Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

A Láthatatlan Vendég

Süvöltünk, sikítunk, száguldunk az úton,
Rohan a táj, vagy mi szállunk el?
Hív, óva int valami puszta mélység,
Nézem, keresem, kutatom,
De nincs sehol se mélykék.
Szürke a táj, és zöld.
Zord, s mintha sírna a Föld:
Esik, zuhog, zokog az ég.
Az a szürke ég, ami nem mélykék.

Egy út sem végtelen,
Bár ezt remélem szüntelen:
De odaérünk. Hová?
Hol minden kezdődött csöndesen,
És végződik majd igen rögösen,
De szépen.

Betérünk hozzá, be, hisz be kell,
Mert szüksége van ránk még ma.
Minket néz nagy, kerek, elrévedő szemmel,
De ezek a szemek már
Nem minket néznek,
Nem minket látnak.

Angyalok szent serege
Tünde-táncot ringott,
Némán és szép-ártatlanul,
Mit csak ő látott.
Valaki ült a jobbján,
Egy láthatatlan megbántott,
Egy szent, fényes akarat,
Egy veszteglő akarat,
Akit senki se hívott.

Húzta a takaró szélét,
Mutatná a hűtlent szegény,
Mit nem látunk,
Mit nem érthetünk még.
Így hát várunk.
Mégis mit tehetnénk?

A nevét tudakolánk, faggatánk ki tőle,
A hívatlan, a láthatatlan vendégnek.
De ez a vendég nem jött ám időre,
Itt volt mindig is. Tán reménynek,
Hitnek hívják. Tán halálnak.

Átfordul a tekintete, figyeli
Apró manók zöld, mezei
Táncát. Hogy játszanak,
Hogy élnek, pedig fáradtak.

Szembe meg festenek,
Csoda-álom színnel,
S éppen idenéznek,
Hatalmas kerek szemmel.
Festék-csillagok ezrei hullnak,
Hópelyhek színes sokasága,
Mik ki soha, de soha nem hunynak,
Tudja ő. Látja. Érti már.
És követi túllátó, bölcs szeme
A pelyhek, a cseppek játszi táncát.

Táncol minden, csak épp az idő áll.

Visszaállt végre, visszaállt valami,
Mit elvesztettünk,
Mit nem szégyelltünk
Mondani.
Valami visszatért,
Egy édes csoda-álom,
Mit hiába kerestem az Istenért!!!
Újra csak most látom.
De ezt nem mondhatja el még.

Van, amit nem lehet szavakká rakni,
Van, amit sosincs késő megtudni.
Van, amiért vársz, és várni kell,
Hogy legyen miért feladni,
Ha majd menni kell.
Nem mondhatja még ezt el.

Azt sem, mit tud: hogy az életet
Tovább kell adni egyszer,
Millió apró pillanat, mi éltetett,
Veszik el?
Nem, még nem tudja elmondani.

Pedig akarná. Próbálná. Nem, ezt nem lehet.

Nem is mondja.
Fáradt, elalszik most már.
Pihenjen Marci is, biztos fáradt furcsán,
Mint akinek ólmos a pillája,
Elaluszik mélyen az angyalsereg éber ölén.
És nem kell hívni. Megy már. Érte jöttek.

Budapest, 2015.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom