnos, nem élnek már addig sem sokan.

Elpusztul majd a Föld, a Gonosz is vele,
Mert lesz az Istennek végső ítélete.
Mi csak azt várhatjuk, a Megváltó jöjjön,
Addig sok szenvedés marad itt a földön.

Miskolc, 2014. november 14.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom