Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

...úton...

egyensúlyozom
egy képzeletbeli kötél hátán,
kengyelem elszakadt,
ujjaim keresik félve a kantárt.

vágtatok egyenesen,
száguldva zuhan a mélybe a táj,
talpam alatt a föld
porlik, foszlik, mint egy elnyűtt kabát.

fények a messzeségben
szentjánosbogárnak tetszenek,
táncuk a sötétben,
mint ezernyi lámpás kiált: tűnj el, rettenet!

óriás fák lombja süvölt,
karjai tépik szét ruhám,
tüskéi csontig vájnak karomba,
nincs más út, előre vagy vissza...s halál.

tükrökkel kirakott ösvényen
torzult arc bámul dühösen rám,
testem görcsbe rándul,
ismeretlen vonások ezrei üvöltik
elveszett lelkem dalát.

múltamat rejtő virágok
bontják szirmuk sebesen,
történetek millióit ontják az útra,
lábam megtorpan, térdig gázolva
bennük jelenem keresem.

találni már tudom,
itt csak kérdéseket fogok,
válaszaim zsebemben őrlődtek porrá,
s most szertefolynak, akár egy marék homok.

hátamon csüngő batyumba
együtt gyömöszölöm őket vissza,
mint két régi jó barát, üdvözlik egymást,
szövetségük könnyeit lelkem mohón issza.

szemem előtt az ösvények
mozaikként törnek szét,
apró jelként a sötétben
szédítő képet festenek elém.

ismeretlen görbéihez
remegve hozzásimul kezem,
szemem lehunyva, csendben várok itt,
míg a következő lépést meg nem lelem!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom